Vasz-mo-szu, avagy az angol modor és a keleti kérdés

Nemrég (tényleg nem rég, kb egy órája) tanúja voltam annak, ahogy egy angol buszossöfőr képes volt több mint öt percen át állni egy buszmegállóban, csak azért, hogy kedvesen útba tudjon igazítani két hölgyet, átirányítva őket az út másik oldalán lévő megállóba. Szerintem sokkal rövidebben meg lehetett volna oldani –már nem az idő miatt mondom– de az is igaz, hogy a helyében én is enyhén sokkolt állapotban lettem volna az azelőtt tíz perccel lezajlott események miatt.

Egy ázsiai fiatalember szállt fel a buszra és nem nagyon tudta, hogy jó irányba megy-e. Ezért megkérdezte:
– Kérem szépen, ez a busz megy Vasz-mo-szu-ra?
– Hova, kérem?
– Vasz-mo-szu.
– Elnézést, nem értettem jól, megismételné?
– Vasz-mo-szu! Vasz-mo-szu!
– Talán, ha kicsit lassabban mondaná, esetleg...
– Vasz...-...mo...-...szu.
– Kérem, ilyen buszmegálló nincsen!
– De hát ki volt írva, hogyhogy nincsen?! Vasz-mo-szu!
– Véletlenül nem Oxford Circus akar lenni...?
– De az! Pontosan! Vasz-mo-szu!
– Akkor nem Vasz-mo-szu, hanem Oxford Circus.
– Nevezze annak, aminek akarja, de nekem akkor is Vasz-mo-szu!