Fárasztó

Néha kezd irritálóvá válni, hogy a nyugati filozófiában mindennek, amit csak el lehet képzelni, indoklásra, igazolásra van szüksége. Ha mondasz valamit, vagy használsz egy módszert, a legjobb, ha megindoklod, miért teszed, aztán meg azt indoklod meg, mi indokolta azt, hogy épp ezt és ezt a módszert használtad indoklásra.

Ilyenkor az az érzésem, hogy hajlamosak vagyunk összetéveszteni az életet a matematikával, figyelmen kívül hagyva, hogy tényleg vannak helyzetek, az élet bizonyos aspektusai, amire a matematika alkalmazható, de ez csak egy a sok közül. Itt jön a következő kérdés: minek alapján döntöm el, hogy mi az és mi nem? Hogyan indokolom meg? Fárasztó.

Ilyenkor csodálom a fa bölcsességét, ami csak ott áll a kertben és ehhez nincs szüksége semmiféle indoklásra, igazolásra. Nem is sejti, hogy van ilyesmi. Nincs is szüksége semmi adalékra a saját létéhez, ami adalék, az csak megzavarja az életét. Merthát hogyan lehetne megindokolni valaminek a létezését? Nem a létezése okára gondolok, hanem az indoklásra. Hogyan képzeli, hogy csak amúgy ott van, amikor majdnem mindentől számonkérjük ezt? Hülye kérdés, emberek terméke.


Leginkább azzal tudnám illusztrálni, ha megnézném a "sztó" szó jelentését... Akárhogy is hunyorítok, a szemem sarkából sem látom. De azért itt, a végén, még ráakasztom a drága fára, hátha a kettőből együtt kijön valami értelmes szó, ami megadja a létek indoklásának végső értelmét és célját. Na lássuk csak:

fára sztó...