Aki kapja, marja

Pár hete arra lettem figyelmes, hogy egy karton gyömbérsör teljesen elázott. Az egyik dobozon volt egy tűhegynyi törés, amin keresztül kifolyt a lé, négy másikon semmi nyoma törésnek, ütődésnek, azok csak egyszerűen üresek voltak. Azokat, amelyekben érezhetően kevesebb volt - természetesen nem tettem patikai mérlegre az összeset - eltettük "emlékbe", a többit, amely jónak tűnt, kartonból kivéve maradhatott a polcon. Ma délben arra lettem figyelmes, hogy a polcról ismét csöpög a gyömbérsör, most is kb 5 doboz volt nagyrészt üres. Lyuknak, ütődésnek semmi nyoma. Mivel már kezdett idegesítő lenni az egész, felhívtuk az ügyfélszolgálatot, hogy "gyártási hibára gyanakodunk". Meg sem lepődtek az elmondottakon, egy rövid kémialeckét adtak le:
"Tudják, van elsődleges korrózió és másodlagos korrózió. Az üdítős dobozaink belső fele le van kezelve korrózió ellen, az csak akkor folyik ki, ha lyuk keletkezik a doboz oldalán. Elsődleges korrózió ellen tehát védve van. Másodlagos korrózióról akkor beszélünk, amikor egy lyukas dobozból kifolyt az üdítő, és" - most érdemes figyelni - "kívülről szétmarja a többi üdítősdobozt"...
Itt, azt hiszem, csak nyelni lehet, méghozzá egy jó nagyot.

Jól értettem? Az eminens cég nyilvánosan és hivatalosan belátta, hogy olyan üdítőt gyárt, ami a fémet is szétmarja? És még nem rohanta le őket a US Army??

"Az évtized végéig..." - mondta, és beleköhögte magát a történelembe

Amint az utóbbi napokban több-kevesebb rendszerességgel tettem, a mai nap folyamán is köhögtem hűségesen. Habár egyre ritkább. Így történhetett, hogy egyre erősödő magabiztosságal ültem benn az órán, a professzor épp a kauzalitást magyarázza, miközben kezdeti magabiztosságom kezd elpárologni és érzem, köhögnöm kell, de zavarni lehetőleg nem akarok. Ekkor került megemlítésre, mint példa, egy bizonyos M. esete, aki tüdőgyulladásban halt meg. Hogy e betegség önmagában nem elég ahhoz, hogy meghaljon, ide az is kellett, hogy szegény legyen, mint a templom egere, és ne tudja kifizetni a gyógykezelést. Itt már nem tudtam a köhögést visszatartani, kissebbeket köhögtem, hogy ne zavarjak senkit...

De hiába. Az ember a sorsa elől nem menekülhet, három méteres körzetben tiltakozó kommentárnak vették, és elkezdődött a kuncogás. Na aztán ilyen gyanúkat ne tápláljunk, még a látszatát is kerüljük el, ide jön azonnal a full hangerős köhögés, aztán fél óráig nincs baj. Mit is mondjak, ez is hiába... 

De hagyjuk a múltat. Nézzünk a jövőbe.

Amint a XXI-XXII századi történelem egyik szakértője 200 évre rá kedveskedett megjegyezni: "Másnap az újságokban már olvasható volt, hogy Cs. A. kezdetben diszkrét, majd agresszív köhögésével egyre hevesebben tüntetett a nyilvánvaló téveszmék és a véletlen elszólások ellen. Tette mindezt az emberek általános derülésére."
Mivel ugyane szakértő a XX századhoz annyira nem értett, és nem is érdekelte, el is siklott szeme az eggyel alatta lévő újságcikk fölött:

"Lee Harvey Oswald poszthumusz rehabilitálva!
Amint alaposabb vizsgálat után kiderült, LHO tette nem okozhatta JKF halálát. A tragédiában ugyanannyira közrejátszott az is, hogy Kennedy elnök fejében meg sem fordult, hogy páncélozott járműből integessen kifele a népnek, természetesen kamerákkal közvetítve. Az nem, de hamarosan más viszont igen. Úgy kell neki. Most örülhet a poszthumusz bűnrészességnek!

Internet Explorer 8

Jaj, na, pedig megfogadtam, hogy nem paktálok le a mikorszafttal...
Letöltöttem az IE8-at, miután a hetesnek kb egy perc kellett hogy elinduljon, nem is tudtam, hol lehet az eszem. A Firefoxszal is lassúsági bajaim vannak, kell egy bő fél perc, ami felmegy egy percig, hogy legelőször beinduljon. Igen, be kell melegedjen, gondolom. Általában a Chrome-ot használom, mert villámgyorsan indul, minimalista, de tudja, amit tudnia kell, elég kézhezálló.
Mondjuk, kivéve az emailezést a yahoon. Ott nem tudok válaszolni, de levelet írni sem. Ezért át kell cammogjak a Firefoxba. Ha kicsit jobban elgondolkodom, talán már számomra is érthető, hogy miért vetmedtem erre a tesztre.
Mit mondjak? Hát nyeltem egy nagyot. Az IE8 ugyanolyan gyorsan indul, mint a Chrome, a böngészősáv ugyanúgy viselkedik, mint a Firefox 3-é, sőt, amikor már azt hittem, nem tud újat mutatni, nagy alázattal felajánlotta, hogy átveszi a beállításaimat a Firefoxból. Nézzeg, hogy tudja...
Van egypár elég hasznos kütyü benne. Amit a Firefoxban ilyen meg olyan Add-on-ok oldanak meg, az az IE8 esetében az ú.n. "Accelerator"-ok, amiket sajátos igények szerint lehet alakítani, csiszolgatni. Roppant praktikus például az, hogy ha kijelölök egy postacímet, megjelenik egy kék nyíl, onnan egy menü, hogy rá akarok keresni, el akarom küldeni emailben, meg akarom nézni a térképen (és igen, a térkép kiterjed az egész világra, nem csak a többmilliós városokra, mint a Google Map. Helyenként a felbontás is jobb.), vagy át akarom dobni a blogomra. Szóval cuccos.
Első használatra többé-kevésbé kézhezálló, de hát így voltam a Chrome-al is. Egyelőre megbízható.
És ha beválik, talán kigyógyít az Internetexplorer fóbiámból.

