Balázs bá naplója

Mint már sokszor megírtam, politikai kérdésben nem foglalok állást, egyházügyben sem, csak ha valakit éppen szidnak vagy szidni kell. Olvasom az előbb, hogy az Új Színház új igazgatója, Dörner úr kirúgta Galkó Balázs művészt. Ebbe sem fogok beleszólni, felnőtt emberek, eldöntik mit akarnak, összevesznek, megegyeznek, kezet fognak, "ődóguk".

Azon okból ragadtam tollat, hogy kifejtsem, ha mindaz igaz, amit Dörner mond, akkor az Új Színház alkalmazottainak létszáma nulla lesz. Kifejtem.

Galkó Balázs naplójából: 

-...Nézd, neked van egy határozatlan idejű szerződésed. Én ilyet senkivel nem fogok kötni, nem akarok kibaszni az esetlegesen utánam jövő igazgatóval. Én ilyen szerződést neked nem tudok fölajánlani, semmilyen szerződést sem. Legfeljebb, ha szükségünk lesz rád, szerződtetünk.
- Ez azt jelenti, hogy nem akartok velem dolgozni?
- Dehogynem, ha lesz olyan szerep, amire szükségünk van rád, majd hívunk. Például a következő szezon első bemutatója lesz egy Nyírő József novelláiból készülő színdarab; a Jézusfaragó ember… abban van egy öreg székely, aki mesél… Azt bőven el tudom képzelni, hogy te legyél.
- Ezek szerint nem akartok szerződtetni.
- De, csak más formában. Mint darabszerződésest. Nézd, sem a te egzisztenciális problémádat, sem Magyarország gazdasági helyzetét nem én fogom megoldani.
- Én sem. Szóval?
- Balázs itt más színház lesz… Itt mostantól csupa olyan ember lesz a társulat tagja, aki hisz Istenben, aki tudja, hogy léteznek másfajta dimenziók, amiket nem tudunk tapasztalni, olyanok is…
(forrás: index.hu)

Pro primo: ebből látható, hogy "csupa olyan ember lesz a társulat tagja, aki hisz Istenben, aki tudja, hogy léteznek másfajta dimenziók, amiket nem tudunk tapasztalni, olyanok is...".

Pro secundo: ismeretelméleti megközelítésben csak akkor tudhat valaki valamit, ha a hite igaz és indokolt. Röviden, mert ezt még lehet ragozni. Amig mindez nem teljesül, addig csak hite van, tudása nincs.

Pro tertio: azon emberek halmaza, akik ugyanabban az időben tudják, hogy léteznek olyan dimenziók, melyekről semmilyen tapasztalatunk nem lehet, ugyanakkor erről semmilyen tapasztalatuk sincsen, legjobb esetben is a nullához közelít.

Lehetett volna a sztori fordítva is, mondjuk Galkó rúgja ki Dörnert, úgy is csak ezt szólnám hozzá a témához...

Read more »

State of the Onion - vagyis a büdös valóság

Az elmúlt 12 hónapra visszatekintve a legelső, amire emlékszem, hogy a szeptember egy nagy WTF-vel kezdődött - mint a mellékelt ábra is mutatja. Szeptember elején hazajöttem Londonból és a családi ház kész romhalmaz volt. Szeméttelep. Kifosztott frigyláda. Leégett múlt. Penésztnyészet. Fekete lyuk. Biológiai fegyver. Jogi csapda. Pénzügyi feneketlen tó. Valahol viszont lakni kellett és momentán ez volt az a "valahol". Egy hónap után már be tudtam költözni, ez volt szeptember vége.

Read more »

Egykori suliújság, a Papagáj reloaded. In memoriam Selyem András

Szavakból nincs sok. Sztorikból, emlékekből, képekből, rajzokból annál inkább. Eredetileg csak szöveges lett volna, de úgy tűnik helyesnek, hogy ne a fájdalmunknak állítsunk emléket, hanem a barátunknak.
Köszönünk, András!

Papagály_SelyemAndrásEmlékszám

Read more »

Márciusi kontrasztok

Elérkezett az a nap is, amikor azt sem tudom, hogy bánatomban, vagy örömömben sírjak.

Egyrészt ott van Andris, akivel az iskolaévek alatt sajátos kapcsolat alakult ki: minden nap azzal kezdődött, hogy háromnegyed nyolckor a híd mellett találkoztunk - vagy ő várt meg, vagy én őt - és együtt mentünk az iskolába, majd ugyanúgy vissza. Ezen idők alkalmat adtak arra, hogy elbeszélgessünk mindenről, ami érdekel, mindenről, aminek örülünk, mindenről, ami bánt. 

