Hiányzó emlékek - áltatom magam

Igazából nem is hiányoznak. Mind ott vannak, mint egy tágas könyvespolcon, felsorakozva, van sor, melyben nagyság szerint, van ahol téma szerint és van, ahol hangulat szerint. Ez a könyvespolc hemzseg az emlékektől, mint a tömött kamra az eltett befőttektől, sonkától, szalonnától. Olyan időket idéz, amikor volt tennivaló bőven, amikor a nap mindig túlfolyt a huszonnégy órán és a hét a hét napon és mégis elfért valahogy. Amikor az események olyan ütemben követték egymást, hogy már lehetetlen volt őket követni. Amikor folyt a tej s a méz és nem volt idő mind meginni, megenni. Amikor mindig volt a közelben egy barát, egy jó szó, egy csók, egy ölelés.

Amikor minden emberibb volt.

Ami viszont hiányzik az a jelen töltöttsége. Kong mint az üres bádogdoboz. Nincsen benne semmi és senki aki kitöltené, amihez és akihez hangzatos mellékneveket lehetne fűzni, hogy aki hallja, mind elcsodálkozzon: ez igen! Egyszerűen nincs. A tegnapi jelen is kong. Igaz, azt már múltnak nevezzük, de attól nem lesz kevésbé telített. A holnapi jelen is kong, ettől tud csak igazán üres lenni a mostani.

De tényleg? A holnapi is? Elfogytak volna a remények? A tervek? Tényleg?

Vannak tervek és vannak remények. Csak most tart a sivatag, holnapra minden más lesz, ígérgetem magamnak. Visszakérdezek, hogy egy gyors fordulattal meglepjem önmagam, mielőtt rájönnék, hogy az ilyen trükkök már rég lejártak: mitől üres a most? Hogyhogy mitől üres? Azt lehet kérdezni, hogy mitől van teli, de hogy mitől üres?? Olyan, mintha fel kellene soroljam, hogy mi az, ami nincs benne: egy házibuli fél éve, igen, az nincs benne. Az jó volt. A legjobb. Tekergések Soho környékén, Camdenben, késő éjjel. Az sincs benne. (Pedig de jók voltak azok az idők...) Bal oldalon vezetni. Az tök laza. Az sincs most. Uszoda a háztól húsz percnyire, jó térdek és társaság focizni, percenként változó időjárás a Fogarasi-havasok tövében, ásványvízzel felkevert instant kávé a hadgyakorlaton, az is hiányzik innen. Valaki, aki hazavár, az érzés, hogy hazavárnak, hogy a nap, az a társas tünemény, nem délután ötkor végződik egy viszláttal, hanem este egy jó éjszakáttal. Igen, ezektől üres a Most. És igenis mondhatom, ugyanabban az értelemben, mintha csak azt mondanám, hogy ezektől zsúfolt. Mert itt vannak.

Üres volt a jelen, üres a ma, üres a most.

És ekkor lassanként kezdtek beözönleni az emlékek, a pont innen hiányzó emlékek és elfoglalták a helyüket, mintha csak éppen műszakcsere történt volna, kiment a semmi – és bejött a valami.

A szobában magányosan elmélkedő énem pedig erre a pár üres percre nem volt már egyedül. Újra átélte azt, hogy milyen érzés reggel, harmatos fűben és papucsban átcammogni a park sarkán Alihoz újságért, tejért. Meg azt, hogy a Hargitáról egyszer látszott még a Fogaras is. Hogy egyszer még étel és ital meg pénz nélkül is neki mertünk vágni egy nyolcnapos túrának.

Még azt is, habár csak egy pillanatra, hogy valaki régen azt mondta, hogy „Attila, nem unatkozok én, nem hiányzik már a pörgés. Voltak szép idők, nehéz idők is. Voltak dolgok, amiket nem tudtam teljesen átérezni, mert nem volt rá idő a sok rohanástól. Most van.

Minden itt van. Minden most van.”
...
Újra csak ámítom magam.

Komolyan, létezik egyáltalán ilyen???

Amatőr munka, meg minden, de hát ki mondta, hgy egy dal csak akkor értékes meg érdekes, ha milliókat ölnek bele? No, mindenesetre, "StarTrek Girl", itt, az Alkonyzónán. Szolgáljon jó például a szebbik nem tagjai számára! Engage!

A fáraó szembesül egy szimbolikus Exodussal

Kicsit későn kaptam észhez, de tényleg, érdekesnek tűnnek az események. Már haragszom is magamra, hogy "érdekes"-nek nevezem. 89-ben Európában volt egy hasonló hullám (Németország, Lengyelország, Bulgária, Magyarország, Románia), mint ami most Észak-Afrikában.

Pár hete egy ember felgyújtotta magát Tunéziában...

Ennek az lett az eredménye, hogy emberek ezrei ebből bátorságot merítettek és Tunézia Lásztminit Turistaparadicsom Zrt., alias Türkizkék Diktatúra napok alatt összeomlott. Ezt követték tüntetések Egyiptomban, Algériában, Líbiában, Jordániában, Jemenben... Mind olyan országok, ahol az átlagéletkor 22 és 27 év között van.

Itt tartok most egy szünetet azok kedvéért, akik valami csoda folytán még nem sikerült rendesen megdöbbenjenek (talán gyengék matekből)...

22 és 27 év közötti átlagéletkor!

A nyomaték kedvéért, szakítva irodalmi etikámmal: BAZDMEG!
Jön, hogy sírva fakadjak!

A civilizált Európában ez háromezer évvel ezelőtti állapot. A szociális helyzetet csak ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor a felhők pozitív és negatív töltésű rétegei vagy a földfelszín között villám sül ki.

Sok értelmes dolgot nem tudok most mondani, mivel a legtöbb dolognak itt számomra érzelmi töltése van.

Csak annyit: egyszer mi is itt voltunk és a világ így látott minket, mint most mi őket.

Vili bácsi reloaded

Bill bácsi az egyik legnépszerűbb médiaszemélyiség az Egyesült Államokban, a Fox-nak dolgozik. Rengetegen szeretik, csodálják a brilliáns intellektusát. Van rá tömegigény.

Nehogy most azzal jöjjetek, hogy "a tehénszar finom dolog, elvégre hatmilliárd légy nem tévedhet..."

Kérem, kicsit nagyobb tisztelettel beszélni Bill O'Reillyről. Ő egy meg nem értett zseni. Még Hawkingnál is okosabb. Szerintem. Íme a bizonyíték:



Attól most tekintsünk el, hogy amint a Youtubeos kommentekből is kilátszik 13 éves kislányok is meg tudják cáfolni azt, amit mond. Mit is tudnak ők az életről??? Egyáltalán mit is keresnek internetközelben? Ahelyett csak babázzanak s sminkeljék magukat, ne szóljanak bele a nagyok dolgába. Legyen már egyszer rend ebben a világban :|

Na.

Vili bácsi megmondja

Komolyan, ez az ember egy zseni. Egy előző interjúban azt az érvet hozza fel, hogy istennek léteznie kell, mert nem tudjuk, hogyan működik az apály és a dagály. Erre valakik egy teljesen legitim kérdést tettek fel, itt jön a válasz:



Szemelények: "Ok. Hogy került oda a Hold? S a Nap? Kétségbeesettek vagytok, komolyan. S a Marson miért nincs? A Mars hogy került oda? A Hold hogy került oda? Az amőba ami kimászott a vízből, hogy került oda? A Hold hogy került oda? Nagyobb hit kell hogy az ember ne higgyen s azt mondja, szerencse volt az egész, véletlen, mint az, hogy hinni egy istenségben".

Apropó szerencse és véletlenek, már egy ideje megígértem, hogy erről is írok, de úgy történt, hogy nem jött össze. No de hamarosan ez is lesz no.

Csak meg ne kérdezzétek, hogy "s ez hogy került ide"...kérlek...

