A film címe: “Genesis”. Főszerepben: az Ember

fotó: Matt Houston/AP

Szenzációként járta körül a világot az a hír, miszerint tudósoknak (Craig Venter és a J. Craig Venter Institute) sikerült mesterségesen létrehozniuk genetikai állományt (Mycoplasma Genitalium). Végső céljuk mesterséges élet előállítása. Pontosabban: ez a következő lépés. Behelyezni a génálományt egy fehérje-labdába és beindítani az egészet mintegy gombnyomásra. Ez az eredmény pár hónapon belül várható (ha már eddig nem tették meg, tegyük hozzá). Felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet majd megkülönböztetni az általuk létrehozott mesterséges génállományt egy akármilyen természetestől. Nem mondták meg, de hamar kiderült (innen), hogy a következő szöveg szerves részét képezi a DNS-nek és így garantáltan bekerül a történelemkönyvekbe:

VENTERINSTITVTE
CRAIGVENTER
HAMSMITH
CINDIANDCLYDE
GLASSANDCLYDE

Az alkotó, hogy stílusos legyen, kézjegyével (pontosabban: "vízjegyével") látta el művét.

Mindez, hogy milyen etikai következményekkel jár, elég vitatott, hagyjuk a szakemberekre. Bennem csak az fogalmazódott meg, hogy tudományos fejlődés ide, tudományos fejlődés oda, de az ember akármennyire próbál istent (akárkit vagy akármit is értsen valaki e szó alatt) játszani, valami mindig hibádzni fog a képben.

Szigorúan materiális fogalmakban gondolkozva ez körülbelül ahhoz hasonlítható, mint amikor azt mondom valakinek: "Építs egy olyan autót, amely 1 liter benzint fogyaszt 100 km-en!". Namármost, más a helyzet annak az embernek az esetében, akinek rendelkezésére áll többszáz ilyen kész autó és csak rá kell jönnie, hogyan működnek (s ezeknek alapján megépít egy újat); és megint más annak az esetében, akit kiteszek egy kopár bolygóra, semmiféle műszer, laboratórium, alapanyag, tervek, stb. nélkül, és elvárom ugyanezt.

Ennyi erővel akár azt is el tudnám képzelni (+/- pármillió éves távlatban gondolkozva), ahogy két egysejtű egymás közt beszélget egy - azóta klasszikussá vált - helyszínen:

-Figyelj, én nagyon büszke vagyok!

-Mire?

-Nézz körül, mire képes a mi fajtánk. Csak idő kérdése volt, és mi mindent létrehoztunk! Növények, állatok, emberek, épületek, repülőgépek... Egyikőtök sem hitte el nekem annak idején, hogy fajtánkban ilyen óriási potenciál létezik. Istenek vagyunk, mondom én! A mi kezünkben van élet, halál, fejlődés, végnélküli evolúció! A teremtésnek nemcsak koronái vagyunk, hanem koronázói is! És gondolj csak bele, va....

A beszélgetésnek pillanat alatt vége szakadt. Az ablakon egy kis porszem szállt be, és kettejük közé leereszkedett. Ők hirtelen olvadni kezdtek és eszméletüket vesztették. Pedig a porszem nem volt több, mint egy közönséges penészgomba spórája...

Szóval: elismerésem e nagy eredmény előtt, de hajlongani nem fogok.

A Csoda már így is, és anélkül is körülvesz.