A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zen. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zen. Összes bejegyzés megjelenítése

Irodalomóra: egy szép szerelmes vers

A Buddha és az Istennő
Mottó: „Minden üres. A semmi is üres.”

Eképpen gondoltam el[1]:
Egyszer a Buddha
Az Ojai-i[2] tölgyliget ösvényein sétált,
Sétált anélkül, hogy valahová is megérkezett volna, vagy valami
Gondolata lett volna a megérkezésről vagy a meg-nemérkezésről.
És csillogó lótuszok tűntek fel csodásan
Lépteit kísérve,
Lágyan, mint a selyem, lába árnyékában.
Amikor hirtelen, a türkíz-derült égből
Befele néző, félig zárt szeme előtt táncot lejtve,
Szivárványos tündökléssel és áttetszően,
Akár egy pókháló vagy egy hajnali harmatcsepp a lótusz szirmain
–az Istennő jelent meg remegve,
mint egy kolibri a levegőben, előtte.
A nő, mert hogy nő volt ő,
Amint a Buddha láthatta őt
Megkülönböztetően bölcs, éber szemével,
Többnyire vörös színű volt.
Habár, mikor a fény rajta megcsillant,
Szivárványszínben tündökölt.
Virágdíszét leszámítva, mit Istennők
–mint tudjuk–
hordanak,
mezítelen volt.
Hosszú haja
Mélykék volt, szemei feneketlen aknái az űrnek,
Harmadik szeme vérmes éneke a tűznek.
A Buddha összefogta kezét, Istennőt köszönteni
Így szóltak ajkai:
„Ó, Istennő, miért állsz utamba?
Amíg nem láttalak, boldogan mentem semerre.
Most már nem tudom, hogy merre…”
„Megkerülhetsz.”
Szólt az Istennő, s fordult egyet sarkán,
Mint egy madár, rázva tollán,
S ugrásra kész.
„Vagy csatlakozhatsz hozzám,
hiányom hasztalan színlelnéd.
Enyém is az erdő, nem csupán tiéd.”
Ezzel a Buddha egy bo-fa[3] tövében,
Alkalmazkodón, min egy kígyó,
Megbújt árnyékában,
Ültében ingathatatlan szilárdságában:
„Talán megbeszélhetnénk…” – szólt.
„Minden nap hajnalán, ugyanígy, lelkesen,
s így sok év gyakorlat után
beléptem a Valóságba és…”
„Ne olyan gyorsan, Buddha” – szólt az Istennő.
„Én vagyok a Valóság.”
  
A Föld megmeredt,
Az óceánok elcsitultak,
Maga a szél is odafigyelt.
–Arhat[4], bodhiszattva[5] és dakini[6] seregek
jelentek meg, hogy hallhassák,
mi történik tovább a szóváltásban.
„Tudom magamról, hogy megragadom életem”
–mondta a Buddha,
„De úgy ismernek engem, mint A Félelem-Nélkülit.
Tehát vágjunk bele.”
És ő, meg az
Istennő
További szavak nélkül
Egymás szemébe néztek.
Fénysugarak, mint a Nap fénycsóvái
Lövődtek ki
Oly erősen, hogy még
Sariputra[7], az, Aki Mindent Lát,
Ő is elfordulni kényszerült.
Majd gondolatokat cseréltek
És a fényesség, akár egy gyémántgyertya lángja.
Majd elméket cseréltek
És csend lett, oly mély, mint a mindent ölelő világűr.
Majd testet cseréltek,
Majd ruhákat,
És tudatára ébredt a Buddha,
Mint az Istennő
És tudatára ébredt az Istennő,
Mint a Buddha.
És így át, meg vissza,
Míg le nem telt százezerszer százezer kalpa[8].
Ha a Buddhát látod,
Az Istennővel találkozol,
Ha az Istennőt látod,
A Buddhával találkozol.
S nem csupán ez. Hanem:
A Buddha az üresség,
Az Istennő a gyönyörűség.
Az Istennő az üresség,
A Buddha a gyönyörűség.
És ezért igaz mindaz, ami vagy és ami nem vagy.
Tehát itt jön az Istennő és a Buddha mantrája,
A felül-nem-múlt nem-duális mantra. Elég ha
Kimondod e mantrát, elég
Ha egy szavát is hallod, egyszerre
Olyanná tesz mindent, amilyen igazából is: OK!
Tehát itt áll:
Földön-járó/égen-járó
Hej, te csendes, hej, te hangos
Nem kettő/nem is egy
Nem különvált/nem szétesett
Ez a szív
A gyönyörűség üresség,
Az üresség gyönyörűség
Légy a légzésed, ah
Mosolyogj, hej! És lazíts, hó!
Emlékezz: nem tévesztheted el.






