Beígért sorozat #2: Április elsejei őrület

Tavaly április elsején űztem az eszem az alábbi cikkel, vártam, mikor esik le valakinek is, hogy egy áprilisi tréfáról van szó. Kissé sok időbe tellett, de viszont egy kommentelő megneszelt valamit és elnevezte a műfajt "racionál-avangárd blogkeretes mondatfestménynek":) Mindenesetre jót szórakoztam ezen:))

Ennyi komolyság után nagyon aktuális téma kerül napirendre, test és lélek. Hogyan függnek ezek össze, hogyan esnek szét, és mit szólnak erről a nagyok. Először is a Magyarázatok Istenéről szóló nekrológra érkeztek kommentek, amelyek kívánatosnak tartották megemlíteni részemről kissé lájtosabban s a teljesség igénye nélkül, hogy milyen viszonyulások léteznek e témához a „neurofiziológia korában” –  ahogy egyik kedves kommentelőnk fogalmazott. Aztán pár bejegyzéssel lennebb egy parázs vita alakult ki a szabad akaratról (amiről elfoglaltságaim miatt sajnos lemaradtam, és amiről sokak sajnálatára itten szó nem lesz), ott egy fizikalista felfogást sikerült felfedeznem az egyik oldalon, amiről viszont szó lesz, mert idevág és mert lazítani kell a srácok(?)on, erőst bekeményítettek;) Majd egy útjelző tábla, amire most ráduplázunk, és végül, de nem utolsósorban egy középkori legenda (egyesek szerint a nyolcvanas évek még oda tartozik...): idén 25 éve, hogy megjelent Dan Aykroyd főszereplésével a Szellemírtók c. film! Ennyit a felvezetésről. Most pedig tekintettel a szűkös körülményekre és betarthatatlan határidőkre, három az egyben alacsony költségvetésű cikkben gondolkodom. Remélhetőleg ha ügyesek leszünk, sikerül egyben mindenkinek igazságot szolgáltatni:)

Jezsuitaként megtanultam, hogy mindig a visszanézéssel kell kezdeni és előrenézéssel végezni. Szóval mi is bántotta Egon Splenger, Ray Stanz és Peter Venkman dokikat a filmben? Paranormális jelenséget észleltek egy New York-i könyvtárban, majd miután ezt említeni merték, kidobták őket a Columbia Egyetemről – amint a Wikipédia oly kedvesen összefoglalja. Ekkor Venkman vezetésével megalapítják a „Szellemírtók” (Ghostbusters) csapatot, amely célul tűzi ki, hogy megszabadítja a világot a fizikai törvényeket megsértő anomáliáktól, mint pölö Aladdin csodalámpája és társai. Attól a perctől kezdve ahányszor sérül a kauzalitás elve (ahányszor szellem fizikai galibát okoz), beindult a riasztójuk és elindultak egy csomó izgalmas elektromos bigyó segítségével „rendet rakni”. 

Hozzájuk hasonlóan azoknak a filozófusoknak és kutatóknak az eszköztárában is van pár „csoda-bigyó”, akiket zavar az, hogy hogyan okozhat egy anyagtalan lélek valamit is a fizikai világban. Ők a mai kor hús-vér „szellemirtói”, csak épp „fizikalistának” hívják őket, mert a másik név le van védve. Mert vannak ilyen emberek is. Fegyvereik kétfajta hatásra vannak specializálva: „öl” és „kábít”. Az első fajta kimondja dirrekt: a lélek, ami emté az elme, ugyanaz, mint az agy. Nincs semmi anyagtalan pára, az elme különböző állapotainak konkrétan megfelel egy neurofiziológiai állapot, de így fogalmazni is megtévesztő, mert nem megfelelésről van szó, mint egy függvény esetében, hanem egyezésről. Az ilyen fegyver ellen védekezésül az „Explanatory Gap” nevű pajzsot szokás használni Levine óta (aki, félreértés ne essék, nem azonos Rejtő Jenő regényeinek legendás szakácsával), ami birtoklóját felruházza egy titokzatos tulajdonsággal, a tapasztalat minőségével, alias qualia, és ez megakadályozza, hogy marék hamuvá redukálódjon. Mivel a fegyverkezési verseny mindkét oldalon zajlik, csak idő kérdése, hogy erre is lesz ellenszer.

