Fizikai, matematikai, egyéb, valamint még felfedezésre váró kifejezések, mennyiségek és állandók, melyekkel ilyenkor találkozni lehet.
Extra dimenziók – Az a jelenség, amivel akkor találkozik a kutató, amikor számításai szerint a házban tárolt kacatok mennyisége legalább 10 további térbeli kiterjedés létezését feltételezi, melyeket kísérletileg lehetetlen kimutatni, de az egyenletek ezek nélkül nem működnek.
Pi – A klasszikus meghatározás szerint a kör kerülete és átmérője közötti arányt fejezi ki. A zsidók szerint ez az arány három volt, mert többet nem akartak adni érte, mások szerint több, de valami csoda folytán egy liciten sem érte el a négyet. Jelen esetben a Pi a ház kerülete és elválasztó falainak aránya, figyelembe véve az extra dimenziókat. Pontosan kiadja a helyiségek számát, ide csak harmincegy tizedes pontossággal írom le, ötnél tovább úgysem olvassa el senki: 3.1415926535897932384626433832795.
Avogadro-állandó – egységnyi helyiségből kitakarítandó elemek száma, legyen az gombostű vagy bútor: 6.023x1023.
KW – KilóWatt, vagyis az egyedül végzett munka mennyisége. A segítséggel végzett munka a FélkilóWatt, amint neve is sugallja, kicsivel könnyebb.
Grantotál – a Pi és az Avogadró szám szorzata. Amíg a KilóWatt az elvégzett munka mennyisége, addig a Grantotál az elvégzendőé. Rendszerint brutálisan alábecsült mennyiség, jelenlegi értéke 1892181255257132467526050.1097492.
Quark-állandó – Quark egy ferengi báros a Deep Space 9 fedélzetén, ő fogalmazta meg egyszer, hogy „The only constant in the Universe is that females are trouble” (az Univerzum egyetlen állandója, hogy a nő csak gond).
Relativitáselmélet (most ne kekeckedj, hogy melyik, meg vagyok értve?) – Einstein híres felfedezése, miszerint a Quark-állandó relatív és megtévesztő, legtöbbször negatív értéket is felvesz, valamint értéke attól függ, hogy ki mondja, kinek, mikor, miért, és amúgy is, inkább sepregetett volna, a Grantotált csökkentendő.
Mörfhekk – Murphy közmondással meghekkelt törvénye: „Amit ma feltörhetsz, tegnap más feltörte.”
FTSE (Family Treasure Stock Exchange) – úgy ejtik, hogy „futszi”, és ideális esetben a Grantotál mennyiségével egyenes arányban hoz a konyhára. Valós helyzetekben viszont beszorzandó a Quark-állandóval, amiről a relativitáselmélet óta tudjuk, hogy legtöbbször negatív értéket vesz fel és gyöke imaginárius szám.
FT – kincshalmaz, amivel elvileg a futszin lehet kereskedni, értéke a Grantotál és a Mörfhekk szorzata.
Idő1 – A legkorszerűbb elméletek szerint* minden őt megelőző extra dimenziónál extrább dimenzió, legfőbb jellemzője, hogy telik. Továbbá fölöttébb érdekes, hogy a Mörfhekkel integrált Grantotállal szorozva ugyanúgy kiadja az FT értékét, mintha csupán a relativitáselmélettel normalizált Quark-állandót dobnánk be tetszőleges egyenletekbe és adnánk hozzá ízlés szerint sót, borsot.
Idő2 – az Idő1 kezdete óta filozófiai viták tárgyát képező, részben valós, részben szubjektív jelenség.
Idő3 – az Idő1 telésének egyik külső megnyilvánulása, lásd: „Szép időnk van ma.”Amennyiben ez tényleg így is van, lehet az Idő2-ről filozofálni, amennyiben a KilóWatt engedi.
Idő4 – „Mint a tenger”, mégis eltörpül a Grantotál mellett, mert az viszont „mint az óceán”...
Idő4 – 6:51am. Kéne aludni legalább egy órát*, lásd: Idő3
*szerintem