Kékszakáll rejtélye

Gondolom mondanom sem kell, mi a téma. Jurovízió, szakállas néni, rémlik valami? Nos, láttam ezzel kapcsolatban mindenféle reakciót, hozzátenni már nem nagyon lehet, elmondtak már mindent kicsik és nagyok. Hogy ez egy szörnyeteg, vagy hogy ez egy győzelem a toleranciának, stb...

Most jöjjön a saját bullshit-értelmezőm, mert találkoztam egy elterjedt eszmefuttatással:
1. Ami látható: egy nő, aki férfi, és szakálla van. Énekel
2. Number one asszociáció: szexuális orientációja
3. Onnan: szexipar, pornó (ez a lépés van, ahol kimarad)
4. Pfuj, ez egy állat, undorító!

Etikai boncolgatásba nem kezdek, van itt érdekesebb. Aki ismer tudja, hogy számomra sokkal a fontosabb az, hogy egy adott ponton milyen háttér-feltételezések és motivációk szükségesek, hogy egyik gondolatból másik legyen.

Kezdjük az 1-2 átmenettel: mi kell legyen ahhoz, hogy az 1-esből elérjünk a 2-esbe? Az, hogy mi, igen, a gondolatot létrehozó szubjektum belülről, saját fejünkből úgy viszonyuljunk tetszőleges külső személyhez, mint szexuális érdeklődésünk tárgyához. Csak akkor releváns. Ha nem kezeljük így, az első gondolat már nem a szexualitás irányába visz el. De mi van, ha mindezt 'erkölcsi aggályom' jegyében teszem? Na persze (kuncogás), az csak utólagos magyarázkodás, mert magam előtt sem akarom belátni, hogy a hormonjaimmal nem tudok mit kezdeni.
További (2-3) átmenet? Hasonló, ezt az olvasóra bízom. 3-4? Undor csak ott jelentkezik, ahol személyes implikáció van, ami csak megerősíti, hogy amit az 1-2 átmenetről mondtunk, helytálló.

Ergo: mindenki levonhatja a következtetéseket.

PS.  Kikívánkozik, hogy már pedig ilyen szakáll nincs is. Dús szakállat láttam, de ez mindent visz! Kamaszkoromban próbálkoztam szakállnövesztéssel, hát nem nőtt mindenhol, gyér volt, amit a hosszával próbáltam kárpótolni, de akkor meg kezdett vörösödni. Ilyen egy szakáll. Pedig milyen fasza lett volna, kétnapos borostával szakállkirály lenni, s lekapcsolni minden csajt a diszkóban. Hehe, szép álom. Nem is jártam diszkóba, hogy ezt az elképzelt csajozós szakállt bevethessem. Ez van. Tehát ilyen dolgok fordultak meg a fejemben. Előjött a szakállirigység. Aztán belegondoltam, hogy egy ilyen dús szakáll megeszik naponta egy borotvapengét, valószínűleg drága mulatság. No de nincs ilyen szakállam, ez már nem az én gondom. Amikor idáig eljutottam az eszmefuttatásban, látom, hogy sok ismerős már ott tart, hogy ki milyen állat iránt érez vonzalmat, meg további borzalmas dolgok.

Egyet mondjatok meg nekem: ezek után hogy merjek leülni sörözni egy ilyen emberrel, ha már biztosan tudom, hogy mindent szúrna? Vajon biztonságban érezhetem magam? Vigyek sokkolópisztolyt minden eshetőségre? Hová jutott a világ?

