Csodavarrás 5. – Akkor mégis mindez miért?

Előzmények:

Csodavarrás 1. – Egy kis metodológia

Csodavarrás 2. – Körülmény és összefüggés

Csodavarrás 3. – Várakozás örökkévalóságig

Csodavarrás 4. – Vallás tömegeknek vagy spiritualitás egyedeknek

(folytatás)

Összefoglalva: amennyiben a vallás komolyan vehető és releváns szeretne maradni a 21. században, el kell tekintenie a következőktől:

1. A világ jelenségeinek megmagyarázása (ez a tudomány dolga)
2. A világ létezési értelmének leszögezése (szubjektív, egy valláson belül is erősen kultúrafüggő, megnehezíti, vagy akár lehetetlenné teszi a spirituális fejlődést)
3. Csodák posztulálása az eddig meg nem magyarázott dolgokból (elősegíti az 1-es pontban található szereptévesztést és a 2-es pontban található, kritika nélküli gondolkodást)

...

Akkor mégis miért teszi ezeket?

1. A világ jelenségeinek megmagyarázásának nagy hagyománya van. No nem mint kulturális jelenség, hanem csak mert az emberi agy így működik. Nem attól álltunk neki jelenségeket magyarázni, mert vallásosak, hívők vagyunk, hanem azért mert emberek vagyunk. Dolgokat magyarázunk, ha egy egyetemhez tartozunk, ha egy egyházhoz. Csupán azért, mert emberek vagyunk. Miért adunk mégis zűrös magyarázatokat dolgokra? Mert egy zűrös magyarázat is több mint semmi magyarázat. Aztán ebbe belekapaszkodunk és mindennel alá próbáljuk támasztani, no meg minden további dolgot eszerint magyarázunk.
2. A világ létezésének és életünk értelmének kijelentése szintén tradicionális homo sapiens tevékenység. Szintén nem abból fakad, hogy az ember vallásos vagy nem, tudományos vagy nem, hanem abból (hogy az ok-okozati irányt tegyük rendbe), hogy mindent, ami létezik eszköznek tekintünk. Ha készítettünk egy baltát azzal a céllal, hogy fát fágjunk vele, egy tollat azzal a céllal, hogy írjunk vele, akkor megfordul a fejünkben, hogy milyen céllal lett készítve a hegy, a bárány, meg jómagam. A hegy biztosan azért, hogy a bárány legyen mire felmásszon s hol zabáljon, a bárány, hogy legyen mi tejet, gyapjút s húst adjon, s oszt nekem is van biztos valami célom... Ez volna az az ominózus analógia. Arra az általánosításra épül, hogy ha a kalapács és a toll eszköz, akkor minden az. Továbbá arra a téves következtetésre, hogy ha bizonyos létező dolgoknak én értelmet tudtam találni, adni, akkor minden dolognak van egy végső célja, értelme. Egyszerűen nem következhet ez elsőből a második! Viszont ennek ellenére tesszük, spekulálunk, mert egy lehetséges, ám téves válasz megléte mindig több motivációt tud adni, mint egy fairen kezelt, nyitott kérdés. Az agyat sosem a logika motiválja, hanem az érzések, amelyeket a biztonságérzet, félelem, stb alakít. Az embereknek céltudat kell, mert azt hiszik, nem tűzhetnek ki saját célt. Annak, aki embereket akar összefogni közös cél kell, mert nem engedheti meg magának, hogy mindenkinek más célja legyen. Ilyen egyszerű.
3. Csodák posztulálása eddig meg nem magyarázott dolgokból: kényes ügy. Nem csak azért, mert ha nem történne mindez, akkor be kellene látni, hogy a csodává nyilvánításnak semmilyen logikus alapja nincsen, hanem főként azért, mert világszerte százmilliók (vagy több) csodára várnak. Abban a téves hitben élnek, hogy csodák nélkül nincs mi kitöltse az életüket. Azt hiszik, hogy a helyzet kulcsa önmagukon kívül van, mivel nem ismerik a K1,...,Kn releváns körülményeket és az L1,...,Ln összefüggéseket. Hihetetlen mennyiségű és intenzitású érzelmi energiát fektetnek bele a csodavárásba és mint tudjuk, minél implikáltabb valaki egy dologban, annál kevésbé tudja objektíve átlátni. Amennyiben valami történik, ami „magyarázatra szorul”, de a már ismertetett aspektusok miatt ez a magyarázat elmarad, abból a „hitből”, miszerint minden eseménynek értelme és célja van megszületik a „csoda”. Csodát varr abból, ami nem az. Nem a „csoda” mint esemény, hanem a „csoda” mint értelmezés, interpretáció. Megjegyzem, a „csodák” posztulálása, legyen az gyógyulás, feltámadás vagy napfogyatkozás nem csak világvallások sajátja, hanem vallástól független emberi jellemző. Ennek az emberi jellemzőnek történelmi és kulturális tényezők mentén való alakulása nyilvánul meg manapság is világszerte.

Végezetül megismételném azt, amit az elején mondtam: nem akarom senki hitét elvenni, csak a gondolkodás folyamatát letisztítani. A vallások, ha természetes, ha más okokból léteznek, az tény, hogy a társadalmi élet szerves részét képezik, még szekuláris országokban is. Máshol méginkább. A jelen kor kihívása ezért szerintem nem az, hogy „megszabaduljunk a vallásoktól”, hanem, hogy mindegyikben rátalálni azokra a spirituális gyökerekre, amelyek inkább összekötnek, mint elválasztanak. Ez csak akkor valósulhat meg, ha a hangsúly nem azon lesz, hogy ki (melyik vallás vagy melyik filozófia) birtokolja a végső igazságot (ha egyáltalán van ilyen), hanem melyik személy tudja magát átadni egy „végső igazság” keresésének.

A „véletlenekről”, „szerencséről” valamelyik következő alkalommal, egy másik sorozatban.