Probléma

-A probléma az, hogy ti emberek minden dologra azt mondjátok, hogy vagy igaz, vagy hamis.
-Mi, emberek???
-Elnézést, mi, emberek...
-Ez teljesen téves, kérem!
-De hát éppen erről beszélek.
-Nem teljesen, ha szabad megjegyeznem...
-Na ugye megmondtam.

Read more »

Ratatouille - kedvenc részek

Említettem, hogy a kedvenc részeknek külön bejegyzést szentelek, és most idő is került rá.
Úgyhogy most leírom ezeket, és nem fűzök hozzá semmi kommentárt. Legyenek csak úgy magukban, beszéljenek önmagukról. Természetesen nem ez minden kedvenc részem, de hát nem vagyok videorekorder...

1. A film elején a kis séf azt mondja:

Újra át kell gondolnom az életemet. Patkány vagyok ... ami azt jelenti, hogy az élet nehéz.

2. Gondolatai az emberekről:

Az emberek nemcsak túlélnek vagy fennmaradnak. Ők alkotnak is!

3. Auguste Gousteau mesterszakács szelleme a kis séfhez:

Próbáld ki azt is, ami nem biztos, hogy sikerülni fog. [...] Csak saját lelked lehet a határ.

4. Gousteau az elkeseredett kis séfhez, aki azon kesereg, hogy mit vesztett:

-Ha azon keseregsz, hogy mit vesztettél, sosem fogsz tudni előre nézni. Menj fel és nézz körül!
[...kis idő elmúltával a kis séf a tetőn:]
-Hihetetlen, mindvégig Párizs alatt voltam...!

Read more »

Ratatouille - benyomások

Itt Angliában csak most kezdték el vetíteni a Ratatouille-t (Lecsó magyarul), úgyhogy már az első nap siettünk megnézni.
Az általános benyomásom az, hogy minden korosztálynak megfelelő film, könnyed stílussal, humorral, jó grafikával, mondanivalóval. De nem ezért ültem le írni róla.
Van ebben a filmben valami egyszerre megnyerő és kihívó. Amíg a róla szóló cikkek legtöbbje a grafikát, a sztorit meg a humort méltatja (és ezzel pontosan azt teszi, amit a film "patkánylétként" ábrázol), addig én egy más megközelítésből azt szeretném bemutatni, hogy az egész filmen végigvonul egy mélyebb spirituális tanítás.
Ennek nem volt nehéz nyomaira bukkanni, volt elég sok érdekes párbeszéd (azt hiszem, ezeket a kedvenc részeket külön bejegyzésként fogom megírni). Viszont maga a történet fonala is szépen beleilleszthető a szentignáci lelkigyakorlatok négyhetes folyamatába (erről is külön írok majd). S hogy még érdekesebb legyen az egész, tartalmaz olyan elemeket, amelyeket melegen tudnék ajánlani mindenkinek, aki a lelkigyakorlatok elvégzésére "vetemedik", vagy az ignáci imamódot szeretné elsajátítani (egyre gyűlnek a külön témák, talált, süllyedt: ez is külön bejegyzés lesz:) ...csak hogy szervezzem meg a gondolataimat)

Read more »

Indul a mandula!

Ha a pár nappal ezelőtti pangás után ítélném meg az évet, nagyot tévednék.

Kezd minden egyre intenzívebbé válni. Még néhány nap és az első esszét le kell adni, amihez olvasni kellene persze, aztán itt van a kert, amit gondozni kéne, egy-két blogbejegyzés sem ártana hetente, meg a mailgroup koordinálása ("kissé" forgalmasabb, mint az utóbbi...) is ott van, nem is beszélve kismillió egyéb dologról, lehetőleg egyenként London más-más kerületében, szóval: köszi szépen, megvagyunk. Ahogy lehet.
S még én panaszkodtam tegnapelőtt (nincs hogy tudjátok, nem írtam le), hogy nem látok elég sok motiváló tényezőt, ami kilendítene hétköznapjaim (jaj, de költői lettem egyszerre!) ... nem is folytatom.

Úgy néz ki, csak meg kell találni a megfelelő kérdést, s aztán jön minden csőstül:)

Read more »

Dark Passion Play

Már bocsátassék meg, de most valami ilyesmit írok, mint alább. Erőst tetszett, nagyon megmozgatott.

Nem csodálkozom egyáltalán, hogy a Nightwish új albuma, a Dark Passion Play, két napra a megjelenésétől már dupla platina lett. Bevallom, voltak kételyeim, hogy Anette Olzon mennyire tud majd Tarja nyomába lépni, Tarjának ugyanis páratlan hangja volt (van) és szimfonikus-metál háttérrel ez még jobban kidomborodott. Anettenek kissé száraz a hangja, nincsen meg az a széles hangpalettája, mint az elődjének, viszont ez szinte észre sem vevődik. Az egész hangszerelés fenomenális, a dinamika magával sodró, de ezek mind kis szavak. Valójában az új album első hallgatásakor mozdulni sem tudtam! Rég nem adott zene ilyen élményt. Főleg az első szám, a The Poet and The Pendulum, amely a leghosszabb (14 perc) az eddigi Nightwish számok közül és egyben a legkomplexebb (öt alrész, mind eltérő, de összeillő stílusban). Hát Tuomas nem hétköznapi zeneszerző, az biztos. Látszik, hogy az élet nem állt meg Tarja távozásával.