Tegmark új cikkének margójára

Kínlódni azon, hogy megtaláljuk a fő különbséget a ’normál’ és a ’tudatos’ anyag között szerintem fölösleges és amúgy is hamis dichotómia. Legjobb esetben csak sírást-rívást és fogcsikorgatást eredményez. Vannak ugyanakkor akik oda s vissza vannak érte, de csak azért mert gőzük sincs, miről szól az egész. Nézzük csak a következő gondolatbeli párbeszédet A (egy tévelygő, saját magát sem értő zseni) és B (egy józan paraszti ész) között:

A: Meg szeretném találni a különbséget a ’normál’ anyag és a ’tudatos’ anyag között.
B: Mit értesz ezek alatt? (mert ugye, hülyék leszünk úgy belemenni egy vitába, hogy nem tudjuk, hogy a vitapartner által használt két kifejezés mit takar)

A: Normál anyag alatt értem a vizet, asztalt, fülhallgatót, kenyeret, stb, melynek nincs tudata. Tudatos anyag alatt értem az embert pölö, mert hát anyag és tudatos.
B: Már megbocsáss, de ahogy ez van, elég pongyola. Honnan tudod, hogy az egyik tudatos, a másik meg nem?

A: Onnan, hogy az egyik ad erről jelzést, a másik nem.
B: Tehát ha egy számítógép válaszol a kérdéseidre, onnantól tudatos, ha pedig én csak ülök és katatón módon tekintek előre, akkor már nem vagyok tudatos?

A: Igaz, de tovább lehet lépni: a tudat vizsgálatánál a viselkedésen túl nézhetünk mást is.
B: Mi mást tudnánk nézni, ami kívülről látszik?

A: Ha például egy ember nem mozdul, az nem gond, mert tudjuk, hogy az emberek képesek erre, vagyis a mozgásra, vagy beszédre. Ha egy számítógépet kikapcsolok, az nem ad jelet, viszont azt is tudom, hogy a viselkedést csak beleprogramozták a számítógépbe.
B: Argument from killing… Ugyanez az emberre is igaz lehet, nem? Viszont egy darab kenyér esetén mi a kritérium?

A: Nem érez.
B: Mi alapján tudjuk megállapítani, hogy nem érez?

A: Nincs idegrendszere. Alapvetően elmondhatjuk, hogy aminek nincs idegrendszere, az nem tudatos.
B: De ez mégiscsak egy feltételezés, nem? Azt elmondhatjuk, hogy nincsenek benne idegek, amik jeleket továbbítanának, de vajon állíthatjuk azt, hogy nem éreznek?

A: Igen, mert érezni csak idegrendszerrel lehet.
B: Ezt ki mondta? Valaki megvizsgálta, hogy mit érez a nehéz kő, mely repül, és azt sem tudja hol áll meg? És nem talált semmit? Vagy csak ránézett és megvonta a vállát?

A: Nem tudhatom mi járt annak a valakinek a fejében, miért tőlem kérdezed?

B: Hát kábé ide szerettem volna én is kilyukadni. Ugyanis még azt sem tudjuk megállapítani, hogy az elvileg hozzánk hasonló másik embernek van-e és ha van, milyen szubjektív tapasztalata van a világról, azt még kevésbé, hogy a kő ezzel hogyan áll. És amíg nem tudjuk, nem is osztályozhatjuk be, hogy ez már pediglen tudatos/nem tudatos.

PS: a cikk gyakorlatilag arra a feltételezésre épül, hogy B nem kérdezett vissza. Ezért akit érdekel, elolvashatja, de csak fölöslegesen fárasztja magát vele, mert kábé arról van szó benne, hogy most a két szilva több dió-e mint ahány alma egy körte. 

PPS: I'm back bitches!

Az undor állami etikája

Az emberi erkölcsi megfontolásoknak több fajtája létezik. Van, aki szerint az erkölcs attól függ, hogy mennyire felelsz meg egy bizonyos szabályrendszernek. Mások szerint az erkölcs annak a függvénye, hogy a lehetséges állapotok közül melyik bizonyul majd hasznosabbnak. de létezik az erkölcsnek egy olyan változata is, amely aszerint tart valamit erkölcsösnek vagy erkölcstelennek, hogy nyugalommal gondol-e rá, vagy pedig undorodik tőle. Ezek után, természetesen, rögtön továbbtereli a hivatkozást és kitalált szubjektív erkölcsére mint szabályra, vagy mint hasznos elvre hivatkozik.

