Atonement (a film magyar címe: Vágy és vezeklés)

Tegnap megnéztük az Atonement c. filmet, kissé hosszú volt, nagyon fáradt voltam, de azért azt hiszem, a lényeg átjött. Anélkül, hogy valakinek is el akarnám rontani az élményét, amit a film adhat, pár gondolatot vetnék papírra azokból, amelyek az este fogalmazódtak meg bennem.

A film egy kislány szempontjából mutatja az életet. Sokszor azt sem lehet tudni, hogy milyen sorrendben történnek az események, jelezve, hogy az igazi történésekből milyen szikrák maradtak meg intenzíven benne, de azért ez a jelenség nem éri el a Memento c. film kuszaságát.

Ugyanakkor nagyon tisztán látszik, hogy milyen a kislány kapcsolata a valósággal, és ebből a torz felfogásból, részleges megértésből hogyan akar kihozni egy szerinte megfelelő, lányregénybe illő életet, visszafordíthatatlan folyamatokat indítva el.

A film vége is tartogat meglepetéseket, amelyek teljes összhangban vannak a fenti észrevételemmel, ennél konkrétabbat nem mondhatok. Esetleg csak annyit, hogy még átütőbb lesz tőle a film.

És hogy mi fogalmazódott meg bennem?

Vajon elmondhatjuk magunkról, hogy úgy látjuk a dolgokat, ahogy azok vannak?
Szent Pál szerint még csak tükör által, homályosan látunk.
Akkor milyen jogunk van változtatni azon, amit nem is ismerünk?

Ugyanez párbeszéd változatban, amint tőlem várható volt:

-Ne törekedj megváltoztatni a valóságot.
-Miért, mik a veszélyei?
-Abban a pillanatban, amikor megkíséreled, elveszted a kapcsolatot vele.