Fura világ

Fura világba vitt be engem a filozófia. Már nem arról beszélek, hogy hogyan hatott a gondolkodásmódomra, vagy milyen dolgokról gondolkodom másképpen. Természetesen ez is fontos, mert rendet tesz a fejemben, csak hát én nemcsak fej vagyok. Az elmúlt napokban azon küszködtem, hogy befejezzem minden írásbeli feladatomat, amihez olvasni is kell bőven, és ijesztő dolgot hoztak magukkal. Nem felismerést, nem vizsgalázat, hanem egy sokkal furább dolgot: minél inkább belemerültem a filozófiai vitákba, egyre gyakrabban vettem észre azt, hogy nem tudom, hol vagyok... Csak olvastam, meg olvastam, kb 1-2 sor/perc sebességgel, és ha a ház mellett egy autó ment el, vagy valaki a házban egy ajtót becsukott, a hang mindig más és más helyszínhez kötődött.

Egyik pillanatban Budapesten találtam magam, mert a hangok olyanok voltak, mint amelyekre onnan emlékszem,  máskor meg Gyergyóban, a szobámban, aztán Miskolcon, Pécsen, Szebenben, Szegeden, Marosvásárhelyen (és ott is legalább négy különböző helyen), Bukarestben, Londonban emitt-amott... és nem csak egy felmerülő emlék mindez, hanem annak a valós érzése, hogy épp hol tartózkodom. Felébredek az éjszaka közepén, és ott, félálomban nem tudom, melyik városban vagyok, melyik utcában. És eleinte csak ez, majd ugyanez ébren is, miközben belemerülök a filozófiába. 

És ez fárasztó. Aggasztó. Meg ijesztő. 

Vajon az Arany János utca? Virág negyed 22? Harangvirág utca? Rapid? Aleea Carpati? Novi 7? Bolyai tető? Szeben, Avrig utca? Szeged, Jósika utca? Fényi tér? Második kerület, Pasarét? Másik főváros és Aleea Zanelor? Észak-London? Roppant nehéz, amíg sorra nem veszem a hangokat, amiket hallok, esetenként mindazt, amit látok magam körül, és sorra ki nem zárom a lehetséges helyeket... hogy végül elérjek odáig: igen, Dél-London, Windmill Drive. 

Úgy néz ki, a szervezetem erőteljesen jelzi, hogy elég volt a helycserékből. Valami stabilra vágyik, ahol talán öt-hat év alatt hozzászokhat ahhoz, hogy nem a költözködésről szól minden. És ezt most a filozófia csalogatja elő, de a mélyén a stabilitás hiányzik.

Ugyanakkor azt a lázadozást is érzem, ami akkor jön elő, amikor eszembe jut, hogy egy-két hónap múlva ismét csak költözés, majd ismét, és ismét, még egy ideig. Egy darabig elég "jól" tudtam ezt racionalizálni, hogy minden költözés alkalmából a csomagom csak kisebb és kisebb, meg hogy megszabadulok a ragaszkodásaimtól, de már ez sem tud felvillanyozni. 

Nem csomagot akarok, amit innen-oda magammal cipelek, hanem egy helyet, ahova innen vagy onnan hazatérhetek, csomaggal, vagy akár csomag nélkül. És főleg nem emitt-amott kedves vendéglátó embereket, hanem egy olyan helyet, amelyet mint otthont meg tudok osztani, ahová már én tudok másokat vendégül látni.