Most térjünk a konkrét példák világára. Jancsi és Juliska ülnek egy padon a város egyik parkjában. Jobb oldalra néznek, és ott fekszik egy hajléktalan. Megszólal Jancsi:
 - Undorodom tőle, börtönbe kéne zárni az összeset!
 - Börtönbe? Miért ? - Kérdi Juliska.
 - Mert a magunkfajta tisztességes emberek megérdemlik, hogy ne kelljen egész nap bűnözők közelében lenniük!

Nézzük csak, mi történt. Jancsi, aki minden valószínűség szerint Fidesz szavazó, nem veszi észre, hogy minden, magára valamit is adó erkölcsi rendszerben egy személy tetteinek erkölcsi értéke adott személy tetteitől függ és nem attól, hogy mások ettől mennyire undorodnak vagy sem. Normális ember fejében ez meg sem fordul, de ha már fejeknél vagyunk, tekintsünk a Jancsi fejébe. Így gondolkozik:
1. Én erkölcsös és jól nevelt vagyok.
2. Tehát, az erkölcsről tett kijelentéseim igazak.
3. Undorodom a bűzös Pistabától.
4. Tehát Pistabá erkölcsileg rossz.
5. Erkölcsileg csak az rossz, aki rosszat tett.
6. Tehát, Pistabá biztosan valami rosszat tett.
Összegzés: Ha undorodom valakitől, az biztosan bűnös, bűnöző, büntetendő.

Innentől már egyenes az út, a rendszerbe inputként bemegy az undor, outputként meg full HD-ben kijön az erkölcsi ítélet.

Jancsi és Juliska tovább ülnek a padon, mert a rendőr bácsi elvitte Pistabát a vesztőhelyre, hogy a világ most már sokkal fajtisztább, szőkébb és kékszeműbb lehessen. Most egy meleg párt vesznek észre. Megszólal Juliska:
 - Pfuj, ez erkölcstelen, miattuk megy tönkre mindenki más erkölcse, el velük a ketrecbe!
 - Miért éppen oda? - Kérdi Jancsi, aki valószínűleg maga is klozettbuzi, csak még maga előtt is hazudik és annyira nem is gerjed Juliskára mint híreszteli, úgy hogy nem is lesz gond kibírni az esküvőig.
 - Erkölcsileg tisztának kell megtartani a környezetünket, mert ha nem, utolér minket az Isten haragja! - tüzelődött tovább Juliska, mert tudat alatt sejteni kezdte, hogy ha Jancsi, az az érzékeny lélek elfogadhatónak tartaná a melegházasságot, akkor ő, Juliska aggszűzként halna meg, mert annyira azért nem szép, mint amilyen okosnak gondolja magát.
 - Igazad van - vette fel a ritmust Jancsi, mert érezni kezdte, hogy ha "azok" ott maradnak, saját magával is elszámolnivalója lesz - Ők egy nagy veszély mindenre, ami szent - fejezte ki elokvensen és nemes egyszerűséggel azt, hogy félti a saját takargatott szarát.

Mi történt a fejekben? Milyen erkölcsi érvek kapcsolódtak egymásba? Hasonlóan, mint fenn, csak újabb csúsztatások is felléptek:
1. Én erkölcsös és jól nevelt vagyok.
2. Tehát, az erkölcsről tett kijelentéseim igazak.
3. Undorodom a melegektől.
4. Tehát aki meleg az erkölcsileg rossz.
5. Valakit nem csak saját tettei ítélnek meg, hanem azoké is, akiket megtűr.
6. Tehát ha megengedem, hogy a bűnös köztünk éljen, akkor én is elítélendő vagyok.
Összegzés: Ha valakitől undorodom, akkor azt minél hamarabb el kell távolítani, mert ha nem, rám ragad (vagy észreveszem, hogy én is pont olyan vagyok - szerkesztői megj.)

