Nem vers, nyers

Habár szívesebben mondanám azt, hogy az, mert akkor nem kellene lesütnöm szemeimet, ha valaki nem értené. Mondhatnám azt, hogy ez kérem, művészet. De nem mondom. Csak egyszerűen leírom ide, ahogy ma reggel megfogalmazódott bennem, ahogy már napok óta születőben van, ahogy évek óta formálódik:

Az, hogy az ember véges, nem mond ellent annak, hogy láthatunk korlátlanabbat is.

Csak azt állítom, hogy az a valaki, aki erről gondolkozik, Véges.
Az, aki ezt látja, Végtelen.

A Véges, ha magát nem látja annak, ami, akkor nincs meg az a látása, ami a Végtelennek megvan.
A Véges, ha magát annak látja, ami, akkor látása ugyanaz, mind a Végtelen látása.
A Véges, ha magát Végesnek látja, akkor látása ugyanaz, mind a Végtelen látása.

Ha látása ugyanaz, mind a Végtelen látása, megszűnik látása.
Ha megszűnik látása, megszűnik tudása.
Ha megszűnik tudása, ő maga lesz a Tudás.

De amint újra tudni kezd, látása születik,
A született látásnak születésben az egyik vége,
Született látásnak a végessége újra azzá teszi, ami:
Ami régebb volt, ami mindig is volt, és ami mindig is lesz:
egy darabka Véges csepp a Végtelen tengerben.

De ha kínlódok is, hogy érthető legyen, nem szokott összejönni.
Ezért van itt a nyers gondolat. Így néz ki egy. Nem érdekes?
Olyan, mint egy kifestőskönyv.