péntek, október 23, 2009
Csiki Attila-József
A napokban kissé megkavartam a helyzetet a messzi távolban, félreérthető megjegyéseket téve egy egyébként számomra többnyire semleges témában. A majd száz komment megléte egy más esetben bőven kárpótolna a témába fektetett munkáért, ebben az esetben azonban kétségeim vannak. Tényleg ezt, és tényleg így kellett volna megírni? Rendben, voltak emberek, akik vették a lapot, de ugyanannyi ember is volt, akit megbotránkoztattam, ez pedig sosem könnyű.
Egyrészt nem vagyok egyetlen téma esetében sem a langyos megalkuvás híve (sokszor sajnálom is, hogy így van - mennyire nyugodt életem lenne...), meg-megkavarom az állóvizet nemcsak magam, hanem mások esetében is; másrészt meg kezd bennem kialakulni egyfajta "család fekete báránya" feeling, ... mit finomítok, ez rég megvan, talán az okát is tudom, néha meggondolatlanná tesz, s az csak fél vigasz, hogy kétoldali genetikai örökség.
Majd egyszer talán verset is írok róla azzal a címmel, hogy "káromolta nevemet az Élet, pedig én csak egy ember vagyok", vagy valami ilyesmi. Majd kialakul. Addig is sok megírt oldal lefolyik a jezsu.blogon.
2 beszólás:
Mondjuk annyit kellett volna (és a jezsu blogon sokszor máskor is) hogy balta helyett egy vékony de éles késsel szedni le a húst a csontról.
Használjuk arra a dolgokat, amire valók, legyen az verbális belerúgás, vagy bármi más.
Nagy mértékben egyetértek. Viszont sokszor volt az a tapasztalatom, hogy ha nagyon finoman fogalmazok, akkor a Tisztelt Böngésző azt hiszi, csak füstüt kavarok. Na mindegy, ebből is tanultunk.
Megjegyzés küldése