Milyen apropón írom mindezt?

Nem tudom, ki milyen országból olvas, de az emberek mindenhol hasonlóak. Magyarországon jelenleg a hajléktalanok kriminalizációja készül undor alapon. Vagyis: valaki attól bűnös és büntetendő, mert én undorodom tőle. Ugyanez a melegházassággal kapcsolatban is: egy szimpatikus ellentüntető szavaival élve "akkor mostantól férfi és állat is házasodhat?".

Kedves Fidesz-KDNP, tudom, úgysem látjátok be a büdös életben, hogy egy egyszerű etikai érvelésben legalább háromszor csúsztattok. Undorodtok valamitől, egy lépés múlva dogmában kimondjátok, hogy ez Isten elleni bűn jele, még egy lépés múlva, hogy ergo ez büntetendő tény és ismét egy lépés múlva azt, hogy a bűnösnek semmi keresnivalója a társadalomban, mert megfertőzi azt. Amikor az egyetlen dolog, ami történik az az, hogy a tartós undor szembenézni ösztönöz önmagunkkal, hogy miért is zavar ez meg az.

Nem véletlen, hogy hozzátok hasonló jobboldali vallási fanatikusok találták ki annó azt, hogy ha valakinek valamilyen undorító betegsége van, az az Isten büntetése azért, mert vagy ő vagy a szülei bűnt követtek el. A mögöttes logika ugyanaz: az undor egy belénk épített detektor, ami a bűnt ismeri fel.

Ebből a szempontból megértem én azt is, hogy az igazságszolgáltatás miért int gudbájt a jogállamiságnak. Azért, mert a bűn meghatározása többé már nem az illető konkrét tette, hanem a másoknak vele kapcsolatos undora.

De jegyezzétek meg, hogy undora nem csak egy fideszesnek lehet, hanem mindenki másnak, veletek szemben is, és legtöbben mégsem tekintik az undort elegendőnek ahhoz, hogy ítélkezzenek.

Halom dísz-PhD-s majom, csillogó philosophus doctor, azt sem tudja, hogy mikor csúsztatás egy érv :)) Már nem is undorodom tőletek, hasamat fogom a röhögéstől, hogy ezek után még mindig színpadon akartok maradni. Hajrá!

Hát ez így mégsem kóser!

Mármint, hogy idén csak 8-9 bejegyzés jelent meg a blogomon, amikor előző években ugyanolyan gyakorisággal jelentek meg posztok, mint jelenleg a Hírcsárdán. Hogyan is lehetek ilyen kegyetlen a saját olvasóközönségemmel szemben, ennyire megvonva őket az ízes falatoktól? Pedig még nincs is itt a böjt. 

Ki ne emlékezne az óriási sikert aratott Legjobb buli a világvége, mert nem leszel másnapos (vagy valami hasonló című írásra), vagy a State of the Onion című évértékelő beszédre, amiből akár Orbán is tanulhatna (kormányzati kommunikáció-stratégiailag elhelyezett macák a háttérben - legalább ezt!), esetleg a sokak kedvencére, egy szép versre, ugyanis mindjárt itt a Karácsony és vallásos versek is fontosak, a Szerelem, szerelem c. rovat újkeletű epizódjára.

Ha eddig ilyen fergeteges (és néha dögunalmas) volt a blog, hogyan lehetett idén ennyire lapos (és még dögunalmasabb)?

Hát egyszerű, kedveseim: egyrészt az év elején nem is volt olyan lapos, másrészt meg az év folyamán az élet nagybetűs része kezdett egyre nagyobb intenzitással kibontakozni, azt pedig ugye senki sem szeretné, ha e blogon MINDEN ENNYIRE NAGYBETŰS LENNE, MERT AKKOR MINDENKI AZT HISZI, HOGY ORDÍTOK ÉS SENKI SEM JÖN VISSZA IDE!

