Közösségi pénznemek reális esélyei Romániában

Törvényes váltó, vagy kiegészítő, helyettesítő pénznem? Ha már ez a kérdés felmerült, akkor miért ne kérdezzünk rá: egyáltalán szükséges pénzről beszélnünk, vagy gondjaink nagy része anélkül is megoldható?

A napokban nagyobb port kavart a Sic kiegészítő pénznem körül kialakult helyzet. A helyi, kiegészítő pénznemek egy zárt hálózatban közlekednek, csak egy bizonyos földrajzi, vagy alkalmazásbeli határ veszi körül őket. Fő céljuk egy hátrányos helyzetben lévő közösség gazdasági életének fellendítése. Jelen esetben egy pénzhelyettesítő utalványról van szó, melyet azok, és csakis azok használnának, akik csupán bizalmi alapon ezt egymás között fizetőeszközként elfogadnák.

Eddig az elmélet. Habár világszerte rengeteg hasonló modell létezik, nagyon nehéz olyan modellt találni, ami romániai viszonylatban működőképes lenne úgy jogilag, mint gazdaságilag és emberileg.

Kiegészítő, közösségi pénznemek esetén sosem az a cél, hogy lecseréljék az állam nemzeti valutáját és függetlenséget kiáltsanak ki. Szigorúan tekintve maga a Soproni Kékfrank sem "Kékfrank", hanem forint, ami a Magyar Nemzeti Bankban, egy számlán nyugszik és kamatozik. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Kékfrank azon forintok halmaza, amit csak egy bizonyos kis régió (Sopron és környéke) meghatározott üzleteiben jár körben és nem hagyja el a rendszert. A helyi pénz nem legális váltó, nem is pályázik erre a címre, a helyi pénz egy garancia, egy közösség adott szava, megegyezése, hogy egy konkrét pénzmennyiség mindig csak a helyi körökben fog körbejárni. A világon több helyen használnak ilyen eszközöket és az az általános tapasztalat, hogy míg a törvényes váltó átlagban 2-2.5-ször cserél gazdát mielőtt elhagyja a rendszert, addig egy papírra nyomtatott kiegészítő pénznem 4-5-ször, mielőtt kivonják a forgalomból. Ehhez mérhető helyi gazdaságélénítő hatása is.

Vannak a világon olyan kezdeményezések, mint például az Egyesült Államokban az Ithaca Hours, vagy Londonban a Brixton Pounds, melyek kifejezetten pénzek. E két országban a törvénykezés lehetővé teszi, hogy az emberek egymás között azt használjanak fizetőeszköznek amit éppen akarnak, azzal a pár kitétellel, hogy az állam hivatalos pénznemét csak az állam nyomtathatja, valamint, hogy ha valaki az állam hivatalos pénznemével kíván fizetni, akkor az árú vagy a szolgáltatás eladója azt köteles elfogadni. Ilyen, papiralapú pénzt Romániában bevezetni jelenleg nem lehet. A Nemzeti Banknak monopóliuma van a pénznyomás területén és mint láthatjuk, nem is kell ilyen messzire elmenni, elég csak megpendíteni a gondolatát annak, hogy pénzre hasonlító fizetőeszközt használnának - nem is egy régió, nem is egy város, hanem egy zárt kör, közös megegyezésből - és máris sokan e monopólium megsértését értik ezalatt.

Ehhez hasonló kezdeményezések azok, melyek nem kifejezetten pénzt, hanem egy bizonyos utalványt használnak. Ezeknek az utalványoknak minden esetben megvan a maguk megfelelője az ország hivatalos pénznemében, tehát nem egy külön pénzről van szó, hanem egy megegyezésről, hogy egy bizonyos mennyiségű pénz csak bizonyos helyen vagy bizonyos célokra fordítható. Ahhoz hasonlítható, mint amikor a családi kasszában egy kisebb köteg pénzhez gemkapoccsal hozzátűzünk egy cetlit, hogy ezt az összeget csak tüzelőanyagra használhatjuk, vagy csak saját városunk területén. Mindezt tesszük azért, hogy a tüzifa költsége garantálva legyen, vagy mert elköteleztük magunkat, hogy keresetünk bizonyos százalékával helyi termelőket támogatunk. Nincs ebben semmi autonómiatörekvés, csupán ésszerűsített költekezés és a helyi gazdaság élénkítése. Ebbe a kategóriába tartozik a Soproni Kékfrank és ide szeretne tartozni a Sic is. Ami önmagában nemes gondolat, viszont a román törvények értelmében (163/2006) egy utalványt csak egy ember használhat, aki fel kell tüntesse a nevét és a személyi számát ezen. Ugyanúgy fel kell tüntetni az utalvány értékét (lejben), valamint még sok más apróságot. Tehát egymás közti fizetőeszközként nem lehet ilyesmiket használni, mert ezzel egyértelműen megszegnénk a törvényt (amit kis jóindulattal lehetne módosítani, vagy kiegészíteni, hogy ilyen kiegészítő pénznemek létezését is lehetővé tegye). Röviden: tilos utalványokkal kereskedni. Mondjuk, ebben a formában nem is érdemes, ugyanis ezek az utalványok már egyetlen használat után elhagyják a rendszert.