Ez volt egy normális nap kerete.

Ami nem is tűnik fel, amig bele nem gondol az ember (igen, így, személytelenül kifejezve, merthát még hadakozom a valósággal, hogy merjem-e egyáltalán közel engedni vagy sem), hogy mennyi mindent kapott ennyi év alatt: meghallgatást, vidám mosolyt, sugárzó életkedvet, más szempontokat: egy barátot.

Másrészt ott van a második unokahugom, Andrea, akit ma hoztam haza a szülészetről és csöndes, aranyos, gyönyörű, szuperlatívusz, szuperlatívusz, estébé. Egy új élet kezdete. Valaki, akivel még nem beszélgettem, nem sétáltattam meg, aki még fel sem ismer, de akivel régi iskolám mellől indulok el és érünk haza. Egyből szép lett az a nap, amikor megtudtam, hogy megszületett és az a nap is, amikor láthattm, hogy hogy mosolyog:)

A végén mindez érdekes módon találkozott: a házhoz közelítve az utcasarkon lelassítottam, ott kell megfordulnom az autóval. Igen, itt szoktunk Andrással minden reggel találkozni...

Gyorsan be a házba, menekülni a külső könnyek elől, majd látva a két testvérkét bent, ahogy egymásra mosolyognak ugyanúgy gyorsan ki, mert benn is könnyek vártak rám.

Túl sok ez így, egyszerre. Tudom, ilyenkor jön a legkönyebben, hogy félrerakjam mindezt, mintha lehetne és tettessem, hogy nem vagyok ember.

Nem megy. Végül is az vagyok. 

E két kontrasztpólus közé feszült ember.

Köszönlek Titeket.

Read more »

Élőlánc

Karácsony előtt az egyiptomi kopt közösséget támadások érték. Karácsony este muzulmánok vonultak a kopt templomokhoz, hogy élőláncot formálva megakadályozzák, hogy az ünnep alatt a keresztényeket zaklatás érje.

Ezen a képen fordított a helyzet: keresztények formálnak láncot a Tahrir téren az imádkozó muszlimok körül.

Hidegen hagy?

(via)

Read more »

Hiányzó emlékek - áltatom magam

Igazából nem is hiányoznak. Mind ott vannak, mint egy tágas könyvespolcon, felsorakozva, van sor, melyben nagyság szerint, van ahol téma szerint és van, ahol hangulat szerint. Ez a könyvespolc hemzseg az emlékektől, mint a tömött kamra az eltett befőttektől, sonkától, szalonnától. Olyan időket idéz, amikor volt tennivaló bőven, amikor a nap mindig túlfolyt a huszonnégy órán és a hét a hét napon és mégis elfért valahogy. Amikor az események olyan ütemben követték egymást, hogy már lehetetlen volt őket követni. Amikor folyt a tej s a méz és nem volt idő mind meginni, megenni. Amikor mindig volt a közelben egy barát, egy jó szó, egy csók, egy ölelés.

Amikor minden emberibb volt.

Ami viszont hiányzik az a jelen töltöttsége. Kong mint az üres bádogdoboz. Nincsen benne semmi és senki aki kitöltené, amihez és akihez hangzatos mellékneveket lehetne fűzni, hogy aki hallja, mind elcsodálkozzon: ez igen! Egyszerűen nincs. A tegnapi jelen is kong. Igaz, azt már múltnak nevezzük, de attól nem lesz kevésbé telített. A holnapi jelen is kong, ettől tud csak igazán üres lenni a mostani.

De tényleg? A holnapi is? Elfogytak volna a remények? A tervek? Tényleg?

Vannak tervek és vannak remények. Csak most tart a sivatag, holnapra minden más lesz, ígérgetem magamnak. Visszakérdezek, hogy egy gyors fordulattal meglepjem önmagam, mielőtt rájönnék, hogy az ilyen trükkök már rég lejártak: mitől üres a most? Hogyhogy mitől üres? Azt lehet kérdezni, hogy mitől van teli, de hogy mitől üres?? Olyan, mintha fel kellene soroljam, hogy mi az, ami nincs benne: egy házibuli fél éve, igen, az nincs benne. Az jó volt. A legjobb. Tekergések Soho környékén, Camdenben, késő éjjel. Az sincs benne. (Pedig de jók voltak azok az idők...) Bal oldalon vezetni. Az tök laza. Az sincs most. Uszoda a háztól húsz percnyire, jó térdek és társaság focizni, percenként változó időjárás a Fogarasi-havasok tövében, ásványvízzel felkevert instant kávé a hadgyakorlaton, az is hiányzik innen. Valaki, aki hazavár, az érzés, hogy hazavárnak, hogy a nap, az a társas tünemény, nem délután ötkor végződik egy viszláttal, hanem este egy jó éjszakáttal. Igen, ezektől üres a Most. És igenis mondhatom, ugyanabban az értelemben, mintha csak azt mondanám, hogy ezektől zsúfolt. Mert itt vannak.