[1] Értsd: Eképpen fordítottam le – Cs. A. (az eredeti angol nyelvű változatot Rick Fields követte el)
[2] Ojai egy üdülő település Kaliforniában (Egyesült Államok)
[3] bo-fa: a megvilágosodás fája, boddhi-fa
[4] arhat: az önmegvalósítás magas fokán álló buddhista aszkéta
[5] bodhiszattva: olyan személy, aki az életét arra szentelte, hogy az összes szunnyadó lényt segítse a teljes  Buddhaság elérésében. Közmegegyezés szerint ezt a kifejezést azokra a hipotetikus lényekre alkalmazzák, akik a megvilágosodás magas fokán állnak. A „bodhisattva” szó szerint, a szanszkrit nyelvben „megvilágosító  (’bodhi’) igazságot (’sattva’)” jelent.
[6] dakini: űr-járó, égi nő, felhőtündér
[7] Sariputra: Buddha két legfőbb tanítványának egyike
[8] kalpa: itt: időegység. Négy különböző hosszú kalpa létezik. Van a szabványos kalpa, mely hozzávetőleg 16 millió év, valamint a kis kalpa, mely 1000 szabványos kalpa, vagy16 milliárd év. Továbbá egy közepes kalpa 320 milliárd év, vagyis 20 kis kalpával egyenértékű. Egy nagy kalpa hajszálpontosan 4 közepes kalpa, ami testvérek között is 1,28 trillió év.

Problémák, problémák, problémák

1. Mennyiben tud segíteni a kereszténység a konkrét, mindennapi problémák megoldásában?
"Jöjjetek hozzám akik fáradtak vagytok és terheket hordoztok, én felüdítelek titeket" - mondja az egyik irányzat.

2. Ezzel szemben vajon mennyiben tud segíteni a buddhizmus a konkrét, mindennapi problémák megoldásában?
Erre a Buddha válasza: ha hozzám jössz 83 problémáddal, én csak a 84-ik problémádon tudok segíteni, ami: "Azt akarom, hogy ne létezzen a többi 83 problémám".

3. Mennyiben tud segíteni attila, hogy eligazodhassunk e két szempont között?
Erre mondja attila, hogy ő szívesen felhomályosít. Íme:

a 85-ik probléma: van egy helyzet és kinevezem problémának, mert racionalizálni akarom azt, hogy "csak úgy" alakítani akarom a világnak a számomra nem tetsző szeletét. Viszont nem szeretném vállalni a felelősséget ezért az önkényes viselkedésért. Inkább ráfogom valamilyen "univerzális" rációra.

Miért nem vállalom fel?
A válasz a 86-ik probléma:
Mert akkor az egész probléma-témakör átköltözik saját magamra.

Miért probléma ez?

Mert ha az az "én" áll neki a problémamegoldásnak, amely szubjektív volta miatt nem megbízható, a terv zsákutcába jut.

Nem kivitelezhető.

In aeternum Amen!

Parker és Stone a Zenről

Hogy ellensúlyozzam Parker és Stone sztereotipizálását, mint mindennek, főleg minden emberinek az ellensége (amint South Park kritikusok mondhatnák), berakok ide egy rajzfilmet, amelyet Alan Watts hangjával a háttérben készítettek:) 6:53-kor kezdődik az igazán érdekes rész.