King's Speech

Ez a film kb 12 Oscar-jelölést kapott, meg is tudom érteni miért. Colin Firth nagyon jól játssza a királyt, akinek előbb önmagával kell megküzdenie, hogy később kézbe vehesse a Birodalmat. Geoffrey Rush kész felüdülés és gyógyító kontrasztként jelenik meg a merev, hivatalos, görcsös protokollal szemben, Helena Bonham Carterről pedig nem kell mondanom semmit, ő egyszerűen elbűvölő, mint mindig. Neki az Oscar alapból járna szerintem. "Benne van HBC? Írja fel az Oscarra Mucikám. Majd később megnézzük, amikor túl vagyunk a pörgésen"

A leendő VI György király (CF) beszédhibás. Dadog, máshogy fogalmazva. Felesége, Erzsébet (HBC) felkeres egy beszédterapeutát (GR), aki nem a tünetet akarja kezelni, hanem az embert, ezért meg is barátkoznak a királlyal. Bla bla bla, itt zajlik a film lényegi része, amit látni kell, oszt a vége felé a királynak adnia kell egy olyan King's Speechet, amilyent manapság a királynő ad és Queen's Speechnek neveznek, amint egyszer írtam is róla a munkamegosztás ürügyén. Egyébként II Erzsébet VI György lánya. A filmben egész kicsi. No nem annyira, de észlelhetően.

Namármost úgy halfway through dö film ellátogattam a hőn szeretett Wikinkhez, hogy vajon mit szól ő mindehhez. Hát, lássunk csodát, ott volt minden feketén fehéren. Mármint történelmi adatok, s miegymás. A film megnézése előtt érdemes belenézni. Nem muszáj, de nem árt.

Miért kedvelem és támogatom e film megoszkárosodását?
-végre nem azon múlna a díj, hogy melyik színész hány hektoliter könnyet hullatott
-nem is azon, hogy hány nézőt siratott meg
-azon sem, hogy milyen hősi tettet hajtottak végre benne valaki egész konkrét, ma is létező ellenség ellen
-továbbá azon sem, hogy mennyire zsidópárti vagy zsidóellenes
-és végsőképp: it bloody well deserves it!

Kinek mi jó: imamódok, spirituális fejlődési szakaszok kimerítő listája

Sokszor hallok olyan érveket, hogy a kereső embernek van amikor ez vagy az a módszer felel meg jobban, később már az is, stb. Pl: ennek az embernek még a rózsafüzér kell, a másiknak a szabad, kötetlen ima jó, a harmadik már elmélkedhet, mert odáig fejlődött, aztán aki már olyan fejlett, meditálhat...

Lószart!

Meg is mondom miért:

Egy: ez az érvelés az embereket egymás alá és fölé helyezi el, mintha valamilyen groteszk Kama Szutrát néznénk. Pedig nem vagyunk mi senkinek alá- vagy fölérendelve ezen a téren. Pedig milyen fasza volna elérni mondjuk a harmadik fokozatra, mert akkor már két teljes fokozatnyi ember volna alattunk! Vagy a hetedik mennyországba, mint Pál. Az ilyen „utakat” úgy hagyd ott, amint csak tudod. Csak arra jók, hogy felfújják az egódat, semmi másra.

Kettő: a módszerek, az Utak különbözősége abszolút nem változtat azon a tényen, hogy most valaki őszintén kiváncsi/keres, vagy csak pótcselekszik. Aki őszinte, az minden pillanatban nyitott arra, hogy amit eddig igaznak hitt, az teljesen hamis és fordítva. Aki pótcselekszik, az viszont csak enyhülést keres és kész az idejét akármivel kitölteni. Sartre szerint aki azt mondja, hogy gyógyulni akar, az gyógyulni akar, de vele ellentétben Freud már látta, hogy a legtöbb emberben, mivel nincs ismeretük a tünetekről és az azokat kiváltó okokról, összemossák a tüneteket magával a betegséggel, ezért csak tünetmentessé akarnak válni.

Az enyhülés mindig kellemes, a gyökeres változás viszont mindig fájdalmas. Vagy nyitott vagy rá, vagy nem. Vagy készen állsz rá, vagy nem.

Ha igen, jó neked.

Ha nem, az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy vársz.

Aztán, hogy ezt a várakozást mivel töltöd ki, vagy semmivel sem, az privát ügyed, csak egy dolgot ne feledj el: a különböző módszerek sosem azért vannak, mert más emberek más szinten állnak, hanem azért mert mindenkinek máshogy jön, hogy kitöltse az idejét, meg hogy egyáltalán kedvet kapjon az egészhez. Mások a pszichológiai igényei: van aki párbeszédre vágyik, van aki képek szemlélésére, vagy csendre. Ilyen prózai az egész. Nem azért teszed, hogy elérj egy következő, magasabb, fejlettebb fokozatra, hanem hogy megmaradj a várakozás állapotában.

Ami az egyetlen, tényleg célravezető dolog amit tehetsz.

...Ugyanakkor pedig az egyetlen igazán céltalan is...

Vasárnapi beszólás

A legmélyebb és legalapvetőbb keresztény tapasztalat nem a magunkra erőltetett mézesmázas mű-spiritualitás, vagyis saját hit- és vágyvilágunkból felépített pszicho-kulturális tündérmese, hanem az Isten hiányának megtapasztalása, egy olyan mély élmény, amely teljesen, exisztenciális szinten renget meg mindent, ami vagyunk.

Ezért jó ateista csak keresztény lehet, és igazán jó keresztény csak egy ateista.

Történelmileg a keresés mindig folyamatos kétkedés, identitásvesztés által jellemzett folyamat volt, és ezt az aspektust legtöbbször szem előtt tévesztjük. Csak azt szeretjük látni, hogy egy új kapcsolat új identitást hoz, arra nem figyelünk fel, hogy amig nem engedjük bele önmagunkat egy hihetetlenül fájdalmas, sötét, üres szakaszba nem alakulhatunk át.  Az élet nem habostorta, szokták mondani. Ez ebben a kontextusban nem azt jelenti, hogy az élet nem édes, hanem azt, hogy az életben az előrehaladás sosem azáltal történik meg, hogy egyik édes dologra ráhúzunk még egy édes és puha réteget.

Ezért ne mondja nekem senki, sem hívő, sem ateista, sem agnosztikus, hogy komolyan foglalkoztatja az isten- vagy igazságkeresés.

Ha komolyan foglalkoztatná, az már annak a jele lenne, hogy kész arra, hogy minden, amiben eddig hitt darabokra törjön. Ha meg kész rá, akkor darabokra is törik azonnal. Ha pedig darabokra törött, akkor az utolsó dolog, amit ki fog tudni mondani, az az, hogy mindez őt komolyan foglalkoztatja.

Ezért nem szokott engem meghatni. Sőt: dirrekt ásítok ilyenkor. Kikapcsol az agyam és képzeletben Armagnacot iszogatok és Cohibát szívok, több okból is. Egy: amig csak képzelgek róla, ingyen van. Kettő: amig képzelgek róla, addig kintről úgy néz ki, hogy jófiú vagyok és figyelek, de csak én tudom, mi folyik itt bent. Három: me' jobb, azé'!




És ezért tud meghatni egy ilyen pl.:





Mert ez legalább hiteles.

A majom lába

Fáradtság esetén a legeslegelső agyizom amely kikapcsol, az az önmérséklet. 

Így lesz belőled alkoholista, munkamániás, szexmániás, drogfüggő, stb.

Próbáld csak bátran, aszkézissel újraindítani ezen agyizmot. Nem fog menni. A tevékenységeket át fogod tudni alakítani, alkohol helyett a munkában hajszolod agyon magad, de betegséged ugyanaz marad. Ha már a munkamániád is eltűnt, kerül valami más, nyugodj meg, amit épp nem sikerül mérsékelni. A hangod, a tekinteted, bármi.

Miközben abban a tévhitben fogod ringatni magad, hogy jujj de jót haladtál és fejlődtél.

No. További szép napot.

Csodavarrás 5. – Akkor mégis mindez miért?