Üres volt a jelen, üres a ma, üres a most.

És ekkor lassanként kezdtek beözönleni az emlékek, a pont innen hiányzó emlékek és elfoglalták a helyüket, mintha csak éppen műszakcsere történt volna, kiment a semmi – és bejött a valami.

A szobában magányosan elmélkedő énem pedig erre a pár üres percre nem volt már egyedül. Újra átélte azt, hogy milyen érzés reggel, harmatos fűben és papucsban átcammogni a park sarkán Alihoz újságért, tejért. Meg azt, hogy a Hargitáról egyszer látszott még a Fogaras is. Hogy egyszer még étel és ital meg pénz nélkül is neki mertünk vágni egy nyolcnapos túrának.

Még azt is, habár csak egy pillanatra, hogy valaki régen azt mondta, hogy „Attila, nem unatkozok én, nem hiányzik már a pörgés. Voltak szép idők, nehéz idők is. Voltak dolgok, amiket nem tudtam teljesen átérezni, mert nem volt rá idő a sok rohanástól. Most van.

Minden itt van. Minden most van.”

...

Újra csak ámítom magam.

Read more »

Szürrealisztikus tájgyakorlat (egy öt éves írás)

Voltak fellármázásából élt meg és ekkor fedezte fel az űrvíz vízióit. Akit kemencébe csukattak azért, mert roppant gálánsan fogalmazta hagymatokányát mások keblébe. Nos akkor mit mondjak arról, hogy nem akart zeneiskolába járni, csak ült és szabadkozott. Ehhez nagyon értett. Nem akart kimenni játszani, mert nem volt hova tovább egyre hidegebben nézték egymás vállvetve vonultak be a szabadulásba.

Ekkor kezdődött el az életreszólógitáros. Miért nem pitymalatt otthon? Nem lehet az ilyent többtizedes pontosan ott volt és a főtörzs két órát késett. Meg villát is, kanálist meg a Szuezi-csatornát. Épült 67-ben, a kimenekülő gonoszok emlékezetben tartására fizettek be.

Nem nagyon emlékszem ilyesmire az óvodából, az óvóhelyről viszont nem volt semmiféle kilátásba helyezték. Onnan vonult nyugdíjas zongorahallgató. Ekkor helyezték bele a gödörbe. Mély együttérzéssel vette tudomással, hogy kecskeméten nincs rádiófagyi. Eper és cseresznye viszont még bőven maradt a huszas évekből, amikor is köztusomásul hirdették, hogy a világháború fordított irányban közeleg, mint a hidegfront. Akik ekkor kint voltak, lennrekedtek, akik fáztak, azok meg be.

Ilyentájt áj... pá szívem, mondogatták nem tudva, mit hozott a tegnap, pedig ott voltak, amikor osztották. Aki ekkor nem lépett egy szrr, azt nem vitték a rétr.

Itt a vége, fuss, te béna, ha nem fekszik, dobjál garast!

Read more »

Fura világ

Fura világba vitt be engem a filozófia. Már nem arról beszélek, hogy hogyan hatott a gondolkodásmódomra, vagy milyen dolgokról gondolkodom másképpen. Természetesen ez is fontos, mert rendet tesz a fejemben, csak hát én nemcsak fej vagyok. Az elmúlt napokban azon küszködtem, hogy befejezzem minden írásbeli feladatomat, amihez olvasni is kell bőven, és ijesztő dolgot hoztak magukkal. Nem felismerést, nem vizsgalázat, hanem egy sokkal furább dolgot: minél inkább belemerültem a filozófiai vitákba, egyre gyakrabban vettem észre azt, hogy nem tudom, hol vagyok... Csak olvastam, meg olvastam, kb 1-2 sor/perc sebességgel, és ha a ház mellett egy autó ment el, vagy valaki a házban egy ajtót becsukott, a hang mindig más és más helyszínhez kötődött.

