Az idő nyila


A gyertya füstje, hője és fénye miért nem áll össze gyertyává? A kirántott tojás miért nem áll össze és mászik vissza a tyúkba? A földön heverő falevél miért nem megy vissza a fára, az ág, amelyiken van, miért nem húzódik vissza a törzsbe és az a magba, amaz meg a gyümölcs közepébe miért nem épül bele? Állítólag senki sem tudja. 

Illetve mondanak olyasmiket, hogy az idő nyila determinálja, hogy az események egy bizonyos sorrendben történjenek, vagy azt, hogy ezt nevezik az entrópia törvényének, melynek értelmében az Univerzum minden termodinamikai rendszere és maga az Univerzum is mint termodinamikai rendszer a rendezetlenség felé halad.

Az idő nyilának problémája már nagyon rég óta foglalkoztatja a gondolkodókat, mindjárt száz éve, és már nagyon rég megoldhatták volna a problémát, ha rájöttek volna, hogy a kérdést rosszul tették fel, már magában a kérdésben olyan előítélet rejtőzik, amely lehetetlenné teszi egy értelmes válasz létrejöttét.

Van értelme például annak a kérdésnek, hogy „Miért zöld az ég?”, vagy annak, hogy „Miért kék a fű?” Sok nincsen, mivel az ég nem zöld és a fű nem kék. Ugyanígy, azt a kérdést feltenni, hogy a gyertya fénye, hője és füstje miért nem áll össze gyertyává, már önmagában azt feltételezi, hogy ez nem történhet meg és az időnek nyila van, mert máshogy nem lehet.

És akkor kezdjük kérdezetni, hogy mi okozta azt, hogy a fizika törvényei az időnek csak egy irányát tegyék lehetővé, meg hasonló marhaságokat, amikor tudjuk, hogy az idő is egy ugyanolyan tér-dimenzió, mint a többi, csak éppen azokra merőleges. Tehát minden irányban elképzelhető a benne való haladás. „Akkor miért csak egy irányban haladunk?” – kérdjük.

Vegyünk egy mély lélegzetet, még egyszer olvassuk el ami eddig leírva vagyon és folytassuk alant, mert kell egy kicsi fantázia meg gondolkodás, de nem lesz vészes, ígérem. Csak az idő nyila problémát, meg a kauzáció problémáját fasírozzuk ki ma. Mindenkinek minden egyéb személyes problémáját, olyanokat, mint napi megélhetés, mit főzzünk délután, vagy hogyan közöljem ővele itt és most nem fogjuk megoldani, sajnálom. Na szóval:

Ha egy festményen, ami egy kétdimenziós felület, tetszőleges irányba el kezdek húzni egy vonalat, majd e vonal mentén tizedmilliméterenként egyenként megvizsgálom a vászon színét, akkor elegendő táv megtétele után bizonyos mintát fogok felfedezni. Talán azt mondom ekkor, hogy „minden három Kék és egy Lila pont után egy Sárga jön, kivéve, ha mindez előtt egy Ciklámen volt, mert akkor nem Sárga következik, hanem Fekete”. És ezzel megalkotom e rendszer fizikai törvényeit, melyek megmagyarázzák a színfoltok egymás utániságának szabályait és előrejelzik a következő foltokat. Minél több megfigyelést végzek, annál többször kell újragondolnom elméleteimet, majd végül, amikor egy elég hosszú szegmenst áttanulmányoztam, elmondhatom, hogy megtaláltam a rendszert leíró Nagy Elméletet. Ekkor viszont felteszem a kérdést, természetesen, mert jobb ötletem nincsen, hogy ugyanez miért csak egy irányba történhet? „Egy Sárga és egy Lila pont után miért nem jön három Kék?” Meg sem járja a fejem, hogy rendszeremet direkt egy olyan sorrendben kutattam, amely lehetővé tette ezt a fajta tudatosságomat, ezzel a fajta tudatosságommal pedig csak ezt az irányt tudtam kutatni.

Most gondoljunk bele abba, hogy mi történik, ha ezen a vonalon a vizsgálódást a másik irányba kezdem el? A pontokat más sorrendben látom, az érdekesség és a pontosság kedvéért tegyük fel, hogy tudatosságom is más minőségű, ahogy fizikai megjelenésem is és gőzöm sincs, ki az az illető, aki itt magyarul hebegett-habogott. És megfigyelem, hogy egy „Yellow” és egy „Lilac” után pontosan három „Blue” jön, továbbá nagyon hasonló helyzetekben ha a „Yellow” helyett „Black” van, akkor a három „Blue” után mindig egy „Magenta” fog jönni. Erre a megállapításra elégedetten röffentek egyet és csápjaimmal megigazítom a bal hetedik szememen a polárlencsét. Közben azon gondolkodom, miért megy ez CSAK ebbe az irányba, mi kényszeríti mindezt erre az egész cirkuszra.

Ám lehet tovább is folytatni. Képzeljük el, hogy elrugaszkodunk ettől a vonaltól, melynek mindkét irányítását kipróbáltuk és most egy ezzel kb 35 fokos szöget bezáró vonal esetén tesszük meg ugyanezt. Rövid leszek: olyasmikre fogok gondolni tudományos vizsgálódásom alatt, mint „de érdekes, minden második Blanche után Rouge jön, majd ha ez megtörtént már hatszor, akkor felváltva jön majd egy Bleu, két Chartreuse, majd egy Turqoise.” Emígyen megalkotom e rendszer fizikai törvényeit, mely törvények mostanra már egyre nyilvánvalóbb, hogy nem az egész kétdimenziós síkot írják le, hanem csak azt a bizonyos egyenest, amelyiknek egyik mintázata az a tudatosságom, amely ezt az irányt önmagában érzékeli. És nem is az egyenes mindkét irányát, hanem csak az egyiket. 