Előzmények:

(folytatás)

Összefoglalva: amennyiben a vallás komolyan vehető és releváns szeretne maradni a 21. században, el kell tekintenie a következőktől:
  1. A világ jelenségeinek megmagyarázása (ez a tudomány dolga)
  2. A világ létezési értelmének leszögezése (szubjektív, egy valláson belül is erősen kultúrafüggő, megnehezíti, vagy akár lehetetlenné teszi a spirituális fejlődést)
  3. Csodák posztulálása az eddig meg nem magyarázott dolgokból (elősegíti az 1-es pontban található szereptévesztést és a 2-es pontban található, kritika nélküli gondolkodást)
...
Akkor mégis miért teszi ezeket?
  1. A világ jelenségeinek megmagyarázásának nagy hagyománya van. No nem mint kulturális jelenség, hanem csak mert az emberi agy így működik. Nem attól álltunk neki jelenségeket magyarázni, mert vallásosak, hívők vagyunk, hanem azért mert emberek vagyunk. Dolgokat magyarázunk, ha egy egyetemhez tartozunk, ha egy egyházhoz. Csupán azért, mert emberek vagyunk. Miért adunk mégis zűrös magyarázatokat dolgokra? Mert egy zűrös magyarázat is több mint semmi magyarázat. Aztán ebbe belekapaszkodunk és mindennel alá próbáljuk támasztani, no meg minden további dolgot eszerint magyarázunk.
  2. A világ létezésének és életünk értelmének kijelentése szintén tradicionális homo sapiens tevékenység. Szintén nem abból fakad, hogy az ember vallásos vagy nem, tudományos vagy nem, hanem abból (hogy az ok-okozati irányt tegyük rendbe), hogy mindent, ami létezik eszköznek tekintünk. Ha készítettünk egy baltát azzal a céllal, hogy fát fágjunk vele, egy tollat azzal a céllal, hogy írjunk vele, akkor megfordul a fejünkben, hogy milyen céllal lett készítve a hegy, a bárány, meg jómagam. A hegy biztosan azért, hogy a bárány legyen mire felmásszon s hol zabáljon, a bárány, hogy legyen mi tejet, gyapjút s húst adjon, s oszt nekem is van biztos valami célom... Ez volna az az ominózus analógia. Arra az általánosításra épül, hogy ha a kalapács és a toll eszköz, akkor minden az. Továbbá arra a téves következtetésre, hogy ha bizonyos létező dolgoknak én értelmet tudtam találni, adni, akkor minden dolognak van egy végső célja, értelme. Egyszerűen nem következhet ez elsőből a második! Viszont ennek ellenére tesszük, spekulálunk, mert egy lehetséges, ám téves válasz megléte mindig több motivációt tud adni, mint egy fairen kezelt, nyitott kérdés. Az agyat sosem a logika motiválja, hanem az érzések, amelyeket a biztonságérzet, félelem, stb alakít. Az embereknek céltudat kell, mert azt hiszik, nem tűzhetnek ki saját célt. Annak, aki embereket akar összefogni közös cél kell, mert nem engedheti meg magának, hogy mindenkinek más célja legyen. Ilyen egyszerű.
  3. Csodák posztulálása eddig meg nem magyarázott dolgokból: kényes ügy. Nem csak azért, mert ha nem történne mindez, akkor be kellene látni, hogy a csodává nyilvánításnak semmilyen logikus alapja nincsen, hanem főként azért, mert világszerte százmilliók (vagy több) csodára várnak. Abban a téves hitben élnek, hogy csodák nélkül nincs mi kitöltse az életüket. Azt hiszik, hogy a helyzet kulcsa önmagukon kívül van, mivel nem ismerik a K1,...,Kn releváns körülményeket és az L1,...,Ln összefüggéseket. Hihetetlen mennyiségű és intenzitású érzelmi energiát fektetnek bele a csodavárásba és mint tudjuk, minél implikáltabb valaki egy dologban, annál kevésbé tudja objektíve átlátni. Amennyiben valami történik, ami „magyarázatra szorul”, de a már ismertetett aspektusok miatt ez a magyarázat elmarad, abból a „hitből”, miszerint minden eseménynek értelme és célja van megszületik a „csoda”. Csodát varr abból, ami nem az. Nem a „csoda” mint esemény, hanem a „csoda” mint értelmezés, interpretáció. Megjegyzem, a „csodák” posztulálása, legyen az gyógyulás, feltámadás vagy napfogyatkozás nem csak világvallások sajátja, hanem vallástól független emberi jellemző. Ennek az emberi jellemzőnek történelmi és kulturális tényezők mentén való alakulása nyilvánul meg manapság is világszerte.

Végezetül megismételném azt, amit az elején mondtam: nem akarom senki hitét elvenni, csak a gondolkodás folyamatát letisztítani. A vallások, ha természetes, ha más okokból léteznek, az tény, hogy a társadalmi élet szerves részét képezik, még szekuláris országokban is. Máshol méginkább. A jelen kor kihívása ezért szerintem nem az, hogy „megszabaduljunk a vallásoktól”, hanem, hogy mindegyikben rátalálni azokra a spirituális gyökerekre, amelyek inkább összekötnek, mint elválasztanak. Ez csak akkor valósulhat meg, ha a hangsúly nem azon lesz, hogy ki (melyik vallás vagy melyik filozófia) birtokolja a végső igazságot (ha egyáltalán van ilyen), hanem melyik személy tudja magát átadni egy „végső igazság” keresésének.



A „véletlenekről”, „szerencséről” valamelyik következő alkalommal, egy másik sorozatban.

Csodavarrás 4. - Vallás tömegeknek vagy spiritualitás egyedeknek

Előzmények:

(folytatás)

Ha a vallás tehát sem nem magyarázhat, sem nem tűzhet ki végső célt, akkor még milyen lehetősége(i) van(nak)?

Még nem foglalkoztunk azzal, ami a legtöbb vallásalapító sajátja: egy bizonyos spiritualitás. Spiritualitás alatt nem azt értem, hogy az ember hisz megfoghatatlan dolgok létezésében, leellenőrízhetetlen összefüggésekben és fedezet mélkül kijelentett ígéretekben. A spiritualitás alatt itt azt a hozzáállást értem, amikor nem a világ megmagyarázása érdekel, azt hagyom a tudományra, nem a világ vélt vagy valós célja érdekel, azt hagyom a spekulánsokra, hanem csupán az, hogy a jelenemet hogyan élem meg. 


Nem a dolgok hogyanján vagy miértjén agyalok, nem az ismeretek elsajátítására teszem a hangsúlyt, hanem, ahogy Szent Ignác mondja: "a dolgok belső ízlelésére". A dolgokat, eseményeket, személyeket és kapcsolatokat mélyebben élem át, mert nem gondolkodom róluk, hanem ízlelem, szemlélem, megélem. Olyan ez, mint a különbség a víz analitikus elemzése és a fürdés, a viharban való széttépetés és a békés nyugalom, vagy a csillagászat tanulmányozása és a Holdra lépés között. 

Hogyan tehetem ezt?

Belevetem magam az életbe, ebbe a forgatagba, vagy felülemelkedek rajta és kívülről szemlélem? Mindkettő jogos spirituális irányzat. Egyedül akarom élni az életemet, vagy emberekkel körülvéve? Választhatok szívem szerint, nem attól lesz ez spiritualitás, mert egyiket vagy a másikat választom, hanem attól, ahogyan választom egyiket vagy másikat. Cikkeket fogok érni, vagy fát fogok hasogatni? Ismét: a „hogyan végzem” a fontos, a releváns kérdés. A világban létezés, és annak szubjektív tapasztalata. Hogy milyen folyamatok zajlanak le bennem. Lehet, hogy találok összefüggéseket, de tudjam, hogy ez mind szubjektív és ha 25 évig bizonyos dolog szerint történtek bennem a dolgok, a 26-ik évben még mindig jöhet egy esemény, körülmény, ami feje tetejére állítja az egészet. Merni rácsodálkozni dolgokra, megdöbbenni, lecsendesedni, mind olyan dolgok, amik túlmutatnak a kiszámíthatón, a tisztán körvonalazhatón, a meghatározhatón.

Tehát magyarázni a szubjektív élettapasztalatot nem érdemes. Ahogyan azt megjósolni sem, hogy ez milyen következményekkel van a jövőre nézve.


Csak megélni.

(folyt. köv)

Csodavarrás 3. - Várakozás az örökkévalóságig

Előzmények:
...no meg egy rövid ízesítő:



(folytatás)

Eddig gondolom tiszta, hogy amennyiben a vallást összekeverjük a megmagyarázhatatlannal, csak magunkból csinálunk hülyét. Nos, akkor lépjünk tovább.