Egyik pillanatban Budapesten találtam magam, mert a hangok olyanok voltak, mint amelyekre onnan emlékszem,  máskor meg Gyergyóban, a szobámban, aztán Miskolcon, Pécsen, Szebenben, Szegeden, Marosvásárhelyen (és ott is legalább négy különböző helyen), Bukarestben, Londonban emitt-amott... és nem csak egy felmerülő emlék mindez, hanem annak a valós érzése, hogy épp hol tartózkodom. Felébredek az éjszaka közepén, és ott, félálomban nem tudom, melyik városban vagyok, melyik utcában. És eleinte csak ez, majd ugyanez ébren is, miközben belemerülök a filozófiába. 

És ez fárasztó. Aggasztó. Meg ijesztő. 

Vajon az Arany János utca? Virág negyed 22? Harangvirág utca? Rapid? Aleea Carpati? Novi 7? Bolyai tető? Szeben, Avrig utca? Szeged, Jósika utca? Fényi tér? Második kerület, Pasarét? Másik főváros és Aleea Zanelor? Észak-London? Roppant nehéz, amíg sorra nem veszem a hangokat, amiket hallok, esetenként mindazt, amit látok magam körül, és sorra ki nem zárom a lehetséges helyeket... hogy végül elérjek odáig: igen, Dél-London, Windmill Drive. 

Úgy néz ki, a szervezetem erőteljesen jelzi, hogy elég volt a helycserékből. Valami stabilra vágyik, ahol talán öt-hat év alatt hozzászokhat ahhoz, hogy nem a költözködésről szól minden. És ezt most a filozófia csalogatja elő, de a mélyén a stabilitás hiányzik.

Ugyanakkor azt a lázadozást is érzem, ami akkor jön elő, amikor eszembe jut, hogy egy-két hónap múlva ismét csak költözés, majd ismét, és ismét, még egy ideig. Egy darabig elég "jól" tudtam ezt racionalizálni, hogy minden költözés alkalmából a csomagom csak kisebb és kisebb, meg hogy megszabadulok a ragaszkodásaimtól, de már ez sem tud felvillanyozni. 

Nem csomagot akarok, amit innen-oda magammal cipelek, hanem egy helyet, ahova innen vagy onnan hazatérhetek, csomaggal, vagy akár csomag nélkül. És főleg nem emitt-amott kedves vendéglátó embereket, hanem egy olyan helyet, amelyet mint otthont meg tudok osztani, ahová már én tudok másokat vendégül látni.

Read more »

Ketyeg, ketyeg...

A nap idézete Heideggertől, ami miatt le kellett szigeteljem az elektromos csatlakozókat az egész szobában, nehogy szikrát produkáljanak:

“The formally existential totality of Dasein’s ontological structural whole must therefore be grasped in the following structure: the Being of Dasein means ahead-of-itself-Being-already-in-(the-world) as Being alongside (entities encountered within-the-world). This Being fills in the signification of the term “care” [Sorge], which is used in a purely ontologico-existential manner.”

Így még nem jártam...

Read more »

"Ha már filozófia, akkor nevessünk is" rovat

Olvasom Plátó Republikáját és egyre világosabb, mivel töltötték az idejüket a régiek filozofálás címén: egymást ugratták és lökték a poénokat!

"Glaucon's reply to this was to exclaim: 'My dear Socrates, if you produce theories of that sort, you can't be surprized if most decent people take their coats off, pick up the nearest weapon, and come after you in their shirt sleeves to do something terrible to you. If you can't find an argument to hold them off and escape, you'll learn to your cost what it is to be laughed at.'" (474)
("Ha ilyen elméleteid vannak, ne csodálkozz, ha egy szép napon valaki megkerget")

"...Theatre-fans and music-lovers are anxious enough to learn, and so fall under your description; but they're an odd crew to class as philosophers, because nothing would induce them to spend time on rational argument. They run round the city and country Dionysia, never missing a festival, as if they were under contract to listen to every performance." (475)
("Úgy járkálnak a fesztiválokra, mintha fizetnék őket")

"'We shan't be far wrong, therefore, to say that they love belief rather than knowledge. Do you think they will be very annoyed with us for saying so?'
'No, if they take my advice,' he replied;'they ought not be annoyed at the truth.'" (480)
("Nem fogja őket idegesíteni amit itt mondtál?" "Á dehogy, méghogy az igazság idegesítő legyen! Pah!")