Beígért sorozat #5: Kocsmai zen(e)


Egy fáradt és fárasztó, szeptember elejei cikk, teljes mértékben magán hordozza egy mozgalmas tanév és egy még mozgalmasabb nyár  nyomait. Amint a bevezetőben is említem, egy vallással szemben sem vagyok itt politikailag korrekt, csak azért, hogy jobban látszodjon a szolgálat és a realitással való kapcsolat szerepe. Nagyon kis visszhangja volt. Megértem, uborkaszezon volt, vagyis egyeseknek állítólag. Jó sztori, ha más találta volna ki is tetszene, mert frappáns a vége:D
Rövid időre félretéve mindenféle politikai korrektségnek még a látszatát is, egy olyan történetbe kezdek, ami leginkább a vallási science-fiction határát súrolja. Ahogy a SF-ben a fizika törvényei függesztődnek fel, hogy a főhős a múltba látogathasson kezet fogni Abe Lincolnnal, úgy itten a köznapi életben jogosan alkalmazott PC szabályok (pol.korr.) függesztődnek fel, hogy nevesincs hősünk kifejezhesse az örök igazságot és ódát zenghessen az embertársakért végzett szolgálat értékéről. Senkit a szereplők közül megsérteni nem kívánok, a jelen lévő sztereotípiák nem a történet lényegét, hanem a szükséges keretet biztosítják. Posztmodern kocsmai jelenet következik:
-Négyen vannak egy kocsmában. Egy amerikai csapos, egy részeges ír katolikus, egy agitáló Jehova tanúja, meg egy bölcs japán zen mester.
-Igazán idilli kép, mégis mit csinálnak azok négyen?
-Hát a csapos végzi a dolgát, az ír már épp eleget ivott, de még inni akar és főleg itatni, a jehovista szokás szerint téríteni, a zen mester meg, amint egy zen mestertől elvárnánk, idétlenkedik és összefüggéstelenül beszél.
-Itt mi a kérdés?
-Melyikük a boddhiszattva?
-A mi?
-Boddhiszattva az a bölcs, és megvilágosodást elért személy, aki a keleti hit szerint addig reinkarnálódik, amíg mindenki meg nem világosodik, és csak azután hagyja itt a világot.
-Áh, érzem, hogy ez becsapós kérdés. Ebben az esetben a részeges ír katolikusra tippelek. Addig nem nyugszik, amíg mindenkit le nem itat.
-Nem éppen. Várakozása illuzórikus, van legalább egy személy, aki soha egy korty alkoholt le nem nyel. Az ír elvárása nem kötődik a valósághoz.
-Akkor hát a jehovista. Hogy miért? Azért, mert ő addig nem nyugszik, amíg a másik kettőt meg nem térítette.
- Az sem lehet. A zen mester nem lesz meghatódva az érvektől, tehát az egész hozzaállás a valóság téves felmérésén alapul. Más tipp?
-Akkor csakis a zen mester lehet a boddhiszattva, mert addig nem nyugszik, amíg megvilágosodást nem adományoz a két ivócimborának.
-Ha tényleg ez a célja, sajnos ő sem lehet. Mivel a jehovista túl csökönyös, nem látja a valóságot a rengeteg szentírási idézettől, az ír meg a sok italtól.
-Na ne mondd! Akkor kizárásos alapon...
-Igen, a csapos.
-De miért?
-Mert addig nem tér nyugovóra, amíg azok hárman haza nem mennek. Ugyanakkor tudja, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, mert hamarosan záróra:)

Még egy buszos poszt

(mert még volt egy)

A legenda szerint a Csomafalviak azért tudnak olyan jól gyuródni a buszon, mert annak idején volt a templom előtti téren egy fabusz, amin gyakorolhattak.

Nos, félig én is csomafalvi vagyok... És itt, Londonban annyi a busz, hogy nem tudok betelni velük! Mind próbálok gyurakodni, de akkor jön egy másik busz és hirtelen semmi értelme... Olyan ez, mint faltörő kosnak a fotocellás ajtó! 

Amikor egyszerűen le is lehetne ülni!

Na ugye...

Elég lusta lehetsz.
Már rég semmi új.
Van új?
Mondtam, hogy nem én írom...