Azzal a kijelentéssel szintúgy problémám van, hogy a vallás a dolgok miértjével foglalkozna. Mi a célja ennek, mi a célja annak, amannak? Itt két lehetősége van, vagy kijelenti, hogy „misztérium”, ez esetben sok kárt nem tett a témában, vagy pedig kijelenti, hogy „azért, hogy ez meg ez a végső állapot létrejöhessen”. Az ilyen „végső állapotokkal” csupán az a probléma, hogy eddig még senki sem látott ilyen izét. Emberek százmilliói szenvednek, mert ez „garantálja” egy örökkévalóságig tartó boldogság – mint végső állapot eljövetelét. Többezren végeznek a jelenben öngyilkos merényletet, mert azzal „garantálják”, hogy megkapjanak 70 szűzet, mint „megérdemelt, végső állapotot”. Egy FVX fiktív vallás tagjait egy örökkévalóságig tartó „VÁ” végső állapot reményében rá lehet venni, hogy ugyanazt az állapotot a jelenben nélkülözzék, sőt, ezt boldogan tegyék. Ez egyszerű pszichológiai jelenség, ennek nem kell igaznak vagy hamisnak lennie ahhoz hogy működjön vagy ne működjön. Akkor is működik, ha esetleg igaz, s akkor is, ha nem. Éppen ezért válik be már sokezer éve. Most kockáztasson az ember? Mert mi van, ha mégis igaz?

Van aki ostorral hajt, s van aki mézesmadzaggal vonz.

Ezzel csak az a probléma, ami a Pascal fogadásával: ha van isten s hiszek benne, akkor az nekem jó, de ha nem hiszek benne, nekem rossz. Ha nincs isten, akkor mindegy, hogy hiszek benne vagy nem. Tehát nekem az a legjobb fogadás, ha még az isten nemléte esetén is a létezésére teszem minden pénzem. No de ez bajos, mert Pascal nem vette figyelembe, hogy többezer lehetséges isten van, tehát nem lehet ilyen egyszerűen kibújni a gondolkodás terhe alól. Ugyanígy többezer lehetséges „végső kimenetel”, „végső állapot” van. Egy vallás sem fog fennmaradni, amennyiben létezésének értelme egy végső cél szolgálata a jelen mellőzésével. Vagyis fennmaradhat, mert emberhátteret mindenféle ideológiára lehet találni, de koherens sosem lesz. Éppen ezért drasztikus létszámcsökkenések várhatóak, amelynek folyamata már érezhető. Ez nem filozófiai álláspont, ez a multikulturalitásból és mindenféle információ elérhetőségéből fakadó logikai következmény és tény.
(folyt. köv)

Csodavarrás 2. - Körülmény és összefüggés


(folytatás)

Tehát: minden olyan esetben, amikor valamire nincsen magyarázat (ami tudományos, falszifikálható – fennáll a lehetősége, hogy további vizsgálatok megdöntsék vagy módosítsák), csupán arról van szó, hogy
  1. Nem ismerjük, hogy a jelen lévő körülmények közül melyik az, amelyik releváns. Például egy barna téglát nekidobok az ablaknak, az betörik. Körülmények: a tégle színe, tömege, alakja, sűrűsége, az ablak átlátszósága, törékenysége, ellenállósága, vastagsága. Itt például nem számít az, hogy a tégla milyen színű vagy mennyi az ablak fényáteresztő képessége. Amennyiben kéznél lenne egy tökéletesen elfogadható és reprodukálható magyarázat, de nem a releváns körülményeket választottam ki, olyan magyarázatokra juthatok, mint pl: a tégla attól törhette be az ablakot, mert barna, stb. Egy barna papír nem fogja betörni az ablakot (pedig barna...), ezért ez a magyarázat esni fog. Továbbá, ha betörik az ablak, de nem tudjuk mitől, vagy kitől (az eszközöket elvitték, rég történt, stb), szintén nem fogjuk ismerni a körülményeket. „Lehetséges” magyarázatokat dolgozhatunk ki, több olyan esetre, amikor vagy a K1, vagy a K2, stb. körülmény állt fenn. Ezekben az esetekben a magyarázatunk nem bizonyítható, de nem azért, mert valami természetffölötti történt, hanem azért, mert több lehetséges körülmény állhatott fenn.
  2. Amikor nem ismertek az összefüggések, akkor hasonló helyzetben vagyunk, mint a tudomány párszáz éve. A körülmények változtatása által próbáljuk az E eseményben beálló válozásokat kvantifikálni, mérhetővé tenni. Amennyiben ez nem sikerül, még mindig nem jelenti azt, hogy az esemény megmagyarázhatatlan, csupán azt, hogy a releváns körülményeket még nem tudtam olyan mértékben variálni, hogy egy összefüggés léte világossá váljon előttem. Nem fogom tudni megmagyarázni, hogy miért jelenik meg villám (ami tűz) pont akkor, amikor zápor van (víz), stb.  Ha nem ismerem az összefüggést az kőolaj ára és a kenyér ára között, akkor nekiállhatok és módosíthatom a paramétereket: kőolaj árát vihetem fel vagy le pár napig, figyelve a kenyér árában beállt változást. Amennyiben ezt a kísérletet több évig végzem, észrevehetem, hogy habár pár hónap késéssel, de a kőolaj ára befolyásolja a kenyér árát, mivel a kőolajből üzemanyag lesz, azzal mennek a mezőgazdasági gépek, kamionok, a pékség főnökének kocsija, stb. Itt megállapíthatok egy összefüggést, miszerint a magas kőolaj ár és a magas kenyérár összefügg. A másik aleset, amikor nagyjából ismertek a körülmények, de az ok-okozati összefüggések megközelítésénél problémák vannak. A körülmények: felgyúlt a lámpa, megnyomtam egy gombot. Az ok-okozati irányt meghatározom: a lámpa felgyúlása okozta azt, hogy én megnyomtam a gombot. Hogyan? A lámpa mindig és mindenkor, amikor fel akar gyúlni, vágyat ébreszt bennem, hogy megnyomjam a gombot. Ellenőrízhető? Természetesen: ahányszor a lámpa felgyúlt, én mindig fel akartam kapcsolni. Akkor miért nem gyúlt fel pl most, hogy megnyomtam a gombot? Mert most nem a lámpa akart kigyúlni, hanem én akartam önálló kezdeményezésből megnyomni a gombot. Ergo: az én döntésem irreleváns, nem számít, a lényeg, hogy a lámpa mit akar... Tehát ok-okozat irányra vigyázni, gyerekek!
Összesítve: ha valamire nincs tudományos magyarázat az nem jelenti azt, hogy valamire nem létezhet tudományos magyarázat. Lehet, hogy nem ismerünk minden releváns körülményt, lehet, hogy nem ismerünk minden összefüggést, és lehet, hogy eleve rossz oldalról közelítjük meg az ok-okozati összefüggés kérdését.


Éppen ezért csodának nyilvánítani valamit, aminek tanulmányozására véges időt szenteltünk, mert e véges idő alatt nem találtunk rá magyarázatot, felelőtlenség és nem tanúskodik különösképpen letisztult metodológiáról.

(folyt. köv)

"Csodavarrás" sorozat 1. Egy kis metodológia

(egy aktuális cikk)

Már az elején ki szeretném fejezni, hogy nem elírásról van szó, sőt ezzel a szóval többet akarok kifejezni, mint amennyit ki lehet egy oldal szöveggel.
Ez az írás több részre fog oszlani, mert ugyebár egyből senki nem fog nekivetemedni elolvasni egy nyolcoldalas dokumentumot. Én legalábbis kétszer meggondolnám...

Hosszú tekergéseken keresztül a következő „téziseket” állítom fel és igyekszem bebizonyítani: a vallásnak nem dolga a világ jelenségeinek magyarázata, ebből kifolyólag problémás a „csodák” értelmezése és kezelése, továbbá problémás a „végső célok” posztulálása, kijelentése. Mindehhez szigorúan metodológiai szempontból közelítek, és a végső pont amire el szeretnék jutni az az, hogy magára a „vallásra”, mint jelenségre tökéletesen természetes, emberi magyarázat lehetséges, és ezért nem tartozik a „csoda”, a „természetfölötti alapítás” kategóriába. Csupán a csodák beazonosításánál követett módszertant használom. Aztán, ha minden jól megy, kikezdem a sorozat végén, vagy új sorozatban a véletlen egybeesések és a szerencse témakörét is. Na.

Lóra fel!