Jaj, szegény Szokratész, még megvereti magát, esetleg elítélik és álomba itatják:))
Egyfolytában azon csodálkozom, hogy a sok vita alatt hogy lehet, hogy nem kezdték el egymást csépelni? Talán volt ilyen eset is, de nem tudták leírni, mivel fájt a kezük utána s nem igazán láttak a szem körüli foltoktól. Meg sokat ittak ezért, s elfelejtették.

Read more »

Terminál

Reptéren még úgysem írtam blogposztot, s ilyenkor hajnalban egyebet nem is nagyon lehet csinálni. A terminál tetején kopogó hang, nem engedjük be, esik keményen. Amúgy rendes tőlük, hogy van Wi-Fi. Amikor utoljára itt jártam, épp beszállás előtt közölték velünk, hogy törölték a járatot. Ez volt szerda reggel. Most is törli, de remélem csak az eső a mocskot a gépről, egyebet nem. Nos, ilyenkor csak ilyen sziporkákra futja...

Volt pár kellemes tapasztalatom kolozsvári taxisokkal, talán azért jegyzem meg az ilyent magamnak, mert volt rossz is valamikor. De szerda éjjel meg ma éjfélkor is, amikor megérkeztem, jót dumáltunk. Nekik is jobban folytatódik a munka, nekem is a napom. Pár jó szó nem kerül pénzbe, az utat meg így is úgy is ki kell fizetni, hisz megdolgozik érte.

Úgy veszem észre, hogy még egy-két bekezdés és már én sem fogom tudni, hogy mit írok, talán még azt sem, hogy mit gondolok.

Íme, kezdődik...

PS: azért kedden a kocsárdi állomáson megmondhatták volna, hogy ne kérjek jegyet a kolozsvári személyre mert amúgy sem közlekedik, cserébe kedvesen adtak is jegyet, csak az a vonat másfelé ment... Nem gond, a bajok nem itt kezdődnek. Tandíj, kérem, tandíj...

Read more »

Törülköző

Tegnap háromszor is megjelentem a többiek előtt egy nagy törülközőt cipelve magammal. Reggel még azt hitték véletlen, talán a mosodából jövök, délben még csak furcsa volt,  este viszont már gyanúsan néztek, amig nem kívántam "Happy International Towel-Day"-t, mire végre valakinek leesett:))

Vagy legalábbis úgy tűnt... Sosem lehet biztos az ember, mennyire hihető valaki, aki nem hordja magánál a törülközőjét.

Read more »

Watchmen - Őrzők

Ez úgy néz ki, manapság egy úgymond kötelező post, mindenféle mánia tárgya és okozója, "A" szuperhősfilm egyesek szerint, szétlapított képregény mások szerint. Erről mindenképp kell írni egy filmkritikát, aprólékosan belemenve a részletekbe, lehetőleg a poént nem lelőve. Már hasogatott a fejem péntek délután, tehát így is úgy is mozi lett volna belőle, ezt a filmet meg egyszerűen le akartam tudni, még mielőtt túl sok kritikát hallok, olvasok, még mielőtt elképzelném, miről is van szó. A képregényt nem ismerem - habár láttam a könyvesboltban még decemberben, amikor még nem is tudtam, hogy hamarosan itt lesz a film is. Amúgy maga a képregénystílus elég ismerős nekem, régen egy 200 pédányos gyüjteményem volt, valahol még megvan, az öcsém az őrzője, állítólag nagy betűkkel a dobozra van írva, hogy "NE NYÚJ HEZZA, NEM TÜZGYÚTÓ!" Szóval megvolt nekem is a képregénykorszakom, akkor kezdtem megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a pont-pont-vesszőcske nem kifejezetten realisztikus karakterábrázolás, érdemes mélyebben belemenni, gyakorlolni azt a rajzolást. Úgy no, hadd tanuljon a gyermek. Ja, és előre kimondom, az Egri csillagok "megvolt" már 9 évesen, tehát az olvasást nem itt kezdtem. Nos. Folytassuk. 

Zack Snyderről a plakátok azt állították, hogy a "300" "vizionárius rendezője". I beg to differ. Szóval ezt az apróságot azért kihagyhatták volna részemről, épp visszagondoltam, hogy egyszer a 300-at néztük meg a Rocky Balboa helyett, mert az állítólag túl agresszív volt, az előző meg "hősies". 

El is indultam vacsora után rögtön, s csak a metrón vettem észre, hogy figyelmetlenségből ez az ember nem fontot, hanem lejt vett magához, tehát irány haza s keressél, ember, más mozit, harminc perc csúszással az előbbihez képest. Ja, és az asztalkendőt már nem kell magaddal vinned, pénzcsere presztó.

