Kinek mi jó: imamódok, spirituális fejlődési szakaszok kimerítő listája

Sokszor hallok olyan érveket, hogy a kereső embernek van amikor ez vagy az a módszer felel meg jobban, később már az is, stb. Pl: ennek az embernek még a rózsafüzér kell, a másiknak a szabad, kötetlen ima jó, a harmadik már elmélkedhet, mert odáig fejlődött, aztán aki már olyan fejlett, meditálhat...

Lószart!

Meg is mondom miért:

Egy: ez az érvelés az embereket egymás alá és fölé helyezi el, mintha valamilyen groteszk Kama Szutrát néznénk. Pedig nem vagyunk mi senkinek alá- vagy fölérendelve ezen a téren. Pedig milyen fasza volna elérni mondjuk a harmadik fokozatra, mert akkor már két teljes fokozatnyi ember volna alattunk! Vagy a hetedik mennyországba, mint Pál. Az ilyen „utakat” úgy hagyd ott, amint csak tudod. Csak arra jók, hogy felfújják az egódat, semmi másra.

Kettő: a módszerek, az Utak különbözősége abszolút nem változtat azon a tényen, hogy most valaki őszintén kiváncsi/keres, vagy csak pótcselekszik. Aki őszinte, az minden pillanatban nyitott arra, hogy amit eddig igaznak hitt, az teljesen hamis és fordítva. Aki pótcselekszik, az viszont csak enyhülést keres és kész az idejét akármivel kitölteni. Sartre szerint aki azt mondja, hogy gyógyulni akar, az gyógyulni akar, de vele ellentétben Freud már látta, hogy a legtöbb emberben, mivel nincs ismeretük a tünetekről és az azokat kiváltó okokról, összemossák a tüneteket magával a betegséggel, ezért csak tünetmentessé akarnak válni.

Az enyhülés mindig kellemes, a gyökeres változás viszont mindig fájdalmas. Vagy nyitott vagy rá, vagy nem. Vagy készen állsz rá, vagy nem.

Ha igen, jó neked.

Ha nem, az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy vársz.

Aztán, hogy ezt a várakozást mivel töltöd ki, vagy semmivel sem, az privát ügyed, csak egy dolgot ne feledj el: a különböző módszerek sosem azért vannak, mert más emberek más szinten állnak, hanem azért mert mindenkinek máshogy jön, hogy kitöltse az idejét, meg hogy egyáltalán kedvet kapjon az egészhez. Mások a pszichológiai igényei: van aki párbeszédre vágyik, van aki képek szemlélésére, vagy csendre. Ilyen prózai az egész. Nem azért teszed, hogy elérj egy következő, magasabb, fejlettebb fokozatra, hanem hogy megmaradj a várakozás állapotában.

Ami az egyetlen, tényleg célravezető dolog amit tehetsz.

...Ugyanakkor pedig az egyetlen igazán céltalan is...