Szokták mondani, hogy a tudomány a világ megmagyarázásával foglalkozik, a vallás meg azzal, hogy a világ értelmére rávilágítson (egyik a hogyan, másik a miért). Ezt így problémásnak találom. Ugyanis modják még azt is, hogy ahol a tudomány kudarcot vall, áveszi a helyét a hit. Ebből az utóbbi mondatból az következik, hogy a vallás mégiscsak magyarázni akarja világot, viszont felmerül az a probléma, hogy ahogyan a tudomány egyre több dolgot tud megmagyarázni, egyre kevesebb helyet enged a hitnek. Puff.

Nos, közelítsük meg a problémát a tudomány és a magyarázat szempontjából: mikor lehetséges valamit megmagyarázni? Tegyük fel, hogy van egy E esemény. Ezt az eseményt megfigyelik, felállítanak egy T elméletet, amely kijelenti: K1,...,Kn körülmények fennállása esetén, mivel léteznek ezek között L1,...,Ln törvények, az E esemény törvényszerűen bekövetkezik. A T elmélet tesztelése úgy történik, hogy beállítanak mindenféle körülményt: olyant, amelyekben a K1,...,Kn jelen van, olyanokat, amelyekben egy bizonyos Ki vagy Kj hiányzik, stb. Amennyiben a teljes körülményhalmaz az ismert L1,...,Ln törvények alapján megismételhetően és leellenőrízhetően az E eseményt produkálja, a T elméletet elfogadhatjuk mint az E esemény magyarázatát.

Ebből következik, hogy a következő esetekben nem találunk magyarázatot az E eseményre:
  1. A K1,...,Kn körülményhalmaz nem ismert
  2. Az L1,...,Ln összefüggéshalmaz nem ismert. Vagy pedig ismertek a körülmények, de rossz oldalról közelítjük meg a kauzalitás kérdését (hogy mi okoz mit), ezért az összefüggéseket nem tudjuk meglátni.
(folyt. köv)

Napi rutin

Nagyon fontos!

Anélkül szétfolyik az életed. Ezért én például makacsul ragaszkodom az enyémhez: legkésőbb tizenegykor felkelni az ágyból, délre beindul a nap is, pár óra laza tenivalóra vadászás és fejvakarás, hogy ezért minek kellett egyáltalán feltápászkodni hajnalok hajnalán. Ezt követi a délutáni fahasogatás, tűzrakás, ebéd. Estére kávé és valami nagyon monoton tennivaló. Ettől négy-öt órán belül támad az embernek valami ragyogó ötlete. Amit le érdemes írni.Ezt azán kell hagyni érni. Egy órát, egy napot, egy évet, ahogy kívánja és ahogy összejön. Végül pedig le kell írni mindezt. Ha az írás hajnali egykor fejeződik be, jó, ha reggel hatkor, az még jobb.

Legalább lesz mivel megindokolni a délig alvás jogosságát.

Horoszkóp és gonoszpók

Hiszel az asztrológiában?
Olvasod a napi horoszkópodat?
Meg vagy győződve arról, hogy tipikus Skorpió/Kos/Oroszlán vagy?

Think again.

Eredetileg 13 állatövi jegy volt (tulajdonképpen ma is annyi van), csak a babiloniaknak tetszett a 12-es szám, ezért egyet kivágtak. Ehhez még hozzatevődik a Föld tengelyének periodikus dőlésszögváltozása, ami csúszásokat okoz a zodiákusban. Szigorúan tudományos, asztronómiai alapon, ahogyan ma ez érvényes, a 13 jegy a következőképpen oszlik meg (a napok azért fedik egymást, mert a pontos elválasztó nem GMT 0 óra 00 perckor történik csak a mi kedvünkért, hanem akkor, amikor éppen):

Bak:             Január 20-Február 16
Vízöntő:       Február 16-Március 11
Halak:         Március 11-Április 18
Kos:            Április 18-Május 13
Bika:           Május 13-Június 21
Ikrek:          Június 21-Július 20
Rák:            Július 20-Augusztus 10
Oroszlán:    Augusztus 10-Szeptember 16
Szűz:            Szeptember 16-Október 30
Mérleg:       Október 30-November 23
Skorpió:      November 23-29
Kígyótartó: November 29-December 17
Nyilas:        December 17-Január 20

Ha esetleg valakiben ezzel identitászavart okoztam, szívesen máskor is. Van egy átszámoló-gép is, habár amint látom, ebben is eltolódások vannak. Szép hétvégét:)

Minden nem virágos. Az érem másik oldala

Az előző cikk kiegyensúlyozása érdekében következzék a "Tippek Firkászoknak" sorozat, második rész:


Neked az élet fájdalom, nekem egy sztori – ami nem is kell igaz legyen.

Melyik valósabb a kettő közül? A szó vagy az érzés? Egyiket sem lehet megfogni, csak átérezni. Ugyanakkor fájdalmadat elmondhatod, szavakba öntheted, és amit én mondok az lehet, hogy fájdalmat okoz neked.
Van olyan fájdalom, amit nem lehet kikerülni. Fáj a fog. Ettől lesz valósabb? Vannak olyan sztorik, amelyektől, amelyekből nem lehet menekülni. Nem az esemény, hanem a sztori ami belőle készült. Az esemény, amikor a kalapács megüti a mutatóujjadat. Ebből készül egy darab kikerülhetetlen fájdalom és egy darab kikerülhetetlen sztori.

Van olyan fájdalom, amit ki lehet kerülni. Csak keresni kell egy megfelelően nagy szőnyeget, ami alá be lehet seperni, vagy egy nagyobb fájdalmat kinevezni szőnyegnek. Nagyobbat? Legyen intenzívebb, de ne legyenek olyan következményei mint a kisebbnek! És itt fonódik össze a fájdalom a sztorival. Itt már nem egy esemény két külön produktuma, hanem egymást alakító tényezők: a sztori hordozza a fájdalmat, a fájdalom új sztorit szül, hogy az abból fakadó kín feledtesse azt ami volt.

Csupán az ilyen sztorizgatás már nem a valóságról fog szólni. Minden ami valaha reális volt benne átalakul a hajdani emlékek és érzések útvesztőjében.

A valóság már nem reális, mert a sztorit tettem azzá.

Új valóság születik, mert új sztori született.


Egy kérdését sem hiszem el

(Variációk egy életre)

1. Hihetetlen, mennyi minden múlik egy kérdésfeltevésen. Többet változtathat a válaszon, mint amennyit maga a valóság flexibilitása megengedne. Magát a témát is behatárolja, olyan mederbe tereli, amelyben magától talán esze ágában sem lett volna folyni. Tudom, van akinek az a fontos, hogy a tényeket rögzítse és a tényeket adja vissza. Ha alulírottnak ez volna a legfontosabb, akkor már régen valamelyik újságnak vagy rádiónak szerkesztené az esti híradóját, vagy azzal foglalkozna, hogy kinyomozza a sziklaszilárd tényeket, hogy másnap már rá lehessen nyomtatni egy papírvékony pépre. Ja, a rádiónak lényegtelen, hogy egy híradó déli, vagy esti, úgyis óránként nyomatja ugyanazt a süket dumát. Van ilyen. Persze, van egy olyan is, hogy az író szó szerint tud idézni beszélgetéseket, ragra pontosan rögzíteni a fejében mindent, ami egyszer is elhangzott vagy nyomtatásban napvilágot látott, hiszen a szavakból, és a szavakért él. Ami még nem jelenti azt, hogy mindezt a produkciót akarja is, vagy hogy az az édes, drága szürkeállománya engedné, hogy mindig és minden körülmények között megtegye. És lassan kezdek igazat adni neki. Mármint a szürkeállomány ama cenzúrázó szekciójának. Ismerek ugyanis pár embert, akinek ez a „cenzor” kivette az örökös szabadságot, csupán azt a pár embert nem hagyja, hogy ugyanazt tegye. És akkor láttam, hogy ez jó. Este lett és reggel, a második nap.

2. Az egy dolog, hogy a memória amúgy is flexibilis. Nincs az a cirkuszban nevelkedett kontorszionista, aki utolérhetné. Torzítja az emlékeket, torzítja a tényeket. Ha a vasárnapi ebédre vasárnap ebédidőben azt gondoltam, hogy ennél jobbat már Gordon Ramsay sem főzhetne, ma már határozottan arra emlékszem, hogy én még raktam volna bele egy csipetnyi bazsalikomot, meg két evőkanál tejet. Ha az író három hónapja még teljes őszinteséggel azt mondta, hogy az udvarukon sosem voltak fák, most ugyanazzal a nyiltsággal tudja kijelenteni, hogy igenis voltak: orgonafák, szilvafák, almafák meg... egy hársfa. Azt csak ő tudja, hogy ez a két kijelentés nincsen ellentmondásban.