Sikerült is találni egy mozit, amely egy elég kucifántos helyen van, Camdenben, úgyhogy jó negyed óra el is telt azzal, hogy megtaláljam, szerencsére a buszon lenyúltam egy olyan újságot, aminek lenyúlása nem lopás, mert ingyenes, abban nagy nehezen megtaláltam a mozi címét (ugye milyen praktikus?). Kiszolgálás elsőrendű, még volt is jegy, hely nem annyira. Zsírozott szemmértékkel le is mértem, a vászon jobb alsó sarkától úgy slussz per kábé öt méterre lehettem, de ha hat volt, ám legyen, a bal sarkáig már nem láttam el. El is határoztam, hogy emiatt én nem fogom magam felidegesíteni, ennyi gubanc után nem hiányzik, hogy az zavarjon be, hogy "csak" a film fér be a látóterembe. Legalább van extra legroom, ami egy két óra negyven perces film esetén imperatívusz. Gondoltam, a film előtti fél óra reklám alatt majd tréningezem magam a perspektívához. Szóval megadtam a módját. 

A tőlem jobbra ülő pasi szerintem elaludt a főcím első öt perce alatt, mert a kezdő jelenet ajtóberúgása alkalmából olyan ünnepélyes felugrást produkált rajtaütésszerűleg, hogy le a kalappal. Tovább már nem is mert elaludni, folyton bökődte magát, hogy ébren maradjon, már épp azon kezdtem gondolkodni, hogy talán nem veszi a stílust (ami alapból kétdimenziós karakterábrázolás, képregény-stílusú perspektívák, narráció, szövevényes sztori)? Talán a zene nem tetszett neki... Ugyan ki rakná egy filmbe a 99 Luftballon-t, a Halleluiah-t és egyéb nyolcvanas évekbeli slágereket random módra, mintha az ember kereskedelmi rádióstációt hallgatna képregényolvasás közben? (Tyler Bates, of course). Az atmoszférával lehetett valami baja a szomszédnak, ami autentikusan szubkulti képregényesre sikeredett, és ez nem megszólás, hanem dícséret. Aztán arra a következtetésre jutottam, hogy tuti naggyon de naggyon fáradt lehetett szegény. Javasolnám neki, hogy nézze meg még egyszer, pihent fejjel, mert lemaradt egy élvezhető (*****) filmről.

Utóirat: Rorschach rulez! Ő a narrátor. Több jó beköpése volt, az egyik, a börtönben: 

"Ne gondoljátok, hogy én vagyok veletek összezárva! Ti vagytok velem!"

Read more »

Dum-dum-dum-dum-DUMM

Amikor kb. egy hete Mr. Mbonea, egy dodomai  tanár megérkezett látogatóba hozzánk, csak annyit tudtam róla, hogy tanár Tanzánia fővárosának egyik vezető iskolájában. A mai ebéd során megtudtam, hogy zenetanár, úgyhogy délután össze is hoztunk egy kis közös zenélgetést. Én bemutattam kezdetleges zenetechnikámat, ő meg egy nagyon népszerű tanzániai ritmust, amire az ottaniak egész éjjel bulizni tudnak. A ritmus elég egyszerű, dobra körülbelül úgy adaptálódik, hogy négy rövid ütésre egy nagyobb, hosszabb, gitárra meg E-E-E-E-E7, az utóbbi teljes hosszúsággal. A lényeg a ritmuson van, időnként lehet az akkordokat is váltogatni a fent említett séma szerint:1-1-1-1-2! Amint Mr. Mbonea mondotta, ezzel az egyszerű konfigurációval egy egész csapatot le lehet kötni egy estére, nagyon jó hangulatot kelt:)

Read more »

Just to keep you busy

És itt megint egy Heavy Load klipp, bemutatkoznak a tagok. Most nem mind kommentálok annyit. Még egy kis háttér.

Read more »

Sárgolyó 2

Megesik az utóbbi időben, hogy jobban belekeveredek az életbe, mint amennyire fel vagyok készülve rá. Kiindulok abból, hogy próbáljak valami barátságos képet mutatni magamról, és tessék, két lépés és kész a mocsári szörny.

Tegnap egy csoport ministránssal elmentünk Ashfordba, az egy köpésre van Dovertől. Egy órával a rendezvény kezdete előtt érkeztünk meg, s az első, amit kézhez kaptunk, egy focilabda volt. Hogy mindenki a lehető legjobban bemelegítsen a délutáni meccsre, beálltam a kapuba... Elszámítottam magam egy kicsit, a labda sáros volt. Lassan meg már én is, habár ez nem volt olyan súlyos, mint egy hónapja, a paintball-fesztiválon, ahol aztán nyakig! 