Ja, és kifelejtettem: „De miért történik mindez csak egy irányban...”

Ugye, most már milyen hülyén hangzik?

PS: Mindebből kifolyólag természetesen új színben tűnnek fel olyan kérdések, mint például „Mit értünk ok-okozat alatt?”, „Kik vagyunk?”, „Van-e szabad akarat?”, „Mi a világ célja?”, stb. Ugyanakkor ezeket már nem biztos, hogy ki fogom fejteni, ugyanis láttam egy jó filmet és legközelebb arról akarok írni, hadd ne lőjünk le minden poént egyszerre.

9 beszólás:

Helga írta...

Szuper ez a cikked! go fb-re :)

mzsolt írta...

Lehet, hogy nem jött át egészen a mondanivalód, de a fizikai törvények terében bármilyen irányba indulunk el (és elég sok irányba indulnak sokan), a valóság jól meghatározott részeire hatékonyan alkalmazható törvényekből még eddig nagyon keveset találtunk. Az idő nyilának kérdése is megoldódik szerintem egyértelműen, azt nem tudom, mikor, hogyan, de nem hiszem, hogy ne oldanák meg.

Csiki Attila-József írta...

Persze, az összes lehetséges fizikai állapot és az azon értelmezett törvények "landscape"-jéről írtam. Olvastam valamikor kb három éve egy cikket arról, hogy ezen a téren az okozza a legnagyobb gondot, hogy matematikailag hogyan kezelhető a fizikai törvények végtelen variációja. Oszt valami okosabb fejek csak találtak valami ügyes módszert, hogy "megtizedeljék" a végtelent. Egy biztos, viszonylag keveset találtak (amint te is írod) olyant, amellyel valamit is lehet kezdeni. Eddig az első mondatoddal egyet is értek.

Ami a másodikat illeti, szerintem ugyanazon okból kifolyólag nem kérdés, amiért az antropikus elv sem az. Ugyanannyi oka van az időnek a szélrózsa minden irányába folyni, mint éppen ebbe, amit megtapasztalunk. Csak mivel mi EBBEN tapasztalgatunk, erre kérdezünk rá. Oszt a sziklaszilárd materialisták szíve mélyén is jelenlévő dualisztikus felfogásból kifolyólag abban a tévhitben vagyunk, hogy ETTŐL a rendszertől függetlenül is megtapasztalhatjuk (alkalomadtán) az idő folyását mondjuk egy másik irányba. Ergo: feltesszük az idő nyila kérdést. Csupán azt felejtjük el, hogy tudatos tapasztalatunk KÖT ehhez az idővonalhoz, mert ennek a vonalnak vagyunk öntudatra ébredt homokszemcséi.

mzsolt írta...

Hmm, hát ez elég antropikus, hogy ugyanannyi okot látsz az időnek mindenféle irányba folyni, mint éppen ebbe. Szerintem ez nem így van, persze elképzelhetőnek tartom azt is, hogy végül mégis így lesz, de általában azért a homogén, egyenletes eloszlású dolgokban találunk néhány kis hibát, 5-6 elmozdult részecskét, satöbbi, amik aztán előbb-utóbb valamilyen jó/rossz rendszert azért kialakítanak. Persze, első megközelítésben jó ötlet az egyenletes eloszlás, aztán jöhet a gausszos, mindenki szereti a formás harangokat :), aztán majd jöhetnek az egyebek, a határ a csillagos ég. :)

Csiki Attila-József írta...

Az, hogy ugyanannyi okot látok az időnek akármelyik irányba "folyni", abban az értelemben vevendő, ahogyan egy mértani síkban számolnánk össze a lehetséges egyeneseket. Így értettem

mzsolt írta...

Aha, de miért lenne ez a tér ilyen egyszerű? Elvégre az aktuálisan vizsgált egyenesen a legjobb elméletünk az időről, Einstein relativitás elmélete, is kimutat csomókat, néha egészen sűrűeket, már-már szingularitásokat. Lehet, hogy a többi egyenes még girbe-gurbább, sőt, az is lehet, hogy nagy részük egy pontban találkozik, már persze, ha nem euklideszi az idő tere.

Csiki Attila-József írta...

Jaj, azt csak az egyszerűség kedvéért mondtam, ez már a level 2, amiről te beszélsz:))

Épp erről beszéltünk Helgával egy órája, hogy elvileg akármilyen konfiguráció elképzelhető, még az is, hogy a mi idővonalunk "felülről nézve" girbe-gurba, hurkos, stb, de ennek megerősítésére vagy cáfolására magán a szálon belül abszolúte semmi tesztelhető kritériumunk nem létezik:p

mzsolt írta...

Ez nem egészen biztos, lásd az elméleteket, amik a mi univerzum buborékunk más buborékokkal való ütközéseinek lehetőségeit és nyomait keresik.

Pl:
http://www.universetoday.com/79750/penrose-wmap-shows-evidence-of-%E2%80%98activity%E2%80%99-before-big-bang/

Szerintem ez is megoldódik előbb-utóbb. :))

Csiki Attila-József írta...

Érdekességképpen, a most kitüntetett Szemerédi Endre -ha jól értettem- pontosan ennek a modellnek a matematikai bizonyításáért kapta az idei Abel-díjat: egy adott halmazban tetszőegesen kiválasztott elemek között mindig felállítható egy minta, egy szabályszerűség.

Aki jobban ért a matekhoz mint én, szóljon hozzá, figyelni fogok.

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More

 
Powered by Blogger