Tudom, ha egy betűbűvölész (voilá!) ilyeneket mond, nem indul jó eséllyel az „Év Igazmondója” versenyen. Kifejezetten ront az esélyein, ha egy ilyen kijelentés hagyja el a száját, tollát, klaviatúráját, vagy IP címét, mert onnantól fogva a kutya sem fogja komolyan venni. És akkor láttam, hogy ez még jó. És este lett és reggel, a harmadik nap.

3. Ha valaki a kérdést úgy teszi fel, hogy mennyi megbízhatóságról árulkodnak a firkász sorai, akkor mérget lehet venni arra, hogy kérdése mögött egy olyan alapfeltevés húzódik meg, miszerint egy írásnak mindig és mindenhol vagy igaznak, vagy hamisnak kell lennie. Hány nővel voltál már? Én? Öttel. Mind barna volt, az egyik ráadásul szeplős. Egyik forró nyáron szedtem össze, egy macskakiállításon, drágám. Vagy: Én? Csak eggyel. Ő volt életem nagy szerelme. Nem bírtam vele. De tényleg. Vagy: Nővel? Ez annyira ötvenes évek. Hol élsz te? Aki kicsikét is jártasabb az írásban vagy csak rutinosabbban szélhámos, az tudja, hogy mindhárom válasz köré kiépíthető egy teljesen őszinte emlék – és sztori, ami azt alátámasztja. Sosem fordítva. De azt is tudja, hogy csak az utolsó válasz garantál lakcímet, ahol hajnal kettő és három között a következő jó sztorit lehet előkészíteni egy borgőzös, ablak alatti, romantikus/idegölő szerenáddal. Amennyi poén van ebben a pár mondatban összesűrítve, az még mindig jó. Megint este lett és megint reggel, és már három napja csak írok. Lassan. De biztosan. Ütemesen. Ahogy az óra ketyeg, és ahogy hallom a ketyegést ettől a borzasztó forgalomtól...

4. Az, aki a sorok igazságtartalmára esküszik, elfeledi, hogy még ha a színtiszta igazságot is fejeznek ki amazok, ha tényeket ennél szorosabb, testhezálló ruhába még nem is öltöztette emberfia, Jancsi, aki ma ezt olvassa, másnap már úgy fog minderre emlékezni, hogy nincs semmi baj egy kis csúsztatással, Juliska arra, hogy minden Jancsi megbízhatatlan, az meg, akinek van egy kis sütnivalója pedig arra, hogy itt volt ez az amúgy brilliáns kis írás, csak ne lett volna benne az a sok közhelyszerű név. Mindebből egyenesen következik, hogy azoknak az embereknek, macskáknak és vasorrú bábáknak aránya, akik ténylegesen arra fognak emlékezni, ami  itt a legfelső és legalsó sorok között konkrétan állt, elhanyagolható, mint falbontáskor a kvantumeffektus. Ha mindenhol azt tanítják, hogy az író mindig vegye figyelembe a célközönségét, akkor ez olyasvalami, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mert hát kiknek írunk? Egy halom amúgy is memóriazavarral küzdő embernek, akiket több és még több precíz ténnyel megterhelni anyi, mint az amúgy is tele Dunába még beleönteni egy Tiszát is. Persze csak miután abba meg beleöntöttünk egy Marost, hogy ha lúd, legyen kövér... Manapság már senkit sem érdekelnek a tények, ez tény. Még akkor sem, ha ezt mondják. Mindenkit csak a csomagolás érdekel, és az, hogy ha kijelentik, hogy: „engem igenis érdekelnek a tények”, legtöbbször csak valami másnak a csomagolása. Legvalószínübben annak, hogy „egyedül vagyok, beszélj hozzám és végy komolyan”. Vagy valami hasonló. És láttam, hogy valami furcsa okból kifolyólag ez még valahogy mindig jó. És este lett és reggel, az „és”-ek halmozódtak a mondatok elején, de hát már nagyobb könyv is kezdődött ilyen nyelvtan- és logikahibás sztorival, mégis blockbuster lett belőle, mert az embereket sosem a tények érdeklik, hanem mindig csak a csomagolás, a tálalás. Ugyebár. Bárcsak belátnánk és mindenki sokkal nyugodtabban ehetné mindennapi kóser vagy halal ebédjét. Imam’s Fried Chicken? Ne mondd, hogy nem hallottad!

5. Aztán még ott van az is, hogy ha az alapfeltevés nem az írás igazságtartalmával foglalkozik, hanem azzal, hogy éppen milyen szóválasztás és sorrend ad nagyobb esztétikai élményt, akkor a „Köszönöm, már ettem – mondta, és lefeküdt” már kompatibilis azzal, hogy „Miért épp egy zsömle? Ennyit érek én neked?! – ordította és becsapta az ajtót”-al. Egyrészt, már ki emlékszik arra, hogy ki mit mondott, legfőképpen meg, hogy miért? Másrészt meg minden attól függ, milyen sztoriban helyezkedik el ugyanaz az esemény. Mert nem arról van szó, hogy mi igaz és mi nem. Igazság ennyi fáradtságot meg nem ér, és ennyi élvezetet meg nem ad. Ide most már leírható az, hogy „Én vagyok a sztorivonal, a csomagolás és élek!”. Nos, mindegy. Valahogy még ez is jó. És este lett és reggel, a hatodik nap.

6. Ilyenkor ugyebár szembesülnünk kell azzal, hogy mindez nemcsak írásban jelentkezik, hanem beszédben is. Van, aki beszédben mondja a maga odaillő sztoriját. Van aki leírja és becsúsztatja valós vagy metaforikus ajtód alá. De mindenki sztorizik. Ezért már nem lep meg az, ha az albérlő azt mondja, holnap után adja a pénzt, teljesen, két napra rá meg mindaz amit ad, csupán egy szúrós tekintet és értetlenkedő vállvonogatás. Nem lep meg az, ha a mészáros másnapra friss húst igér, de másnap az a hús ami van nemhogy friss lenne, hanem ráadásul még egy nappal régebbi. Mert ugyebár eltelt egy nap... Nem lep meg az, ha azt hallom: „majd hívlak”, de később kiderül, hogy valójában azt jelentette, hogy „mindenképpen te hívjál”. És az sem lep meg, ha a végén kiderül, hogy ha mindez jó is volt, ha megint este lett és megint reggel és a hetedik nap is beköszöntött, az sem a pihenésről fog szólni, mint a mesékben, hanem csak hétköznapjaink értékelődnek át újra, meg újra, más és más sztorikban.

7. Mondom én, sosem a sztori a hamis, hanem a kérdés, ami kiprovokálja.

Fölösleges szavak

Ismerős az érzés, amikor valaha volt egy szó, amit értettünk, de már nem mond semmit? Amely régen gazdag volt jelentésben, kiemelkedő volt fontosságban és meghatározó a következményeiben? Most pedig üres, nem jelent semmit, elveszett az értelme valahol, nem is tudni pontosan hol és mikor...

Ott van az a szó például, hogy güzmöc. Aki vissza tud emlékezni, ez a szó volt másfél-két éves korunk meghatározó szava. A güzmöc volt a grálok grálja. Minden csecsemő arról beszélt. Hogy a güzmöc így, a güzmöc úgy. A güzmöc volt a Fűszer, mely módosítja a tudatot, mely nélkül az űrutazás elképzelhetetlen, és mely még az orrot is tisztítja. A güzmöc a tündérpor és álompára keverékének szárított változata, az a vegyület, amely ízet ad az anyatejnek s a hullámhossz, mely színt ad a manók fülének.