Szerintem, ha így folytatjuk, könnyebben rám fognak ismerni, ha egyenesen sárosan jelenek meg köztük:))

Read more »

Amilyen szerencsém van

Király!

Amióta Londonban vagyok, másodszor esett meg velem teljesen véletlenül, hogy Vilmos herceget egész közelről láttam. Az első alkalom tavaly decemberben volt, a Kensington High Street-en járkáltam, amikor valaki nagyon ismerős jött velem szemben, a mobilját nézte éppen. Olyannyira meglepődtem, hogy hirtelen a név nem is jutott eszembe, csak az, hogy "ez vagy Harry, vagy Vilmos", aztán kis gondolkozás után letiszáztam, hogy ő az idősebbik volt.

Aztán ma, épp az előkelő Mayfair negyeden keresztül egy Starbucks kávézó ablakán keresztül pillantottam meg, szabott öltönyben volt, épp kávézott valakivel. Az ablaknál ült. 

Ha még lesz monarchia 20-30 év múlva, és ő lesz a király, akkor elmondhatom, hogy láttam, méghozzá kétszer is! 

Miért ne? Vannak, akik látták Elvist, ő is király volt.

Read more »

"Ez a hét is jól kezdődik" rovat. 2.: Hó, rukk!

Hórukk! Tehát áljunk neki, seperjük el, lapátoljuk félre, valami ilyesmi. De nem. Be kell vallanom, még egészen nem tértem magamhoz. Nem azért, mert havazott, hanem azért, ami ebből kifolyólag történt. Azt sem tudom eldönteni, hogy sírjak, vagy kacagjak az egészen. Európa kontinentális része vsz már tudja. Ők kiröhögik az angolokat és törődnek a maguk dolgával.

Egy pár életkép abból, hogy mik is történtek a havazás nyomán:

Este kimentem, nézzek körül, addigra a tömegközlekedés félig-meddig helyreállt, de így sem úsztam meg egy kilóméteres gyaloglás nélkül. Félnék a gyaloglástól? Dehogy. Csakhát senki (vagyis 90-95%) nem vette a fáradtságot, hogy eltisztítsa a havat a portája előtt, elseperje, félrelapátolja (az is igaz, utcánként egy lapát ha akadt, akkor már sokat mondok). Kész életveszély volt gyalogolni. Pedig volt útszakasz, ahol nem volt busz, metró, tehát járni kell.

Volt, aki rózsaszín felhővel feje körül és ájtatos kifejzéssel az arcán úgy gondolta, hogy most fog egy nagyon jót tenni mindenki szolgálatára, kiment a boltja elé, és az ott levő havat pár vödör vízzel szétlocsolta. Itt engem már a fejfájás környékezett, Londont meg -2 fok...

A Nothing Hill Gate metrómegállóból kijövet feltűnt két lépcső, amely egy tízemeletes tömbházhoz vezet, hóval takarva, középen két arasznyira letaposva, ma reggel is láttam, középen már jég volt, néhol a hó "sokkot kapott" (ráestek...).

A lépcsőkkel nemcsak a lakosságnak volt problémája, a Waterloo állomás lépcsőjén ugyanez a jegesedés volt. Itt sem takarították el, hanem leszórták sós homokkal. A lépcsőt. Na, ehhez ész kell. Az természetesen odafagyott, botlasztónak sokkal jobb volt. Páran el is estek. S a BBC hogyan tájékoztat minderről? Állnak a lépcső tövében, filmezik, ki csúszik meg, majd ha leért, megkérdezik, mi a véleménye. Meg hogy ugye milyen nagy dolog, hogy hó van...

Továbbmegyünk, most a bátor sofőrök jönnek: megértem, hogy gyors a Jaguár, de ilyenkor a fék valahogy nem hozza a formáját. Amúgy egy nap alatt ennyi szuperautót még nem láttam vontatón, mint ma... 

Aztán ott a sietős sofőr, aki tudja, hogy dugó van, tehát csak a szélvédőről szedi le a havat. Első megálló: a tetőről a hó előrecsúszik.

Ott van az öntudatos, de kevés realitásérzékkel bíró sofőr, aki 5-10 percet kínlódik, hogy kiálljon a parkolóból, mert a hó miatt irányíthatatlan a kocsi. Az út is olyan mint a parkoló, amúgy, erőst bízhat az illető a szerencséjében.

