Dark Passion Play

Már bocsátassék meg, de most valami ilyesmit írok, mint alább. Erőst tetszett, nagyon megmozgatott.

Nem csodálkozom egyáltalán, hogy a Nightwish új albuma, a Dark Passion Play, két napra a megjelenésétől már dupla platina lett. Bevallom, voltak kételyeim, hogy Anette Olzon mennyire tud majd Tarja nyomába lépni, Tarjának ugyanis páratlan hangja volt (van) és szimfonikus-metál háttérrel ez még jobban kidomborodott. Anettenek kissé száraz a hangja, nincsen meg az a széles hangpalettája, mint az elődjének, viszont ez szinte észre sem vevődik. Az egész hangszerelés fenomenális, a dinamika magával sodró, de ezek mind kis szavak. Valójában az új album első hallgatásakor mozdulni sem tudtam! Rég nem adott zene ilyen élményt. Főleg az első szám, a The Poet and The Pendulum, amely a leghosszabb (14 perc) az eddigi Nightwish számok közül és egyben a legkomplexebb (öt alrész, mind eltérő, de összeillő stílusban). Hát Tuomas nem hétköznapi zeneszerző, az biztos. Látszik, hogy az élet nem állt meg Tarja távozásával.

És apropó Tarja! Freudi elszólásai vannak, versbe szedve, dalba öntve, neki is megjelenik egy albuma. Azt üzeni, hogy "nem haltam meg", "egyedül járok", "tövist rejtettem ágyad alá", stb. Nem akarok túlságosan sok mindent belemagyarázni, de aztán olvasom, hogy... hogy mégis igazam van. Sajnos. Amúgy érdekes klipp. Próbálkozik metálos lenni, de közelebb áll a pophoz, mint Anette. Erre most mit mondjak? Erősen bizonyítani akar, de neki is megváltozott az arculata.

Szerény véleményem szerint a Nightwish Tarja után gördülékenyebben haladt, mint Tarja a Nightwish után. Na de ezt lehet kommentálni...