Na ugye?

Szokásom, hogy Karácsonykor írok valami kis szösszenetet, hol Ahmadinezsádtól raktam be szívmelengető üzenetet, hol az angol királynőtől egy méltóságteljeset, tavaly például arról érveltem, hogy mindenkinek joga van azt ünnepelni, ami számára megünnepelendő.

Ennek a jegyében idén egyszerűen csak annyit mondok, hogy Áldott Karácsonyt mindenkinek és kívánom, hogy életetek, az a nagybetűs, nagyon szépen alakuljon!

Világunk egy számítógépes szimuláció - Bullshit alert

Nemrég olvastam egy cikket, ami röviden arról szól, hogy bizonyos tudósok arra utaló jeleket találtak (angolul: evidence), hogy világunk egy számítógépes szimuláció.

Érdekesnek találtam, elolvastam, megosztottam fészbukon is, de mivel akkor munka területén eléggé el voltam havazva, mélyebben nem is gondoltam bele. Pár napja viszont visszatért a téma, és akkor egy érdekes felfedezést tettem. Mindez olyan féltételezésekre épül, amit a cikk szerzői, valamint a tanulmány készítői első perctől kezdve de facto tényként kezeltek, pedig nem az.

A cikk az alábbi két alapfeltevésre épül:

  1. Ha egy civilizáció elér a fejlettség bizonyos fokára, szimulációkat kezd futtatni önmagáról. csak idő kérdése, hogy a szimuláció újabb szimulációt indít el, mivel az is egy szimuláció. Mindebből viszont az következik, hogy ha létezik egy sor ilyen civilizáció, akkor tekintve az univerzum fennállása óta eltelt időt (kb. 14 milliárd év), sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy világunk egy számítógépes szimuláció, minthogy világunk az egyetlen eredeti.
  2. A kozmikus sugárzás bizonyos "csomagokban" érkezik, vagyis van egy alapérték, aminek jönnie kell, annál kisebb energiaszinten nem mérhető sugárzás, csak e mérték többszöröseként. Ezért valószínűsíthető, hogy ez a kvantálás (és nem csak ez) a szimuláció adat-definiálásának az eredménye.
Habár e két feltevés elég elmés, és egy ideig engem is becsapott, vannak problémáim velük. Tapasztalataim szerint, ha megvizsgáljuk a kimondatlan háttérfeltevéseket, amin az egész alapszik, elég sokat megtudunk az érv logikai rendszeréről:
  1. Az első kimondatlanul azt feltételezi, hogy képesek vagyunk kívülről ránézni az egész lépcsős rendszerre, és a legalsónak, az eredeti világnak az időintervallumához szabadon hozzáférünk. Magyarul: tudjuk, hogy az eredeti világ X milliárd éves, tehát azóta biztosan volt idő szimulációkat készíteni. Ezzel csak az a probléma, hogy ha világunk egy szimuláció, semmi ilyen információhoz nem férünk hozzá, ugyanis lehet, hogy világunk tényleg egy szimuláció és úgy van felépítve, hogy X milliárd évesnek tűnjön, amikor csak 100. És ekkor annak valószínűsége, hogy szimuláció vagyunk, nem nagy, hanem maximum 50%. Tehát a végső valószínűség nem magas, hanem valahol 0 és 100% között van. Laikus nyelven: eldönthetetlen.
  2. Lehet, hogy érezték az előbbi érv gyengeségét, ezét folyamodtak a kvantált mennyiségek kártyához: ha szimulációt hozunk létre, a számítógépünk teljesítménye véges, ezért nem szimulálunk végtelen mértékig finomítható változókat, hanem meghatározunk egy határt, és akkor be tudjuk lőni, hogy kábé ez kiszámítható lesz-e vagy nem. Nos, a fizikai mennyiségek atomossága nem szükségszerűen a szimulált világok tulajdonsága. Ugyanannyira lehet az a világ valós is. Mert nem csak egy mesterséges adathalmaznak lehetnek bizonyos tulajdonságai, hanem a valós világnak is. Itt rejlik a második tévedés.
Összegezve mindezt, a következőre jutottam: nem mondható el, hogy valószínűbb a szimulált lét mint a valós annak alapján, hogy a világ elég régi és létrejöhetett egy halom lépcső, mivel mindezt olyan információra alapozzuk, amiben csak akkor lehetünk biztosak, ha hozzáférésünk van a való világhoz. Továbbá, ha bizonyos tulajdonságok, amivel egy világ rendelkezik "szerintünk" másolat jellegű, az csak egy vélemény, mert nem tudunk semmi információt adni arra vonatkozólag, hogy a kritérium amit összehasonlításképp használtunk miért ne lenne alkalmazható a valós világra is? Konkrétan: Kezemben egy zöld Dreher sörös doboz és azt mondom, ez a világ egy másolat, mert a való világban a Dreher sörös doboz sárga.