A modern szellemirtók másik fegyvertípusa nem-reduktív típusú, ami azt jelenti, hogy a megjelenő kísérteteket nem tudja egy marék hamuvá redukálni, viszont belőlük egyfajta ontológiai szendvicset csinál, lóra nyerget vagy jobbik esetben is egy filmvetítőgépet. Amint az sejthető, ez csak ideiglenes megoldás, az így kezelt egyedek lassan ismét paranormális tüneteket kezdenek produkálni, sorra megszegik az ok-okozat törvényét, jegy nélkül utaznak és valósnak tettetik magukat. Na de most konkrétabban. Az, amelyik vetítőgéppé változott abban a hitben él egy darabig, hogy a teste a vetítőgép és az elméje a kivetített filmkocka. Minden okozati összefüggés a vetítőgépben fog zajlani, a filmkockák csak követik egymást, nem okoznak semmit. Áprilistól a mozikban.

A másik, amelyiket lóvá tettek, testét jámborul szamárnak, lelkét pedig rugalmas nyeregnek nézi. A táltosló neve „Supervenience”, cowboynyelven megülést jelent, de erre mérget nem vennék. Védekezni 1983 óta ezen állapot ellen „epifenomenális ektoplazmával” szokás öntudatosabb lényeknek, habár újabban (1993) kifejlesztették ennek az ellenszerét is, ami egy magányos ammóniamolekula a Szaturnusz gyűrűjén (s ez mind komoly!). Végül meg a harmadik, amelyikből egyfajta ontológiai szendvics lett – ez volna a test –, úgy folytatja életét, hogy érdekes módon attól, hogy most épp sajtos, paprikás és sonkás íz kombinációjával rendelkezik, ez egy új íznek ad életet, ami meg a lélek, vagyis elme. E szendvics neve „Emergentizmus” és valójában csak álcázott dualizmus, ezért általában szemmel tartják. Kólával $5.99.

Amint a filmben is kiderül, a felbukkanó szellemek többsége ősrégi, amint az a vélemény is, miszerint az ember önmagában páros szám, kettővel osztható és az eredmény test lesz meg lélek, más változat szerint elvileg osztható, gyakorlatilag nem... Később, a matematika meg egyéb tudományágak (elsősorban neurofiziológia, fizika és bélyeggyüjtés) fejlődésével felmerült, hogy ez nem feltétlenül helyes művelet, mert az ember inkább prímszám és nem osztható kétfelé. Emellett szól, hogy minden prímszám egyedi, ahogy minden ember is, akár osztható, akár nem. Félig komolyra fordítva a szót, kutatók már jókorát haladtak abban, hogy különböző mentális folyamatokat „megtaláljanak”, beazonosítsanak az agyban, már abban is történt előrelépés, hogy az agyból leolvassák, hogy az illető éppen hol tartózkodik, egy labirintus melyik pontján. Hihetetlenül izgalmas kutatási terület és az utóbbi időben rengeteget fejlődött. És minden egyes lépéssel közelebb viszik a két oldalt valami megoldáshoz, de az is lehet, hogy a különböző megoldások ugyanannak lesznek más megközelítései.

Vagy pedig valami mindig rejtve marad...

Addig is, van miért lelkesedni:)

Update: fennebb azt írom, hogy "már abban is történt előrelépés, hogy az agyból leolvassák, hogy az illető éppen hol tartózkodik, egy labirintus melyik pontján.", viszont a poén, ami senkinek sem esett le (nekem is csak most), hogy az erről szóló cikk csak a poszt megjelenése után két héttel lett publikálva a Current Biology április 14-i számában... Itt valamit elírtak, itt meg azt írja, hogy március 12. Vicces...