Kvantum hétvége

Kicsit kutakodó kedvemben ért ez a hétvége, így kiböngésztem magam, Úgy tűnik, nem hiába, mert ráakadtam két csemegére. Az egyik egy TED előadás, az első, szabad szemmel is látható tárgyról, ami egy az egyben kvantumtörvények szerint működik. Habár olvastam erről már régebben, de ez egy nagy szó. A szubatomi részecskék világában jelen lévő jelenségről van szó, miszerint egy elektron vagy foton egyszerre lehet jelen két helyen. Ha már több részecske kapcsolódik össze, ez az effektus megszűnik, ezért az ojjektum már csupán egy helyen lehet. Érdekes mondattal zár a pasi: szoktuk azt mondani, hogy a világegyetemben minden mindennel össze van kötve, de a valóság ennél mélyebb, azok a kapcsolatok, amelyekkel a környezetünkhöz kapcsolódunk szó szerint meghatározzák azt, akik vagyunk. Kicsit ezoterikusra sikeredett, de aki ki akarja, az ki tudja hámozni ebből azt, amiről Aaron beszél.

A második nyalánkság, amire akadtam ugyanígy a "bevett" törvényes keretek feszegetéséről szól. Régi tudás, hogy a fény, attól függően, hogy egy kísérletben hogyan közelítjük meg vagy a részecske, vagy a hullámtermészetét mutatja meg, és ebből logikusan következik az, hogy nem lehetséges olyan kísérletet összeállítani, amely egyszerre mindkét természetét kimutatja. Ismeretes a kétréses kísérlet, mely arról szól, hogy a fényforrásból kilépő fotonok egy két réssel ellátott falon haladnak keresztül. Ha az egyik rést lefedem, akkor a fotonok egyenes vonalon haladnak át a másik résen és a kísérleti berendezés legvégén található képernyőn egy pontba érkeznek be. Részecskekét viselkednek. De ha szabaddá tesszük a másik nyílást is, akkor a fotonok szétszóródnak a képernyőn és sávokba rendeződnek, jelezve azt, hogy a két résen átjutva saját magukkal interferálnak. Tehát hullámként viselkednek. Namármost ügyes kobakoknak sikerült egy olyan kísérletet összehozniuk, amelyben egyszerre ki tudják mutatni a fény részecske- és hullámtermészetét: a képernyőn megjelenik az ismerős interferenciakép, viszont itt van egy érdekesség: a rések egy leheletvékony kalcitréteggel voltak bevonva, amin a foton át tud haladni, de attól függően, hogy melyiken halad át, annak függvényében hajlik el egy kissé. Így azt is meg tudták mérni, hogy melyiken. Tehát ki tudták mutatni, egyszerre a fény mindkét természetét. Tehát úgy tűnik, hogy megdöntöttek egy régi törvényt. No de: a trükk a részletekben rejlik. Nem az egyéni fotonok esetében hajtották végre a mérést, hanem a fotonok összességére nézve egy átlagolt mérést. Ebben az esetben viszont a régi elv még mindig nem sérül, ugyanis nincs itt többről szó, mint arról, amikor egy makro-objektum esetében hajtunk végre méréseket. Ha ez az utóbbi megjegyzés le is lohasztja a kedélyeket, úgy látom, hogy még így is nagy dologról van szó, hiszen sikerült egy adott fotonhalmazt egyként kezelni és konkrét megfigyelés alapján rekonstruálni az alkotó fotonok pályáit (majdnem "pályájait" írtam, de ez itt nem az a hely ahol én is új szavakat fedezzek fel, kicsit késő van, na). Más szóval először sikerült a fényt makro-objektumként kezelni és nem fotonok sorozataként. Már ha jól értelmezem.
A BBC-nek van egy jó cikkje erről.