Rejtő Londonban

Két óra között leültem egy padra a parkban.
Tőlem tíz méterre két hajléktalan folytatott valami nagyon érdekfeszítő diskurzust. Mindkettő vastagon volt öltözve, dús szakálluk volt.
Aztán épp előttem haladtak el, és az egyikük megszólított. Valahogy megérezhette, hogy eszem ágában sem lesz elkergetni, és mint egy régi ismerőssel, elkezdett beszélgetni. A különbség talán csak annyi volt, hogy nem voltunk régi ismerősök és ez lehetővé tett számára, hogy kérdéseket tegyen fel. Az egész beszélgetés hármunk között elég oldott légkörben zajlott, gyorsan végigfutva pár témakört, röviden kitérve a Brunei Building bejáratára festett zenész kilétére meg Elvisre, hogy milyen jól énekelt, meg játszott a gitáron. Mindez röpke öt perc alatt... Rejtő Jenő szokott ilyeneket írni.
Bevallom, amilyen valószínütlenül kezdődött meg folytatódott, épp annyira volt mai napom csúcsa. Eddig legalábbis.
Amint visszatértem az órára, széles mosoly volt az arcomon, talán feszítővassal sem lehetett volna leszedni:)
Tényleg olyan volt, mint valami régi jó baráttal futni össze, itt, távol minden olyan ponttól, ami valójában közelebb van, mint gondolnánk;)