Érdekes hét volt tudományos és magánszempontból is.
Először is, úgy néz ki, hogy a
Földnek valamikor két holdja volt. Az egyik vsz ütközött a nagyobbikkal, ez sok jelenlegi észrevételt megmagyaráz: pl. hegyek a Hold túlsó oldalán, súlyelrendezés, stb. Aztán most legalább tudják, hogy milyen további dolgokat figyeljenek meg e szatelliten.
Ha már égitestek, nyilvánosságra hozták, hogy a Marson van víz, valószínüleg sós. Az ottani késő tavasz, korai nyár beköszöntével cseppfolyósodott valami, aztán
lefolyt a hegyoldalon, majd eltűnt. Minden körülmény figyelembevételével ez legvalószínűbben víz lehet. Mivel a Földön ismertek sósvízi mikroorganizmusok, az izgalom a tetőpontjára hágott.
Apropó hágott: fMRI (funkcionális magnetorezonanciás képalkotás) vizsgálattal
meg sikerült állapítani, hogy a nőknél külön agykérgi terület felel a hüvelyi és csiklói orgazmusért, továbbá a mellbimbók izgatásakor is kigyúlnak az agyban a nemiszervekért felelős központok. Ez megmagyarázza, hogy hogyan érhet el nő orgazmust a mellek birizgálásával. Ami a lényeg: tudósok végre megtalálták a csiklót! Nagy szám, lehet repíteni:)
Ha már repülőknél tartunk, az is kiderült, hogy az
Archaeopteryx nem a legősibb madár, Kínában találtak régebbit. is. Nem nagyon izgalmas, de biztos van, akinek. Nekem is más napon az lenne.
Ami viszont jobban tud izgatni, közelítenek a Higgsre, legalábbis ez a következtetése azoknak, akik észrevették, hogy a paddypower.com már
nem fogad el fogadásokat erre nézve (pedig volt ilyen). Na de meglátjuk. Ha nem most, hát ezután valamikor. Ezek szerint Hawking vsz veszít 100 dolcsit, ami nem nagy szám, csak ha svájci frankban fogadott volna.
Ami a nagy hír: március elején beadott diplomahonosítási kérelmemet jóváhagyták, így lett öt hónap a 45 napos határidőből. Angliában ez 10 naptári nap. Na most mehetek Bukarestbe, ők meg a ...
Update: kimaradt még egy. Besoroztak esküdtszékbe... Ez az Egyesült Királyságban úgy müxik, hogy hagysz csapot-papot és mész teljesíteni a hazafias kötelességed, a munkaadód meg köteles elengedni. Szerencsére nem öt, csak három évet éltem kint, úgyhogy a fellegek elvonultak. Egyelőre...