Ahogy azonban teltek-múltak a hetek-hónapok (olyan korán az életben minden erősen fel van gyorsulva, bizony) megtanultuk, hogy nincs olyan, hogy tündér, tehát nincs tündérpor sem. Az álmot nem párolják, nincs is semmi illékony összetevője, ugyanis tudatállapot a drága. Manók csak a mesékben vannak, az anyatejet meg felváltotta a hideg sör. Ergo: a güzmöc egy üres fogalom, nem takar semmit. Ha egy szikrányit is telítettebb lenne, már takarna valamit, de nem. Üres. Kong. Nem is értjük, hogyan lehet egyáltalán hivatkozni rá. Feltenni olyan kérdéseket mint például: Hány deka tündérpor kell egy fél liter güzmöchöz? Vagy: mi a különbség egy güzmöcös és egy güzmöctelen manófül között...?

És ez csak egy példa a sok közül. Ismerős az érzés?

Nos, egy ilyen szóval találkoztam nemrég: hivatás... „Hogy érzed, volt neked? Van neked? Hogyan alakult? Mivé vált?” Mi is az a hivatás? Ez eleve rossz kérdés. Hova hív? Ki hív? Kit hív? Mit válaszolj, ha már egyik kérdésnek sem hiszel?

Erre csak egy helyes válasz van, azt hiszem: a güzmöc besoldízott a mamlaxba!

Próza után verselés

"All you need is lóvé", ahogy azt megénekelték. Most a berakott linkről idézek, majd ahogyan azzal megvolnánk, annak szellemében következzék egy vers a ritmusról. Érzékenyebb fülüek talán a csörömpölést is kihallják a sorok közül.

1. 
"Egyébként éppen akkor zajlott a második világháború, ezért mindennaposak voltak a szőnyegbombázások, éjjelente pedig a tőlünk három utcára lévő német nagykövetségen kínvallatott angol túszok üvöltéseire aludtam el. De azért szép gyerekkorom volt, sokat nevettünk."

2.
ritmus a fülben
lükteti éppen
éltető dalát a
szívverés

amikor dobban
kiserken ottan
ritmusra él az
ébredés

ám ha nem ottan
hangzik a hangsúly
ahol a fülnek
jólesik

lehet a mondat
érthető ugyebár
de az egész bizony
szétesik darabokra

Válasz az előző cikkre

Egyesek számára úgy tűnhet, hogy jól lehúztam az értékeket és egy érték- és elvek nélküli felfogást promoválok.

Ez csak részben igaz.

Egy aggodalom ilyenkor az, hogy értékek (akár abszolút, akár relatív) nélkül a társadalom, a közösségi élet anarchiába fullad. Ez így igaz. Ezért fontosnak találom egy kissé körüljárni az értékek kérdéskörét.

Hagyományosan két fő spirituális irány létezik, mindkettőnek természetesen megvannak a maga előnyei és hátrányai.

Az egyik a „voluntarisztikus”, a másik a „misztikus”.

A voluntarisztikus dióhéjban annyit jelent, hogy az akarat van előtérben. Az akaratot formálom, az akaraterőt erősítem annak érdekében, hogy valamit elérjek. Ez bizonyos esetekben egy külső cél, míg más esetekben önfejlesztés. Előnye az, hogy a szervezetlen, kaotikus életet, felfogást és hozzaállást struktúrálni képes, olyan irányba elmozdítani, amely lehetővé teszi az egyén és a közösség számára egy bizonyos értékrend mentén való haladást. Ez azért előny, mert az emberek egy jelentős részének igenis szüksége van arra, hogy kapaszkodói legyenek, olyan irányvonalak, amelyekhez passzítani tudja saját életét. Hátránya az, hogy könnyen belekerülhetünk az előző cikkben kifejtett csapdákba: a saját felelősség kikerülése egy értékrendre hivatkozva, vagy bűntudatból fakadó, túlzott, görcsös felelősségvállalás, mely újra csak a bőntudatot táplálja. A voluntarisztikus vonal kézzelfoghatósága alkalmassá teszi arra, hogy viszonylag könnyen elérhető legyen a legtöbb ember számára, viszont megmarad a felszínen és zárt rendszerként egy bizonyos idő után már inkább korlát mint kapaszkodó.

A misztikus irányzat ezzel szemben nem az akaraton dolgozik. Sőt, a hangsúly nem a „munkán” van, hanem a megfigyelésen, tudatosságon. A „misztikus” szót nem úgy kell érteni, mint valami titokzatos, megfoghatatlan hókusz-pókusz, melybe „beavatatlanok” nem tudnak belelátni. Abból indul ki, hogy embernek lenni nem egy lehatárolt valóság, amit kimeríthetek, vagy ha nem is meríthetek ki, kontrollálhatok. Nem egy előre meghatározott értékrend „elsajátítására” helyezi a hangsúlyt, hanem arra a bizalomra épül, hogy mindenkiben eredendően megvannak azok az értékek, vágyak, amelyekre egyénileg és közösségileg építeni lehet. Ettől kezdve a hangsúly ezeknek az értékeknek, vágyaknak a felfedezésén, beazonosításán, tudatosításán van. A Kereső ebben az esetben igyekszik nyitott lenni arra is, hogy a legnagyobb értékeket akár olyan helyen találja meg önmagában, amelyik „túl szagos”, „piszkos” volt addig, hogy foglalkozzon vele. Például, amíg félt szembenézni az énközpontúságával és nem merte azt hagyni megnyilvánulni, addig az akaratát kellett kényszerítenie arra, hogy másokkal együtt tudjon élni. Viszont ha már lassanként kezdi felismerni, hogy önmaga nem egy sziget, hogy önmagát nem mások ellen kell meghatároznia hanem létezik egy szimbiotikus kapcsolat közötte és a közösség más tagjai és a környezete között, az „én” meghatározása átalakul és fokozatosan megengedheti, hogy az énközpontúság ebben az új szemléletben (az Én fokozatosan Mi-vé alakulásában) a közösséget szolgálja, az együtt-létezést. Mindezt teljesen természetes módon, csupán hagyva, engedve, hogy a már meglévő értékek kifejezhessék önmagukat.

A misztikus iránynak az előnyei közé tartozik, hogy nem erőltet az emberre semmi életidegen dolgot, inkább úgymond előcsalogatja belülről mindazt, ami végső soron az akaratot természetes módon motiválni tudja. A nehézség ebben az, hogy erőfeszítést kíván elszakadni pár percre a konvencionális gondolkodásmódtól, mely azt várja el tőlönk, hogy mindig és mindenkor kontrollálni tudjuk az életünket. Habár azt belátni, hogy a kontroll egy illúzió viszonylag könnyű, könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy elvárjuk önmagunktól, hogy „ne kontrolláljuk”, csak megfigyeljük a belső folyamatokat. Éppen ezért a misztikus irányzattal nem lehet rövid távon foglalkozni. Rövid távon időkidobásnak tűnik, szemben a voluntarisztikus vonallal, ahol a pillanatnyi elhatározás már eredményt mutat.

Itt viszont már nem az eredmények érdekelnek minket, hanem maga a folyamat. Ebben áll a misztikus irányzat kihívása.

***

"A zenében valaki nem a végső hangot adja meg a dal céljának, mert akkor mindenki sietne, hogy odaérjen, és a hangversenyek abból állnának, hogy ki ér hamarébb a végére. A zeneszerzők csak finálékat írnának és a közönség csak az utolsó hangra érkezne be a koncertterembe. De fura módon, ez az a felfogás, amire az oktatási rendszerünk nevel.

Óvoda, onnan továbbjut a gyerek az elemibe, a középiskolába, egyetem, aztán odajutsz hogy biztosítást árulsz, kvóták, újabb kvóták, újabb kvóták, aztán negyven évesen azt mondod: istenem, végre odaértem. a siker! És mégsem érzed magadat másképpen, mint ahogy mindig is érezted. És úgy érzed átvertek. Mert tényleg átvertek. Mert lemaradtál mindenről. Úgy gondoltunk az életre, mint egy kezdő és végpont közötti zarándoklatról, ahol a végpont a siker, a boldogság, a pénz, egy mennyország... De eltévesztettük. Végig a dalt kellett volna dúdolni, nem a végső hangra várni..." (Alan Watts)

Elvek, smelvek

Régen hinni tudtam abban, hogy az ember elvek mentén tud élni. Mi több, önmagamat sok évig úgy formáltam, hogy olyan elveknek is megfeleljek, amelyeket senki sem várhat el tőlem józanul. Pl: „ne táncolj, mert az ellenkezik az emberi mélósággal”, „ne nevess, ne mosolyogj, minden pillanatban kontrollálnod kell az érzéseidet”, vagy „mindig a másik embert helyezd előtérbe”...