Alternatív gyógyászat

Általában nem rajongok azért, hogy minden pitiáner üggyel orvoshoz menjek, sokszor nagyobb üggyel is úgy kell könyörögni nekem, hogy menjek már.

Ez elől is próbáltam kibújni az elején, megkérdezve egy vietnámi kollégámat, hogy vajon mit gondol az egész köhögési cirkuszról, amit itt lezavarok kétpercente. Nem tudom, talán van valami ezeknek a keletieknek az arcára írva, ami már félig garancia a gyógyulásra. Na, és annyit tudtam előre, hogy ő minden betegségre, nyavalyára, kezdve a fültőviszketéstől, egészen a reumáig a gyömbért úgy tudja ajánlani, mint egy csodaszert, csak megfelelő szögben kell reszelni, hőmérsékleten főzni, ideig rágni, stb. Meg is lepődtem, hogy amikor beszélt, ezt meg sem említette.
-Tudod, csinál így, kezeddel - mutatott valami gégemasszázst. Lenni nagyon jó, aktiválja lényeges keringés. Egy napig csináld.
-Egy napig?
-Igen. És forró víz. Bele só. Szájba... és gargaragar... nem nyeli le.
-Gargarizáljak vele, értem. És gyömbér?
-Gyömbéééér? Nem, az itt nem segít...

Ennél a pontnál már aggódni kezdtem, és azt mondtam, immár elmegyek a dokihoz is, mert ha már a gyömbér nem segít...

Itt történt, hogy tegnap volt egy "kelj fel és járj"-adik típusú találkozásom a háziorvosommal.
Első fekete háziorvosom amúgy. Volt már fehér ember, fehérnép, de fekete még nem. Holtnyugodtan rámnézett és kikérdezett. 
-Kedves Mr. Csiki  - ja, és a nevemet jól ejtette ki elsőre, juhhéj - Nevem doktor ezmegez, mit tehetek önért?
Szokásos sóhajok és tüdőhallgatás, aztán a sóhajtozás átragadt rá, és ugyanazzal a nyugodtsággal mondta: 
-Azt hiszem, túléli.
-Ennyi?
-Ja, még gyógyszer sem kell. Magától helyrejön. Egyéb gond?

El sem kell mondanom, az a magabiztosság, és szemek rebbenésének teljes hiánya valahogy megerősített abban, hogy néha elég csak egy-két jó szó, s az már több mint fél gyógyulás.

Na, tudjátok, mikor megyek orvoshoz következőleg...

"Book of Ehud". Nevetni tilos! Ilyennel viccelőzni nem illik.

94.:

1. És íme, a háború folytatódott vala, egészen a huszonkettedik napig.

2. És Ehud körülnézett vala, szerteszét, és látá, hogy mindez jó.

3. És sok hamaszitának háza leromboltatott és sokan közülük halállal lakoltak, és Gáza utcáin a szent hagyomány szerint vala siratás és fogaknak csikorgatása.

4. És lévén a halottak száma, akik lemészároltattak, a következő:

5. És mindaz, aki nem akarja tudni, nézzen el másfele.

6. Lakosai Gázának - ezer és háromszáz. Gyerekei Izraelnek - tiz és három.

7. Ami annyi, mint százszoros.

8. És megszólala Ehud, Olmert fia, "Nyilvánítsuk ki a tűznek szüntetését"

9. "Tekintvén azt, hogy amit akartunk vala, elérettetett"

10. "Ami lévén az, hogy egy gyors háborút lejátszhassunk, mielőtt jöve az Obama"

11. "Mert Barack, Obama fia nem biztos, hogy ugyanazzal a kedvességgel szemléli a mi tetteinket, mint Dubya, akit úgy ismernek, mint az Égő Bokor"

12. És így lőn, hogy az öldöklés beszüntettetett.

13. És Izrael fiai felsóhajtanak, "Nagy Ehud, mert győzedelmet vett a hamasziták felett"

14. Ugyanaznap a hamasziták felsóhajtanának, amiképpen az várható vala, "Nagy Hamász, mert az izraeliták elüldöztettek földünkről"

15. És összejöve a Földkerekség minden nemzete, maguk között e szavakat szólván: "Valaminek megcselekvése immár erősen kívánatos, de hogy pontosan minek, nem vagyunk tudói"

16. És Ehud szóla: "Ne féljetek, Izrael fiai, ami ígértetett, beteljesedett, Kasszam tüzes nyilai nem hullnak többé a Dél városaira"

17. És amint kimondá, egy tüzes nyíl szállt le Askelon szélére.

18. És Ehud elgondolkoda mindezen, és remélé, hogy senkinek nem fog feltűnni...

(nem én írtam, a Private Eye-ban jelent meg minap, ami lőn egy angol szatirikus könyvtekercs)

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More

 
Powered by Blogger