csütörtök, január 20, 2011
Csiki Attila-József
Előzmények:
Ha a vallás tehát sem nem magyarázhat, sem nem tűzhet ki végső célt, akkor még milyen lehetősége(i) van(nak)?
Még nem foglalkoztunk azzal, ami a legtöbb vallásalapító sajátja: egy bizonyos spiritualitás. Spiritualitás alatt nem azt értem, hogy az ember hisz megfoghatatlan dolgok létezésében, leellenőrízhetetlen összefüggésekben és fedezet mélkül kijelentett ígéretekben. A spiritualitás alatt itt azt a hozzáállást értem, amikor nem a világ megmagyarázása érdekel, azt hagyom a tudományra, nem a világ vélt vagy valós célja érdekel, azt hagyom a spekulánsokra, hanem csupán az, hogy a jelenemet hogyan élem meg.
Nem a dolgok hogyanján vagy miértjén agyalok, nem az ismeretek elsajátítására teszem a hangsúlyt, hanem, ahogy Szent Ignác mondja: "a dolgok belső ízlelésére". A dolgokat, eseményeket, személyeket és kapcsolatokat mélyebben élem át, mert nem gondolkodom róluk, hanem ízlelem, szemlélem, megélem. Olyan ez, mint a különbség a víz analitikus elemzése és a fürdés, a viharban való széttépetés és a békés nyugalom, vagy a csillagászat tanulmányozása és a Holdra lépés között.
Hogyan tehetem ezt?
Belevetem magam az életbe, ebbe a forgatagba, vagy felülemelkedek rajta és kívülről szemlélem? Mindkettő jogos spirituális irányzat. Egyedül akarom élni az életemet, vagy emberekkel körülvéve? Választhatok szívem szerint, nem attól lesz ez spiritualitás, mert egyiket vagy a másikat választom, hanem attól, ahogyan választom egyiket vagy másikat. Cikkeket fogok érni, vagy fát fogok hasogatni? Ismét: a „hogyan végzem” a fontos, a releváns kérdés. A világban létezés, és annak szubjektív tapasztalata. Hogy milyen folyamatok zajlanak le bennem. Lehet, hogy találok összefüggéseket, de tudjam, hogy ez mind szubjektív és ha 25 évig bizonyos dolog szerint történtek bennem a dolgok, a 26-ik évben még mindig jöhet egy esemény, körülmény, ami feje tetejére állítja az egészet. Merni rácsodálkozni dolgokra, megdöbbenni, lecsendesedni, mind olyan dolgok, amik túlmutatnak a kiszámíthatón, a tisztán körvonalazhatón, a meghatározhatón.
Nem a dolgok hogyanján vagy miértjén agyalok, nem az ismeretek elsajátítására teszem a hangsúlyt, hanem, ahogy Szent Ignác mondja: "a dolgok belső ízlelésére". A dolgokat, eseményeket, személyeket és kapcsolatokat mélyebben élem át, mert nem gondolkodom róluk, hanem ízlelem, szemlélem, megélem. Olyan ez, mint a különbség a víz analitikus elemzése és a fürdés, a viharban való széttépetés és a békés nyugalom, vagy a csillagászat tanulmányozása és a Holdra lépés között.
Hogyan tehetem ezt?
Belevetem magam az életbe, ebbe a forgatagba, vagy felülemelkedek rajta és kívülről szemlélem? Mindkettő jogos spirituális irányzat. Egyedül akarom élni az életemet, vagy emberekkel körülvéve? Választhatok szívem szerint, nem attól lesz ez spiritualitás, mert egyiket vagy a másikat választom, hanem attól, ahogyan választom egyiket vagy másikat. Cikkeket fogok érni, vagy fát fogok hasogatni? Ismét: a „hogyan végzem” a fontos, a releváns kérdés. A világban létezés, és annak szubjektív tapasztalata. Hogy milyen folyamatok zajlanak le bennem. Lehet, hogy találok összefüggéseket, de tudjam, hogy ez mind szubjektív és ha 25 évig bizonyos dolog szerint történtek bennem a dolgok, a 26-ik évben még mindig jöhet egy esemény, körülmény, ami feje tetejére állítja az egészet. Merni rácsodálkozni dolgokra, megdöbbenni, lecsendesedni, mind olyan dolgok, amik túlmutatnak a kiszámíthatón, a tisztán körvonalazhatón, a meghatározhatón.
Tehát magyarázni a szubjektív élettapasztalatot nem érdemes. Ahogyan azt megjósolni sem, hogy ez milyen következményekkel van a jövőre nézve.
Csak megélni.
Csak megélni.
(folyt. köv)
0 beszólás:
Megjegyzés küldése