Később, többnyire saját bőrömön megtanultam, hogy azok, akik „elvek” szerint élnek, csupán ugyanolyan ösztönösen meghozott döntéseikre keresnek igazolást az „elvek” címszó alatt, vagy rosszabb esetben önmagukat büntetik valami miatt...

Keresztény kultúrkörben mindkettőre bőven láttam példát.

Az első típus önismeretileg nem jutott el arra a szintre, hogy legalább önmaga előtt belássa, hogy önnön szükségletei irányítják tetteit és nem más – és mivel keresztény kultúrkörben nevelkedett, feltűnés nélkül tudja igényeit úgy bemutatni, mint egy „magasabb elv” megnyilvánulásait, legtöbbször éppen emiatt mások irányába is elvárásként is fogalmazva meg azokat. Így lehet a „Szeretem azt látni, hogy ti is kiszámíthatóan így meg így cselekedtek, mert személyes szinten elbizonytalanít, sőt pánikba taszít amikor nem tudom kontrollálni a környezetemet”-ből az, hogy „Tudom, hogy nektek is nehéz, de értsétek meg, nem én akarom, hanem ez az Elv!”.
Ezekből az esetekből messziről rikít a személyes felelősség elkerülése. A személyes felelősség kerülése olyan esetekben, amikor a személyes döntésnek helye és lehetősége van, egy olyan skizofrén helyzethez vezet minket, melynek során aktívan igyekszünk „felnőttek” lenni, viszont nem vesszük észre, hogy éppen a felelősség elkerülésével tartjuk önmagunkat a gyerekkorban. Elvárjuk, hogy felnőttként kezeljenek, ugyanakkor kihasználjuk ha úgy tesznek és végrehajtjuk gyerekcsínjeinket...

A második típus az, aki önmagát bünteti.

Sok esetben igenis meghozza a felnőtt döntést. Igenis vállalja a felelősséget azért, amibe belevág. A probléma éppen ez, túl sok felelősséget vesz magára. Azt is, ami nem odavaló. Míg az önigazolók első típusa a felelősségtől menekül, ebben az esetben a másik véglettel van dolgunk. Az illető hibáztatni fogja magát azokért az esetekért, amikor kusza agresszív gondolata véletlenül egybeesett valakinek balesetével, halálával, és ezért megesik, hogy élete végéig ez a bűntudat motiválja. No meg azért is, ami nem az ő döntése volt, hanem másé, mert talán valaki, valamikor, szintén bűntudatból motiválva azt mondta neki, hogy „Fiam, küldetésed van ezekhez az emberekhez. Ehhez a családhoz. Ehhez a nemzethez. Ehhez a világhoz”. Így lesz az erdőben magányosan kidőlő fából, a Szaharában homokviharban elpusztult karavánból, egy alkoholistává vállt szomszédból „az, aki rámbizatott, akinek veszte az én kudarcom”. Ilyenkor egy alap bűntudatból fakadó túlzott felelősségvállalás eredménye egy garantált kudarcélmény lesz, ami tovább fűszerezi a bűntudatot, hogy az ördögi kör mindörökkön örökké fennmaradhasson...

Az első halyzettel szembesülni fájdalmas. Senkinek sem tetszik egyszerre felelősséget vállalni azért, amit mindeddig büntetlenül másra kenhettün. No nem konkrét személyre – habár sokszor megeshet – hanem egy anyagtalan elvre, ami nem attól anyagtalan, hogy a fizikai világon kívül létezik, hanem attól, hogy kitaláció, hogy semmi köze ahhoz, vagy a valósághoz.

A második helyzettel szembesülni roppant kínos. Ugyanis fel kell vállalni azt, hogy rengeteg energiát fölöslegesen dobtunk ki. Komoly mennyiségű idő és erőfeszítés befektetéséről kell minden bátorságunkat összeszedve kijelentenünk, hogy szélmalomharc vol. Hogy hülyét csináltunk magunkból. Hogy a világon senkit, s azon kívül még annyit sem érdekel, hogy épp most milyen áldozatot hozunk meg. Áldozatom önsanyargatássá változik, ennek beismerése kínos és kevesen engedhetik meg maguknak.
Nos, ez lenne minden?

Nagy erőfeszítések árán végre sikerül elvek szerint élnünk és akkor jön ez az Alkonyzónás Attila és azt mondja, hogy vagy menekülök a felelősségvállalás elől, mindent az „elvre” kenve, vagy hülyét csinálok magamból a túlzott felelősségvállalásommal?

Hát... kb erről volna szó, gyerekek.

***

Egy régi sztori szerint egy üzletember felkereste a Mestert, hogy adjon tanácsot neki, hogyan érheti el a megvilágosodást. A Mester azt tanácsolta neki, hogy amikor elkezd esni az eső, menjen ki a szabadba, tárja szét kezeit és nézzen fel az égre. Az illető így is tett. Következő találkozásukkor a Mester megkérdezte:
-Nos, hogyan érezted magad a gyakorlat közben?
-Bevallom, egész hülyén...  - válaszolta amaz.
-Akkor – mondta a Mester – legelső lépésnek ez éppen tökéletes :)

Kneel before Neil

Premissza: "Isten létezik, mert nem tudom (sic!), hogy hogyan működik az apály és dagály..."

Siralmas interjú, újra visszamegyünk a Magyarázatok Istenére* - amint azt valamikor oly elokvensen kifejtettem :D Röviden: ha az Isten-fogalom ahhoz kötődik, hogy "az, ami megmagyarázza a jelenséget, amit jelenleg nem értek mert sült bolond és simaagyú vagyok", ne csodálkozzak azon, ha kiröhögnek. Jobban tenném, ha saját magam röhögném ki, mivel a hitet egyenrangúvá teszem ezáltal a tudatlansággal. Ha ezt valaki megteszi, akkor írhatnék akármilyen bődületes marhaságot* erre a blogra (amint azt rutinszerűen teszem is*, ne féljetek), mindenki hagyva csapot-agyat elkezdene hirtelen hódolni a "kinyilatkoztatásom" előtt.

Nos, aki teszi, ő baja.

Szerencsére itt van Kolbert Pista, akiről majdnem elnevezték a Megyeri Hídat*, de aztán mégsem annyira:

(Aki tudja, hogyan kell be-mbeddelni egy be-embeddelhetetlen videót, az szóljon. De link azért van)


* látjátok, egy igényes cikket dokumentálni kell, ami utánanézéssel jár.**

** hogy saját írásoknak néztem utána, ahhoz senkinek semmi köze***

*** nekem van miből, mert írtam eleget****

**** "sokat" talán, de "ELEGET"...???

Történelem

B4H

Mai gondolat

Picard, nevetve: "...tudja, néha egyszerűen csak meg kell hajolni az abszurd előtt:))"

The Royale

Egy másik Star Trek TNG epizód. Egy 21. századi amerikai űrhajós ezredes hajója egy idegen fajjal találkozva elpusztult, csak ő maradt életben. Az idegenek, mivel jó szándékúak voltak és a NASA űrhajó pusztulása csupán egy véletlen baleset volt, nem szándékos esemény, kárpótolni szerették volna az ezredest. Az a gondolat támadt bennük, hogy élete végéig olyan környezetbe helyezik őt, amilyenből jött.

Az űrhajóban találtak egy könyvet, amiről megmintáztak egy zárt környezetet: "The Royale". Az ezredest ebbe a környezetbe helyezték bele, teljesen jószándékból. 38 év után már nem bírja tovább és azt írja: "Az idegenek biztosan azt hitték, ez számomra az ideális, viszont ez egy nagyon rosszul megírt könyv. Ez a poklom és már csak a halált várom."

Ekkor elgondolkoztam azon, de még nem tudom, hogy melyik volna az a könyv, esetleg film, amelyikről nem venném rossz néven, hogy megmintázzanak egy környezetet és belehelyezzenek. 

Az, amelyikről 38 év után nem azt mondanám, hogy valóban, ez egy rosszul megírt (forgató)könyv és ez a poklom.

Vagy 38 év után már akármelyik könyv pokollá változik?

BÚÉTK

Az Alkonyzóna mindhárom olvasójának Boldog Új Évtizedet kívánok.
Leszünk még többen is.

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More

 
Powered by Blogger