Beígért sorozat #8: És mégegyszer az Ubunturól, utoljára

Előző cikkemet továbbfejlesztve született meg ez, lassan a gondolataim is rendeződtek. Sajnos, mivel azidőtájt nagyon időszűkével küszködtem, nem tudtam kommenteket követni, egy pár kommentet előregyártottam, s beszúrtam a cikk végére, hátha valakinek használ... Nem mindenkinek jött be a megoldás, de szerintem totál crazy volt:)) No meg szimbólum szimbólum hátán, másodlagos jelentések áttétes értelmezésbe csomagolva és cifra piros utalással átkötve pántlika gyanánt... Come on!

Refrén: Előző cikkemben tettem fel a kérdést, hogy mi történne, ha a Kapcsolatot, mint alapvető elemet beépítenénk mondjuk a politikai, etikai felfogásunkba. Ezen azóta is sokat gondolkoztam. Észrevettem, hogy ennek így több oldala van, mint előre sejtettem. Ugyanis ahol Kapcsolatról beszélünk, ott az egyén már nem mint statikus létező jelenik meg, mert minden kapcsolat változtat. Ennélfogva figyelembe kell venni azt, hogy milyen változási, fejlődési potenciál rejlik valakiben, amit egy kapcsolat előhoz, vagy éppen bezár. Ekkor vetődött fel a javaslat, hogy az emberi méltóság eléggé individualista definiciója ebben a kontextusban úgy értendő: Tisztelni Való Potenciál.

1. A méltóság szótári meghatározása az, hogy „az a tulajdonság, mely tisztelendővé tesz”. Ez kissé pongyola megfogalmazás, de íme egy precízebb, a Magyar Alkotmánybíróság megfogalmazásában:

„Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva az ember alany marad és nem válik eszközzé vagy tárggyá.” (AB64/1991-es határozat)

E meghatározás hűen követi a Kant-i filozófiát: „Cselekedj úgy, hogy az emberiséget mind saját személyedben, mind mindenki más személyében mindig célnak is, sohasem pusztán eszköznek tekintsd.”

2. Ez így nagyon szép és ígéretes, de valahogy nem vagyok vele megelégedve. Nem azért, mert kötekedhetnékem van Kanntal, azzal nem érnék semmit, ő már nem él, halottakkal vitatkozni meg az állítólagos médiumok kiváltsága, olyant meg itt a blogon nem teszünk. Magával az egész individualista gondolkodással van problémám, amint már kifejtettem, amely ráüti bélyegét az egész társadalomra. Olyan, mint egy billog, amit az ökrökre szokás sütni. Mert annak alapján fogadunk el definiciókat, elméleteket és cselekedeteket. Jelen esetben történetesen a kategorikus imperatívuszt, mert hát Hozsanna Johann Georg fiának...

A konkrét gondom tehát az, hogy semmi utalást nem tesz arra, hogy az ember egy dinamikus lény, csupán arra utal, hogy az ember dönthet „hát én immár kit válasszak, virágom, virágom” módra. Döntéseket viszont egy számítógép is meg tud hozni. Ja, hallom ott a hátulsó sorból, hogy az nem élő... Fair. Akkor meg vegyük az intelligensebb állatokat, bonobo, csimpánz, delfin. Egyes majmok háromszáz szavas szókészlettel alapvető kommunikációra taníthatóak, a csimpánzon már észrevették, hogy elég gyors problémamegoldó képességgel rendelkezik és amennyiben valamit egyedül nem tud elvégezni, hív segítséget és igazságosan megosztja vele a prédát. Egyes majmok az általuk használt nyelvezetben ragokat is használnak a jelentés módosítására és az embert figyelmeztetni tudják konkrét veszélyre. Mindezzel egy négy-öt éves gyerek értelmi szintjéről tesznek bizonyságot. A delfinekről meg csak annyit, hogy valszeg a bolygó második legintelligensebb faja (egyesek szerint nem), önálló nyelvvel és személyiséggel rendelkeznek, mégis delfináriumba zárjuk és mutogatjuk, mint rabszolgákat. „Nem lehet ilyent, kérem”, hallom ott a második sorban, „mindjárt az állatoknak is emberi jogokat és méltóságot kell adni! Ők automatice döntenek, biológiai programáltság az egész.” Ja tényleg? Akkor az emberi döntés meg mire, kérdem én? „Hát, az állatoknak nincs lelkük, nekünk van.” Egyes, leülhet, valami értelmes érvet kérnék! Mindenesetre ennyit  arról, hogy „döntés, autonómia meg önrendelkezés”. Mintha nem mi döntenénk arról, hogy ilyen vagy olyan ürüggyel kinek ismerjük el ezt a jogát... Ha mindenképpen a szabad döntésre építjük a méltóság meghatározását, akkor ezt ki kell terjesztenünk. Bolond ötlet? Lehet, egyelőre így hagyom.