Vasz-mo-szu, avagy az angol modor és a keleti kérdés

Nemrég (tényleg nem rég, kb egy órája) tanúja voltam annak, ahogy egy angol buszossöfőr képes volt több mint öt percen át állni egy buszmegállóban, csak azért, hogy kedvesen útba tudjon igazítani két hölgyet, átirányítva őket az út másik oldalán lévő megállóba. Szerintem sokkal rövidebben meg lehetett volna oldani –már nem az idő miatt mondom– de az is igaz, hogy a helyében én is enyhén sokkolt állapotban lettem volna az azelőtt tíz perccel lezajlott események miatt.

Egy ázsiai fiatalember szállt fel a buszra és nem nagyon tudta, hogy jó irányba megy-e. Ezért megkérdezte:
– Kérem szépen, ez a busz megy Vasz-mo-szu-ra?
– Hova, kérem?
– Vasz-mo-szu.
– Elnézést, nem értettem jól, megismételné?
– Vasz-mo-szu! Vasz-mo-szu!
– Talán, ha kicsit lassabban mondaná, esetleg...
– Vasz...-...mo...-...szu.
– Kérem, ilyen buszmegálló nincsen!
– De hát ki volt írva, hogyhogy nincsen?! Vasz-mo-szu!
– Véletlenül nem Oxford Circus akar lenni...?
– De az! Pontosan! Vasz-mo-szu!
– Akkor nem Vasz-mo-szu, hanem Oxford Circus.
– Nevezze annak, aminek akarja, de nekem akkor is Vasz-mo-szu!

Zen mester

A tegnap olvastam egy nagyon jó sztorit, nem akarom úgy előadni, mint sajátomat, megadom a forrásoldalt is. Majdnem leestem a székről.
"Volt nekem még a '70-es években egy jó ismerősöm, a Peszmeg, akiből elhatároztam, hogy zen-mestert csinálok, ha törik, ha szakad - mármint a Peszmeg, mert ugye, az ember ne riadjon vissza az áldozatoktól.
A róla keringő történetek miatt helyeztem belé a bizalmamat. Az egyik történet szerint személyvonatra szóló jeggyel szállt fel a gyorsvonatra, és mikor a kalauz reklamálni kezdett, biztosította róla, hogy neki aztán igazán nem sürgős a dolga, menjenek lassabban, így behozhatják az árkülönbséget.
Máskor meg a büntetett előéletét firtató bírónak magyarázta el, hogy az csak rágalom, hogy ő be volt zárva, - az ajtó igen, de nem ő.
No, elhatároztam, hogy fölkarolom én ezt a Peszmeget, ezért megkérdeztem tole:
-No, Peszmeg, akarsz-e zen-mester lenni?
-Milyen zene-mester?- kérdi a jámbor.
-Nem zene, hanem zen. A zen-mester az egy japán bölcs.
-Aztán mit kell neki csinálni?
-Ha éhes eszik, ha szomjas, iszik.
-Aztán még?
-Kakálni és pisálni.
-Aztán ettől lesz mester? Gügye népek lehetnek, hallod, ha már ettől mester lesz közüllük valaki.
-Ez nem minden. - hűtöttem le Peszmeget. -Hanem, ha valaki kérdez akármit is, nehogy aztán értelmes választ merj adni !
-Miért, úgy ismersz ?
-Éppen hogy úgy. Szóval a kérdés meg a válasz között semmi összefüggés ne legyen. Szóval, ha megkérdezik toled, hogy hány óra van, akkor azt mondod hogy elhúztak a vadlibák, vagy valami hasonlót. Ha ezt csinálod, te leszel az első magyar zen-mester.
-Bajosan. - mondta Peszmeg.
Hát szóval erről is lecsúsztam. Pedig már láttam fantáziát benne. Mert az úgy van, hogy az első magyar zen-mester Bodóné. Az beszélt mindig a cserebogarak halhatatlanságáról, mikor a bor árát kérték rajta.

Így történt aztán, hogy Peszmeg barátom lecsúszott a Pátriárkaságról, a tudatlanok pedig csak hadd vitatkozzanak rajta, hogy vajon Terebess, vagy Mokusó Zeisler-e az első magyar zen-mester."


szöveg innen:)

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More

 
Powered by Blogger