Most már eltelt egy teljes hét, mióta a Star Trek Discovery első évadzáró epizódja kijött, tehát aki tényleg látni akarta, az eddig megnézhette. Aki mégsem, annak figyelmeztetés, lesz itt spoiler elég.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önazonosság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önazonosság. Összes bejegyzés megjelenítése
Valentin Stan a székelyekről
szerda, június 15, 2011
Csiki Attila-József
Ha a videónak furcsa alakja van, annak oka száz lehet, de én nem tudtam rajta segíteni, ez van. De attól még meg lehet nézni. 12 perc.
Beígért sorozat #4: Tisztelgés Douglas Adams előtt, Ponyvaregény stílusban
hétfő, április 12, 2010
Csiki Attila-József
.jpg)
Tavaly, július elején sikerült ezt a cikket produkálnom, röviddel azután, hogy elolvastam Douglas Adamstól a "Kétség Lazacát" és megnéztem három Tarantino filmet (ugyanazt háromszor)... Meg kell mondanom, egyike volt azoknak a cikkeknek, amelyeket a legjobban élveztem megírni, és ma is szívesen olvasom át újra. Ja, én, marha! Hát azért van itt a sorozatban! A lényeg az, hogy Adamstól egy nagyon lényeges dolgot tanultam meg: lehet jó az ember szent szövegek hangoztatása nélkül is. Ha élne, ezért küldenék neki egy képeslapot. Mivel nem él, marad a törülközős húzás...
IV. Előszó
Amikor még gyerek voltam, emlékszem, hogy ujjal mutogattak az ateistákra, hitetlennek lenni olyan volt az emberek szemében, mint leprával élni, talán ez érthető is a kommunista elnyomás miatt – a vallást nemigen támogatták. Későbbi években írók, tanárok személyében találkoztam a "hitetlenebb" réteggel és kezdtem velük párbeszédet, észrevettem, hogy sokan még keresztény szemszögből nézve is erkölcsösebb, boldogabb és tartalmasabb életet élnek, mint aki a hívőnek tartja magát. Amit láttam, az volt, hogy eddigi felosztásunk megtévesztő: talán sokkal lényegesebb az, hogy valaki hogyan él és hogyan viszonyul az élethez, mint az, hogy a "hit" melyik oldalán áll. Érdemes tehát ebben és sok más esetben beforgatni kilencven fokkal a világnézetünket, hogy régi földrajztanáromat idézzem, „megnézni profilból”.
I. A prédikátor
Két fajta ateistát ismerek azok közül, akik „megrögzöttnek” mondják magukat. Mindkettőnek megvannak a maguk megfelelői a hithű klubban. Az egyik fajta erősen fundamentalista, majdhogynem fanatikus, lehúzott hanggal talán azt is hihetnénk, egyike a párban vándorló, feltüzelt hittérítőknek (ugyanakkor e hasonlóságot nincs más kerek e világon, aki ennyire tagadná, mint ő). Minden alkalmat megragad a különféle vallásokban jelenlévő irracionális elemek tárgyalására, majd kifejti, mennyire kár, hogy nem kertész, ugyanis rögvest nekiállna gyomlálni. Nagy fájdalma, hogy ha így haladunk tovább, a véletlen szerencse ismét diadalmaskodni fog a józan ész fölött. Szinkronhangja a vándorprédikátor, aki akkor is lenyomja torkodon a Bibliát, ha már épp vacsoráztál, zokon veszi, ha nem csattansz ki az örömtől, ahányszor fejből idéz. Minden alkalmat megragad a különféle ideológiákban jelenlévő túlzott logika tárgyalására és kidobására (majd természetesen kifejti: milyen kár, hogy nem kertész, ugyanis rögvest nekiállna gyomlálni).
Két fajta ateistát ismerek azok közül, akik „megrögzöttnek” mondják magukat. Mindkettőnek megvannak a maguk megfelelői a hithű klubban. Az egyik fajta erősen fundamentalista, majdhogynem fanatikus, lehúzott hanggal talán azt is hihetnénk, egyike a párban vándorló, feltüzelt hittérítőknek (ugyanakkor e hasonlóságot nincs más kerek e világon, aki ennyire tagadná, mint ő). Minden alkalmat megragad a különféle vallásokban jelenlévő irracionális elemek tárgyalására, majd kifejti, mennyire kár, hogy nem kertész, ugyanis rögvest nekiállna gyomlálni. Nagy fájdalma, hogy ha így haladunk tovább, a véletlen szerencse ismét diadalmaskodni fog a józan ész fölött. Szinkronhangja a vándorprédikátor, aki akkor is lenyomja torkodon a Bibliát, ha már épp vacsoráztál, zokon veszi, ha nem csattansz ki az örömtől, ahányszor fejből idéz. Minden alkalmat megragad a különféle ideológiákban jelenlévő túlzott logika tárgyalására és kidobására (majd természetesen kifejti: milyen kár, hogy nem kertész, ugyanis rögvest nekiállna gyomlálni).
II. Prédikátor derékszögben
A másik fajta "megrögzött" ateista legfőbb gondja nem az, hogy hirdesse a melléknevet. Kialakított önmagában egy hozzaállást a világhoz, amelyben megvan az ő helye – nem egy utolsó porszem, de nem is szenved messiáskomplexusban. Az esetek többségében nyitott személy, aki mer elidőzni dolgoknál, engedni, hogy azok hassanak rá, mer megdöbbenni, mert úgy gondolja: Isten léte ha erőst bizonytalan is, de az élet, meg amit az élet adhat az jelen van itt és most – akkor már miért ne lehetne leülni egy fa árnyékában, ízlelgetni a jó bort, örülni egy jó társaságnak? Alkalomadtán, ha kérdezik, kifejtik véleményüket vallásról, Istenről, manókról meg sárkányokról, mindenféle harci érdek nélkül.