(Refrén)

3. A potenciál azoknak a lehetőségeknek halmazát jelenti, amelyek valamiben vagy valakiben léteznek. Azokban az esetekben, amikor az emberi méltóság sérüléséről beszélünk fogalmazhatunk úgy is, hogy a személyben rejlő lehetőségek korlátozva lettek. Vagyis nem tisztelték a potenciált. Önkényesen korlátozták. Valaki nem válhatott azzá, aki lehetne, mert egy másik személy őt statikus lényként kezelte, akinek csupán képességei vannak, de fejlődési lehetősége nincs. Amennyiben viszont egy embert csupán a meglévő képességekre redukálunk, nagyon is fennáll a veszélye annak, hogy őt eszközként kezeljük. Egy eszköz nem tudja meghaladni önmagát, még akkor sem ha időközben rájövünk, hogy például a csavarhúzóval szöget is lehet beverni. Ettől a csavarhúzó nem lett egy fokkal sem több.

Amikor viszont emberi méltóság tiszteletéről beszélünk, akkor az embert mint dinamikus lényt kezeljük. Vannak álmai, képességei és identitása, de mindez nem egy rögzített valóság, hanem állandó változás folyamatában van. Az élet változás, ezért az egyénben rejlő potenciál elismerése és tisztelete annak felismerése, hogy a személy egy növekedésben lévő lény. Ez pedig nem más, mint magának az életnek elismerése és tisztelete.

4. Az egyén növekedése mindig csak valamivel kapcsolatban történhet. Semmi és senki nem tudja önmagát önmagától meghaladni. Ezért az emberi méltóságnak individualista definiciója kudarcra van ítélve, sőt, mi több, ha még nem is lenne, akkor meg visszaélésekhez vezethet.

Ui:

Mivel az elkövetkező napokban sok időm nem lesz a kommentekre reflektálni, gondoltam előre legyártok pár választ néhány előrelátható kérdésre. Legyen ez amolyan FAQ. (Ennyivel is könnyebb lessz a dolgom, majd ha aktívan is belekapcsolódok a folyamatba)

bonne 2010.02.02 16:32:56

@xyz: „de hát Kant szerint az ember társas lény...”

Csak részben, igazából „társtalan társas lény”. Kényszerpályás csatlakozású individuum. Szingularitás, melyen erőszakot követtek el.

bonne 2010.02.02 16:35:12

@zyx: „Talán azt akarod mondani, hogy az állatok is emberek? Mindez olyan zavaros! Ugyanolyan emberi méltóságuk volna, mint nekünk?”

Nem, kedves, az állatok továbbra is állatok. A csimpánz csimpánz, a delfin delfin marad. Ha a méltóságot a döntési képességtől tennénk függővé, akkor igen. Fennállna az, amit te mondasz (hogy az állatoknak is emberi méltóságuk lenne), ha netalántán kiderülne, hogy nem egyedüliek vagyunk az intelligencia terén a bolygón, csak egy inteligenciaspekrum egyik végén (ami egyre inkább valószínübb).

Ami meg a méltóságukat illeti, az a bennük rejlő potenciál függvénye. Egy székben kevesebb lehetőség rejlik, mint egy kutyában, a csimpánzban több, az emberben még több (eddig legalábbis ez a sorrend tűnik valószínünek). Ha akarod tehát, beszélhetsz a méltóság különböző fokairól, ahogyan egy előlényben rejlő lehetőségnek is különböző fokai vannak.

bonne 2010.02.02. 16:45:02

@yxz: „én eddig azt hittem, hogy csak az embernek van méltósága, de zxy-nak azt mondtad, hogy a lovamnak is... ebbe belegondolni is rossz! Épp most akartam szalámit tölteni belőle, talán még kóstolót is küldtem volna...”

Ha szó szerint nem is említettem a lovad, észrevételed jogos, kedves yxz. Bizonyos méltósággal minden élőlény rendelkezik, nekünk megadatott az, hogy ezen filózni tudjunk. Amit mondani akartam, az az, hogy az Életben rejlő potenciál tisztelete felelősségteljesebb magatartásra hív meg minket. Amúgy meg az Avatarban láthatsz példát olyan állatölésre (étkezési célból), amely tiszteli az állat méltóságát. Biztos láttad. Már nem azért mondom, mert javasolnám, vagy ilyesmi, csupán egy mérlegelendő szempont.

Üdvözlöm a kedves pacit!