És apropó Tarja! Freudi elszólásai vannak, versbe szedve, dalba öntve, neki is megjelenik egy albuma. Azt üzeni, hogy "nem haltam meg", "egyedül járok", "tövist rejtettem ágyad alá", stb. Nem akarok túlságosan sok mindent belemagyarázni, de aztán olvasom, hogy... hogy mégis igazam van. Sajnos. Amúgy érdekes klipp. Próbálkozik metálos lenni, de közelebb áll a pophoz, mint Anette. Erre most mit mondjak? Erősen bizonyítani akar, de neki is megváltozott az arculata.

Szerény véleményem szerint a Nightwish Tarja után gördülékenyebben haladt, mint Tarja a Nightwish után. Na de ezt lehet kommentálni...

Read more »

Halhatatlanság

A média tele volt és még mindig tele van olyan fantasztikus sztorikkal, amelyekben a főhős, vagy valamely családtagja, kutyája, macskája halhatatlan.

Ott voltak a régi időg dzsinnes, ezeregyéjszakás szereplői, majd megjelent Superman, hamarosan Duncan McLeod, a hegylakó. Ő igaz, hogy meghalhat, de aztán feltámad. Begyógyul a halálos sebe, stb.

Most egy új jelenség, a "Heroes" terjed, érdekes szereplőkkel, amelyek közül az egyik nagyon gyorsan gyógyul. Leugrik az épület tetejéről, majd fél perc múlva eligazgatja csontjait, félresimítja haját, leporolja a ruháját és belemosolyog a kamerába, mintha mi sem történt volna. Ja, és a ruha nem gyógyul. Az marad vérfoltos, szakadozott.

Ez utóbbi gondolkoztatott el egyrészt azon, hogy az igazi feltámadás belülről történik, a ruha szakadt marad. A változós belülről indul. Jaj de szép gondolat! Nem úgy van?

Másrészt meg az érdekes dolgok mindig a halál körül történnek. Jön egy nagy változás és hipp-hopp, ott van hirtelen az új világ! Nem feltétlenül a túlvilág, de hát az ilyesmit ki tudná megmondani? ... Esetleg az a kisfiú, hogy is hívták, ott suttogta Bruce Willis fülébe, hogy "I see dead people!" (látom a halottakat)

S még elgondolkoztatott nem utolsósorban meg azon is, hogy ez mind szép és jó, de az életem még üresben is érdekesebb.

Fogjuk meg a problémát a gyakorlatiasabb oldaláról: azt hiszem, halandóság ide, halhatatlanság oda, nekem még mindig frászom van attól, ha mögöttem egy papírstanicli kidurran... Persze, persze, ártalmatlan, meg minden, de látnátok utána a szívritmusomat...

Read more »

Zen mester

A tegnap olvastam egy nagyon jó sztorit, nem akarom úgy előadni, mint sajátomat, megadom a forrásoldalt is. Majdnem leestem a székről.

"Volt nekem még a '70-es években egy jó ismerősöm, a Peszmeg, akiből elhatároztam, hogy zen-mestert csinálok, ha törik, ha szakad - mármint a Peszmeg, mert ugye, az ember ne riadjon vissza az áldozatoktól.
A róla keringő történetek miatt helyeztem belé a bizalmamat. Az egyik történet szerint személyvonatra szóló jeggyel szállt fel a gyorsvonatra, és mikor a kalauz reklamálni kezdett, biztosította róla, hogy neki aztán igazán nem sürgős a dolga, menjenek lassabban, így behozhatják az árkülönbséget.
Máskor meg a büntetett előéletét firtató bírónak magyarázta el, hogy az csak rágalom, hogy ő be volt zárva, - az ajtó igen, de nem ő.
No, elhatároztam, hogy fölkarolom én ezt a Peszmeget, ezért megkérdeztem tole:
-No, Peszmeg, akarsz-e zen-mester lenni?
-Milyen zene-mester?- kérdi a jámbor.
-Nem zene, hanem zen. A zen-mester az egy japán bölcs.
-Aztán mit kell neki csinálni?
-Ha éhes eszik, ha szomjas, iszik.
-Aztán még?
-Kakálni és pisálni.
-Aztán ettől lesz mester? Gügye népek lehetnek, hallod, ha már ettől mester lesz közüllük valaki.
-Ez nem minden. - hűtöttem le Peszmeget. -Hanem, ha valaki kérdez akármit is, nehogy aztán értelmes választ merj adni !
-Miért, úgy ismersz ?
-Éppen hogy úgy. Szóval a kérdés meg a válasz között semmi összefüggés ne legyen. Szóval, ha megkérdezik toled, hogy hány óra van, akkor azt mondod hogy elhúztak a vadlibák, vagy valami hasonlót. Ha ezt csinálod, te leszel az első magyar zen-mester.
-Bajosan. - mondta Peszmeg.
Hát szóval erről is lecsúsztam. Pedig már láttam fantáziát benne. Mert az úgy van, hogy az első magyar zen-mester Bodóné. Az beszélt mindig a cserebogarak halhatatlanságáról, mikor a bor árát kérték rajta.

Így történt aztán, hogy Peszmeg barátom lecsúszott a Pátriárkaságról, a tudatlanok pedig csak hadd vitatkozzanak rajta, hogy vajon Terebess, vagy Mokusó Zeisler-e az első magyar zen-mester."

szöveg innen:)

Read more »

Milyen a hangja, ha egy tenyér tapsol?

A világ egyik értelmezése szerint nem létezik több, mint egyetlen foton (fényrészecske), ami aztán eláre-hátra mozog az időben és átalakul mindenféle egyéb részecskébe, meg vissza, s továbbmegy.
Ha egy anyagi részecske képes ilyesmire (miért ne lenne?), akkor mire lehet képes a lélek?

Több lélek van, vagy csak "egy a Lélek"???

Read more »