Ezért léteznek amolyan "higitott", lájtos utalványok, mint például azok a kuponok, amelyeket újságokból lehet kiollózni és kedvezményre jogosítanak fel egy bizonyos üzlethálózatban. Technikailag ezek is kiegészítő pénznemek, szigorúan tekintve viszont marketingeszközöknek számítanak. Ha a helyi gazdaságot nem is élénkítit fel, de egy bizonyos üzlet forgalmát képesek megnövelni.

Milyen lehetőségek maradnak akkor országunk területén?

Pénzt nyomtatni nem lehet, mert ugyan ha nem is várnánk el, hogy hivatalos fizetőeszköz státusza legyen pénzünknek, de tekintve, hogy egyedüli legális fizetőeszköz a lej, minden egyéb illegális. Utalványokkal bonyolult lenne megoldani, megkérdőjelezhető a helyi gazdasággal szemben kifejtett élénkítő hatása, minisztériumi engedély kell a kibocsátásukhoz, felmerül a fedezet kérdése is és nagyobb a füstje mint a lángja. Kedvezménykuponok bevezetésével meg már amúgy is foglalkoznak, ide sorolhatóak a hűségpontok is például.

Van egy másik lehetőség is, amit viszont be lehet vezetni. Nem kell hozzá pénzt nyomtatni, mert a kifizetések elektronikusan történnek, nem kell mögé fedezet, mert a rendszerben lévő számlákon található pontok összege minden adott pillanatban nulla, és nulla pénz kibocsátása eddig még nem járt fejvesztés veszélyével. Hogyan is működhet egy ilyen rendszer?  Világszerte több száz, hasonló rendszer, úgynevezett "talentumkör", vagy "időbank", "szivességbank" létezik. A rendszerben résztvevők szolgáltatásaikat nem pénzért adják, hanem szívességből végzik, maga a szivesség viszont regisztrálódik egy központi adatbázisban adott pontszámmal. Kifestem a szobádat, a mindeddig nulla pontot tartalmazó számládon -5 pont lesz, az enyémen +5. Te nem muszáj kimondottan nekem visszafizesd ezt a szivességet, hanem a közösségnek fogod, tegyük fel 2 pontért angolra tanítasz valakit, 3 pontért pedig segítesz nekem felásni a kertemet. A legvégén az, akit angolra tanítottál felszereli nekem a polcokat 2 pontért, így a kör bezárul, mindvégig nulla volt az összes számlák mérlege, mindenki végzett munkát hozzáértése szerint és mindenki ki lett fizetve.

Ugyanakkor mindez egy fikarcnyi pénzbe sem került. Továbbá kapcsolatok alakultak ki, erősödtek, minden résztvevő olyan munkát végzett, amivel amúgy is szívesen foglalkozik. "Vásárlóereje" többé nem attól függ, hogy mennyi pénze van, hanem attól, hogy milyen és mennyi munkát hajlandó a közösség tagjaiért elvégezni. 

Ilyen hálózatokra már léteznek online platformok, ilyen például a Cyclos is. Ez egy ingyenes, open source program, ami azt jelenti, hogy szabadon használható és szabadon módosítható, hogy megfeleljen a helyi igényeknek és hogy - magától értetődően - nyelvét értsék a helyiek is. Használata egyszerű, sőt még a beindítása is: egy állandóan internetre csatlakoztatott gépen el kell indítani a programot és onnantól már csak apróbb dolgokat kell beállítani, mint például a maximálisan felhalmozható pontok számát, vagy a pontok "becenevét".

Mivel ebben a megoldásban a résztvevők közötti interakcióból teljesen kiiktatódik a pénz, nem kell rá pénzkibocsátási engedély. Mivel a rendszerben található pontok összege mindig nulla, ezért nem létezik infláció. Egyszer megkérdezték tőlem, hogy "dolgozom, de akkor mikor látok abból pénzt?" Erre csak azt lehet válaszolni, hogy a pénz itt is megjelenik, de olyan formában, hogy ezen öszegek felszabadulnak olyan célokra, amiket csak hivatalos váltóval lehet kifizetni.

Innentől kezdve a tehetség és szabadidő gazdagít, nem pedig a pénzügyi helyzet.