Szürrealisztikus tájgyakorlat (egy öt éves írás)

Voltak fellármázásából élt meg és ekkor fedezte fel az űrvíz vízióit. Akit kemencébe csukattak azért, mert roppant gálánsan fogalmazta hagymatokányát mások keblébe. Nos akkor mit mondjak arról, hogy nem akart zeneiskolába járni, csak ült és szabadkozott. Ehhez nagyon értett. Nem akart kimenni játszani, mert nem volt hova tovább egyre hidegebben nézték egymás vállvetve vonultak be a szabadulásba.

Ekkor kezdődött el az életreszólógitáros. Miért nem pitymalatt otthon? Nem lehet az ilyent többtizedes pontosan ott volt és a főtörzs két órát késett. Meg villát is, kanálist meg a Szuezi-csatornát. Épült 67-ben, a kimenekülő gonoszok emlékezetben tartására fizettek be.

Nem nagyon emlékszem ilyesmire az óvodából, az óvóhelyről viszont nem volt semmiféle kilátásba helyezték. Onnan vonult nyugdíjas zongorahallgató. Ekkor helyezték bele a gödörbe. Mély együttérzéssel vette tudomással, hogy kecskeméten nincs rádiófagyi. Eper és cseresznye viszont még bőven maradt a huszas évekből, amikor is köztusomásul hirdették, hogy a világháború fordított irányban közeleg, mint a hidegfront. Akik ekkor kint voltak, lennrekedtek, akik fáztak, azok meg be.

Ilyentájt áj... pá szívem, mondogatták nem tudva, mit hozott a tegnap, pedig ott voltak, amikor osztották. Aki ekkor nem lépett egy szrr, azt nem vitték a rétr.

Itt a vége, fuss, te béna, ha nem fekszik, dobjál garast!