Az egészhez már csak annyit tennék hozzá, hogy igenis van az országnak hókotrója, kereken 400 darab. Hogy miért nem lehetett ezeket kiküldeni dolgozni?

Na ne vicceljünk! Nyári gumikkal???

Read more »

"Ez a hét is jól kezdődik" rovat. 1.: Hó, fehérke

Érdekes hét áll mögöttünk. Megvolt a Davos-i antibuli (nem részegedni ment oda a nép, hanem józanodni), és Putin elnök... izé..., miniszterelnök ismét megmutatta, hogy keze messzire nyúl. Január elején ugyebár gázcsap-elzáró mutatványával lépett porondra, de az túl nyilvánvaló volt és széleskörben vitatott. Ideje volt tehát valami frappánsabb dolgot bevetni.

Hogy Anglia ne mondhassa, hogy felkészületlenül érte az esemény, íme egy kis szemelvény a svájci csúcsról:

Vladimir Putin: Tökéletes vihar van önöknél. Azt hittem, arra vannak a pénzügyi szakembereik, elemzőik, hogy megmondják, mi várható. Ehelyett úgy jártak ezzel a gazdasági válsággal, hogy erősen meglepődtek. Meglepően köszöntött be, mint Oroszországban a hó minden télen.

Gordon Brown: Szkjúzmí továris, mi az a "hó"?

Vladimir Putin: Á, kedves kollega, történetesen abban a helyzetben vagyok, hogy tudok segíteni, van tapasztalatunk az ügyben. Mire hazaér, megtudja:)

A jelentés nem tér ki arra, hogy GB az ablaknak végig háttal ült...

Közben az amúgy kellemes hó miatt Londonban megbénult az élet, nem járnak a buszok, a metró nagyrészt használhatatlan, iskolák zárva, amúgy ha nyitva lennének sem lehetne bemenni. Utoljára tavaly Húsvét körül láttam errefele havat, akkor is elolvadt délre, s csak két centis volt. A mostani már 20 centi körül, és azt mondják, 18 éve nem volt ekkora hó itt. Meg is értem, amint a képen is látható, még a Big Ben is megdőlt alatta... 

Aztán azt is látom, hogy tényleg mennyire szokatlan ez az egész errefele. Az embereknek általában eszükbe sem jut, hogy a havat pl. el lehet söpörni, el lehet lapátolni, főleg a lépcsőkről. Tisztelet a kivételnek, természetesen:)

Hiába na, ahogy Basescu mondta valamikor, még bukaresti főpolgármester korában, "Iarna nu-i ca vara".

(Magyarországiak kedvéért: "A tél más mint a nyár.")

Read more »

Aki kapja, marja

Pár hete arra lettem figyelmes, hogy egy karton gyömbérsör teljesen elázott. Az egyik dobozon volt egy tűhegynyi törés, amin keresztül kifolyt a lé, négy másikon semmi nyoma törésnek, ütődésnek, azok csak egyszerűen üresek voltak. Azokat, amelyekben érezhetően kevesebb volt - természetesen nem tettem patikai mérlegre az összeset - eltettük "emlékbe", a többit, amely jónak tűnt, kartonból kivéve maradhatott a polcon. Ma délben arra lettem figyelmes, hogy a polcról ismét csöpög a gyömbérsör, most is kb 5 doboz volt nagyrészt üres. Lyuknak, ütődésnek semmi nyoma. Mivel már kezdett idegesítő lenni az egész, felhívtuk az ügyfélszolgálatot, hogy "gyártási hibára gyanakodunk". Meg sem lepődtek az elmondottakon, egy rövid kémialeckét adtak le:

"Tudják, van elsődleges korrózió és másodlagos korrózió. Az üdítős dobozaink belső fele le van kezelve korrózió ellen, az csak akkor folyik ki, ha lyuk keletkezik a doboz oldalán. Elsődleges korrózió ellen tehát védve van. Másodlagos korrózióról akkor beszélünk, amikor egy lyukas dobozból kifolyt az üdítő, és" - most érdemes figyelni - "kívülről szétmarja a többi üdítősdobozt"...

Itt, azt hiszem, csak nyelni lehet, méghozzá egy jó nagyot.

Jól értettem? Az eminens cég nyilvánosan és hivatalosan belátta, hogy olyan üdítőt gyárt, ami a fémet is szétmarja? És még nem rohanta le őket a US Army??

Read more »