Négy hétnyi advent elmélkedés alatt arra a következtetésre jutottam, hogy a Karácsony ugyanolyan jogon ünnepe a bevásárlásnak és konzumidiotizmusnak, mint amennyire a szeretetnek vagy legendás alakok születésének.
Az évnek ebben a szakaszában rengetegen állnak ki a „karácsony” igazi jelentése mellett, mintha létezne valami ilyesmi a közmegegyezésen kívül. Azt mondják, hogy az ünnep igazi jelentése nem a bevásárlás, hanem a szeretet, az összetartozás, a remény születése meg hasonlóak.
Ugyanúgy vannak, akik amellett állnak ki, hogy az ünnep valódi jelentése a téli napforduló, meg ősi római istenségek évfordulói, termékenységi ünnep, hajfésülési vagy hátvakarási, esetleg buddhaszobor-hasfényezési ünnep.
Mindkét tábornak ugyanannyira van igaza, mint amennyire végzetes módon tévednek is.
A karácsony mindig annak az ünnepe lesz, amire az embereknek igényük lesz és nincs ebben semmi fura. Csak az fura, ha valaki vagy valakik meg akarják szabni, hogy egy ünnepnek miről kell szólnia. Mintha maga a jelentés és az ünnep ott lebegne valahol a levegőben, elméktől függetlenül, arra várva, hogy valaki összekapcsolja őket.
Ugyanolyan hibás ebben a vallási zelóta, aki meg akarja szabni, hogy az ünnepnek kihez kell kötődnie, mint az ateista, aki erőltetni próbálja, hogy ez mégpedig a téli napforduló ünnepe. Ha valakinek ünnepelni támad kedve és ezt valamivel racionalizálni akarja, az az ő baja. Nem hiányzik egy harmadik fél, aki ezt helyette megtegye.
Eljön majd az idő, amikor a Karácsony a Gleccserek és Szarvasok Emléknapja lesz, vagy kevésbé optimista előrejelzések szerint a Győzelem Napja, amikor fagyöngy alatt szerencsés lesz hadat üzenni.
Vagy akármit.