Tehát mindkét esetben olyan információkra alapozzuk kijelentésünket, miszerint világunk legvalószínűbben egy másolat, melyekhez csak akkor férhetnénk hozzá, ha a valós világban élnénk.

Q.E.D.

Alakul a család

Rég írtam az otthoni család talán semmit sem tud rĺlam.

Már hosszú ideje nem éreztem azt, hogy egy család része vagyok. A mi családunk ˝ elkopott˝. Eljött az ideje, jogy változzon a helyzet. Mondjuk, sok időbe került, rengeteg vargabetű, de alakul. Most itt ülök, új családi körben és otthonos. Új család alakul.

Van egy szuper állás, Az, amit hosszú ideje remélek: egyszerre IT, nyelvtudás, problémamegoldás, utazás, csendes környezet, szuper kollégák, lefoglal és motivál:D

Aztán: könyv. Voltam szabadúszó, felkértdk egy könyv nagy részének megírására, ez ,egvan. Régi álom, idén valóra vált.

Lakás: két hét s költözünk Helgával. Szép környezetbe, Gazdagrét, két szoba, zöld környezet, jómkilátás, csend:)

Tervek: valahogy úgy lépni előre, hogy a tartozádok mértékét nem növelni, hanem végre, évek után egyenesbe jönni.

U.i. Vsz a következő bejegyzésünk (jaj, már többes számban beszélek:)) ) már arról fog szólni, hogy milyen az új lakás és az élet mint házasember:D

Végre munka

Legutóbbi bejegyzésem óta történt egy s más. Gyergyóból Budapestre költöztem, másfél hónapig piacoztam, másfél hónapig szabadúszó író voltam, de a legutóbbi héten kezdtek felgyorsulni az események.
Kilenc hónapnyi munkakeresés után ki gondolta volna, hogy a kulcs: szerzetesi múltam kiradírozása a CV-ből? Nem mintha a munkáltatók diszkriminálnának, de mégis. Nem tudják, mi az, és eldobják a cv-t. Vagy azt hiszik, hogy fanatizmust vinnék a munkakörnyezetbe. Hogy hetente zaklatnám szentnél szentebb eseményekkel, hogy kéthetente gyónni küldeném, hogy csuhában járnék dolgozni, vagy esetleg molesztálnám a kollégák gyerekeit.
És íme, ahogy letagadom múltamnak ezt a szeletét, már másnap felhívnak, hogy várnak interjúra.
A folyamatot óriási módon leegyszerűsítve, volt két interjú. Az egyik egy nagy, ismert cég, nemzetközileg standardizált interjúkérdésekkel, száz kérdés arról, hogy mik az erősségeim, mi tesz engem jó csapatjátékossá, meg hasonló nyálas kérdések tömege, amikre már megszereztem a jogot, hogy ne válaszoljak. És majdnem semmi arról, hogy mire lennék képes. Mintha azért fizetnének, hogy mély önismeretem legyen és értsek interjúnyelven beszélni.
A másik helyen szinte csak arról volt szó, hogy mit tudok és hogyan találkozik az, amit tudok azzal, amit el kell végeznem. Alaposan leteszteltek, kérdezték, hogyan oldanék meg adott szituációkat, éreztem, hogy munkahelyet pályázok, nem óvódai nagycsoportot.
Végül emellett döntöttem, így lettem tegnaptól IT support munkatárs.
Ja, és ez az első bejegyzésem, amit telefonon írtam (Blob, symbian, akinek mond valamit).

