Philosophers Football 2010

1972-ben a Monty Python egy legendás darabot hozott össze, a Filozófusok Fociját. Görög filozófusok játszodtak német filozófusok ellen. Körülbelül 90 percig idegesítették a közönséget azzal, hogy nem játszodtak semmi focit, csupán a pályán sétáltak, gondolataikba merülve és filozófiai vitákat folytatva, amíg egy adott ponton, az utolsó percben egyikük rá nem jön, hogy ha az életről csupán filozofálunk, semmi sem történik, néha félre kell tenni a filozófiát és egyszerűen csak élni az életet.


Idén, több brit filozófus és értelmiségi egy történelmi futballmérkőzés erejéig fel igyekszik támasztani e 38 éves eseményt. Szándékuk az, hogy népszerűsítsék a filozófiaoktatást, és a kritikus gondolkozás, valamint a párbeszéd fontosságát. Ezért holnap, május 9-én újrajátszodják a régi meccset, ami jelenleg a "Socrates Wanderers" és a "Nietzsche Albion" között fog zajlani, az észak-londoni Wingate&Finchley Harry Abrahams stadionjában.

Különleges büszkeségre ad okot, hogy a játékosok között ott lesz az egyik tanárom, Stephen Law, valamint egy másik filozófus, akivel tavaly egy házban laktam és jelenleg az ő volt szobájában, Tony Caroll. Rajtuk kívül persze még jelen lesznek olyan nevek, mint például Mark Steel és Tony Hawks humoristák, Graham Taylor, az angol csapat volt menedzsere, valamint A. C. Grayling

Ugyanakkor, nem is tagadhatom, hogy a mai est fénypontja volt, amikor teljesen váratlanul azzal a felismeréssel találtam szembe magam, hogy az a darab papír, amit nekem átnyújtottak, nem egy szórólap volt az eseményről, hanem egy JEGY! Azt hiszem, ennél kellemesebb meglepetés jelen körülmények között nem is érhetett volna, főleg, hogy a meccs utáni napon kezdődnek a záróvizsgáim filozófiából:DDDDDD

U.I.: most citromillattal fészbukcsoportként is!

1 beszólás:

Csiki Attila-József írta...

Egy komment a fészbukos fórumról:

Graham Taylor today expressed concerns about Zeno's conceptual capcity to play the full 90 mins. 'The problem is the boys fitness' Taylor remarked, 'He's been at the club nearly 3000 years and he still hasn't finished a game. He usually gets through the first half no ploblem. Then its a case of getting him through the first half of the remaining 45 minutes. With 22.5 miutes left you just have to do all you can to encourage him to get half way to the end of the game but by that point he's usually pretty despirited at the notion of playing a game that never ends'. BBC pundit Betrand Russell thinks that in Zeno the greeks have a match winner, 'i dont even need to do a thought experiment about it! If Taylor can get Zeno to break his infinite regress then Zeno will give the Germans a torrid time. Otherwise he will have to substitue him for a pluralist with half of the game remaining. Heraclitus for example, he's a defenders nightmare given that he never plays the same pass twice'.

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More

 
Powered by Blogger