Balázs bá naplója

Mint már sokszor megírtam, politikai kérdésben nem foglalok állást, egyházügyben sem, csak ha valakit éppen szidnak vagy szidni kell. Olvasom az előbb, hogy az Új Színház új igazgatója, Dörner úr kirúgta Galkó Balázs művészt. Ebbe sem fogok beleszólni, felnőtt emberek, eldöntik mit akarnak, összevesznek, megegyeznek, kezet fognak, "ődóguk".

Azon okból ragadtam tollat, hogy kifejtsem, ha mindaz igaz, amit Dörner mond, akkor az Új Színház alkalmazottainak létszáma nulla lesz. Kifejtem.

Galkó Balázs naplójából: 
-...Nézd, neked van egy határozatlan idejű szerződésed. Én ilyet senkivel nem fogok kötni, nem akarok kibaszni az esetlegesen utánam jövő igazgatóval. Én ilyen szerződést neked nem tudok fölajánlani, semmilyen szerződést sem. Legfeljebb, ha szükségünk lesz rád, szerződtetünk.
- Ez azt jelenti, hogy nem akartok velem dolgozni?
- Dehogynem, ha lesz olyan szerep, amire szükségünk van rád, majd hívunk. Például a következő szezon első bemutatója lesz egy Nyírő József novelláiból készülő színdarab; a Jézusfaragó ember… abban van egy öreg székely, aki mesél… Azt bőven el tudom képzelni, hogy te legyél.
- Ezek szerint nem akartok szerződtetni.
- De, csak más formában. Mint darabszerződésest. Nézd, sem a te egzisztenciális problémádat, sem Magyarország gazdasági helyzetét nem én fogom megoldani.
- Én sem. Szóval?
- Balázs itt más színház lesz… Itt mostantól csupa olyan ember lesz a társulat tagja, aki hisz Istenben, aki tudja, hogy léteznek másfajta dimenziók, amiket nem tudunk tapasztalni, olyanok is…
(forrás: index.hu)
Pro primo: ebből látható, hogy "csupa olyan ember lesz a társulat tagja, aki hisz Istenben, aki tudja, hogy léteznek másfajta dimenziók, amiket nem tudunk tapasztalni, olyanok is...".

Pro secundo: ismeretelméleti megközelítésben csak akkor tudhat valaki valamit, ha a hite igaz és indokolt. Röviden, mert ezt még lehet ragozni. Amig mindez nem teljesül, addig csak hite van, tudása nincs.

Pro tertio: azon emberek halmaza, akik ugyanabban az időben tudják, hogy léteznek olyan dimenziók, melyekről semmilyen tapasztalatunk nem lehet, ugyanakkor erről semmilyen tapasztalatuk sincsen, legjobb esetben is a nullához közelít.

Lehetett volna a sztori fordítva is, mondjuk Galkó rúgja ki Dörnert, úgy is csak ezt szólnám hozzá a témához...

Mrs. Doubtfire 2: The Ironing Lady

Nemrég megjelent egyik gyerekkori kedvencem, a Mrs. Doubtfire folytatása, az "Ironing Lady" (A vasalónő) c. szakmai életrajz.

Az új film már nem New Yorkban játszódik, hanem javarészt Londonban, ahol a forgatókönyvíró szokatlan cselhez folyamodik: az első részből ismert Robin Williams Meryl Streepnek öltözve próbálja saját magát  férfi vasalónőként eladni, amit - ad absurdum - a britek be is vesznek, annak rendje és módja szerint, nem mintha ez egy átlagos, jól borotvált férfinek a legkisebb nehézséget is okozná a szigetországban.

Az első részben is feltűnő, Stuart Dunmire szerepében tetszelgő Pierce Brosnan is újabb karaktert ölt magára, kipróbálhatja, milyen lehet brit titkosügynököt játszani.

A szövegkönyv szerint a "vasalónőre" új kihívások várnak, hirtelen nem csak egy családi házért lesz felelős, hanem egyszerre sokért. Bizonyos esetekben még a konyhát is rábízzák, minek következtében Budapesten vásárol paprikát. Ez borzasztó mértékben lecsökkenti a szabadidejét, melyben eddig argentin szappanoperákat szokott követni. Ez túlkompenzáláshoz vezet, melyben jó kis port kavar föl.

A film vége felé az angoloktól ismert klasszikus módon sűrűsödik a cselekmény, amint mondják, "Deplot Dickens", a vasalónő csontja meg ezzel egyenes arányban ritkul. Élete alkonyán oszteoporózisért és vasalási teljesítményéért kitüntetik, valamint a nemzetközi béke érdekében megajándékozzák egy "Esmeralda és a Vad Angyal összes" akciós DVD-csomaggal.

(ha megnéztem, még írok)

Pár eltüntetett kérdés a szimpátiáról

Pár nappal ezelőtt itt Budapesten óriási (egyesek szerint gigantikus) szimpátiatüntetés volt a jelenlegi magyar kormány mellett. Jöttek a pesti meg budai kerületekből, mentek a szomszédból, jöttek egészen mesziről, még Erdélyországból is. A dolog szimpátia-részét én csak megértem, hisz szimpátia miatt én is utazok akármikor egy ilyen távot, ahogy ezt meg is tettem, de nem tüntetni. 

A szimpátiával minden rendben van. Egy teljesen természetes dolog. Sokszor segít - nem mindig - de úgy nagy vonalakban valljuk be, hogy egy kellemes érzés. Viszont mint minden érzés, ez is arra tartozik, aki érzi. Még azzal sincs baj - szerintem - hogy ha valaki kifejezi kisebb-nagyobb nyilvánosság előtt, hogy ő éppen kivel és milyen mértékben szimpatizál.

Mindezek kapcsán ugyanakkor megfogalmazódott bennem egy pár kérdés. Mint például:

Miért releváns egy erdélyi (értsd: nem magyar adófizető állampolgár) szimpátiája egy magyar állampolgárokat érintő ügyben? Miért nem releváns ugyanakkor konkrét magyarországi körök (értsd: egészségügyiek, tanügyben dolgozók) véleménye az őket élő húsig érintő kérdésekben (kirakati stílusú társadalmi konzultációk, stb)? Miért fontosabb a magyar kormánynak valakinek a szimpátiája, mint konkrét érintettek észérvei és véleménye?

Miért nem láttunk mindeddig Magyarországról Bukarestbe induló buszokat, hogy szimpátiamenetben biztosítsák a - tegyük fel - kormányon lévő RMDSZ-t, vagy hogy segítsenek a jogérvényesítésben, osztani az észt (nem negatív kifejezésként) az egészségügyi meg egyéb disputákban? Talán azért volna ez, mert a magyar az magyar, de a székely az aztán igen? Nem inkább azért, mert egy ilyen gesztus meg sem fordulna a magyarországi fejekben, mert hát más állam belügye, estébé, estébé?

Szerintem azon erdélyieknek, akik ilyen szimpátiamenetekben utaznak, előbb ezeken a kérdéseken kell elgondolkozniuk.

(open for debate)

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More

 
Powered by Blogger