Ilyen például Douglas Adams. Megrögzött istentagadó (ő mondja), jelenleg hite szerint por halmazállapotban lézeng valahol, emlékére azonban illik még ma is meglengetni egy törülközőt, legalább évente egyszer. Már akkor feltűnt nekem, hogy egy mély lelki életet élő ember műveit olvasom, amikor a Galaxis Utikalauz trilógia (négy kötetben) Uralkodóját bemutatta. Addig csak nevettem rajta, azóta meg bámulom. Nemrég kezdtem olvasni porladás-utáni könyvét, a Kétség Lazacát, melyben az élet kisebb-nagyobb dolgait boncolgatja. Van egy írás, amely különösen is megragadta a figyelmem: „Van-e mesterséges Isten?” Ebben, habár kitart azon véleménye mellett, hogy nincs valódi isten, mindenképp óv mindenkit attól, hogy „kiöntse a gyereket a fürdővízzel együtt”, vagyis hogy csupán az iránti buzgóságból, hogy megszabaduljunk egy „irracionális hittől”, egy magyarázattól, kidobjunk mindent, amire ez a magyarázat vonatkozik. Olyan külső-belső folyamatokról van szó, amelyek mindennap jelen vannak, ugyanis attól függetlenül, hogy a magyarázat amit adunk rájuk egyben pontos leírás is vagy sem, ezek léteznek és megéri foglalkozni velük. És íme, szavai egybecsengenek egy jezsuita barátom szavaival, aki életem egy kritikus szakaszában (szeretem azt hinni, hogy valamilyen szempontból mindegyik az volt) felhívta a figyelmem arra, hogy ne ijedjek meg, ha ugyanazokra a dolgokra, amik mindig is bennem voltak, ma más magyarázatot találok, mint tegnap: ne a magyarázatra figyeljek, hanem arra, ami történik. A magyarázat csak egy címke. Valami ilyesmit értek ki Douglas Adams szavaiból is. Ez egy kilencven fokos elforgatása a skálának amivel felnőttem és a hit/hitetlenség törésvonal mentén magyarázta az emberek viszonyulását a világhoz.
III. Evangélium Tarantino szerint
Kedvenc jelenetem a Ponyvaregényből, amikor Junes Winnfield (Samuel L. Jackson) és Vincent Vega (John Travolta) egy étteremben ülnek és épp azt az esetet tárgyalják, amikor valami titokzatos módon a Junes felé kilőtt golyók mintha kikerülték volna őt. Junes ezt isteni közbeavatkozásnak tartja, Vince meg óriási baromságnak. Junes erre azt mondja: „Figyelj, lehet, hogy az ahogyan látom, ahogyan magyarázom marhaság, lehet, hogy nem is Isten jött le személyesen, hogy eltérítse a golyókat. De mindettől eltekintve egy dolog biztos: Isten megérintett engem abban a pillanatban. Hogy csoda, vagy illúzió által, nem lényeges, csak az, hogy most már tudom: így nem élhetek tovább, változnom kell.”
V. Utószó
Előző bejegyzésem után, melyben az imádás kérdését boncolgattam, egy pár kommentelő rásegített, hogy úgy fejezzem ki magam, ahogy igazából szeretném – ez a párbeszéd csodája. Az eredmény egy pár olyan mondat lett, amelyek közül egyet ide is leírok, ugyanis ott sikerült beforgatni a kérdést kilencven fokban, túllépni a magyarázatokon és a lényegre figyelni:
„Az imádás: […] minden forog körülötted, de te bemész a legmélyebbre, a vihar közepébe, ahol, és csakis ott, magával ragadhat a Csend, mint egy nagy ujj, mely megállít, megdöbbent...”
Kellemes forgatást mindenkinek!
Nyelvlecke, egy helyen a züsszes!
péntek, november 28, 2008
Csiki Attila-József
Szóval:
Pár hete a székely jutúbon megjelent a "Nyelvlecke magyaroknak", mindannyiunk nagy derülésére. És gondolám, be fájin lenne ide beembeddelni a züsszeset, hogy a zember asztot hama mekkapja ha kéne valamikó. Kopirájt: szerzői, nem én.
Kezicsókolom!
Látsz, nem látsz
szerda, december 12, 2007
Csiki Attila-József
- Jaj, te, ha tudnád...
- Most meg mit panaszkodsz?
- Mindenben, amibe elég mélyen belenézek, önmagamat látom, mint egy tükörben.
- Mi itt a baj?
- Nem erre vártam.
- És mi ebben a baj? Nem önmagadat kerested?
- Most meg mit panaszkodsz?
- Mindenben, amibe elég mélyen belenézek, önmagamat látom, mint egy tükörben.
- Mi itt a baj?
- Nem erre vártam.
- És mi ebben a baj? Nem önmagadat kerested?
Nem vers, nyers
hétfő, december 10, 2007
Csiki Attila-József
Habár szívesebben mondanám azt, hogy az, mert akkor nem kellene lesütnöm szemeimet, ha valaki nem értené. Mondhatnám azt, hogy ez kérem, művészet. De nem mondom. Csak egyszerűen leírom ide, ahogy ma reggel megfogalmazódott bennem, ahogy már napok óta születőben van, ahogy évek óta formálódik:
De ha kínlódok is, hogy érthető legyen, nem szokott összejönni.
Ezért van itt a nyers gondolat. Így néz ki egy. Nem érdekes?
Olyan, mint egy kifestőskönyv.
Az, hogy az ember véges, nem mond ellent annak, hogy láthatunk korlátlanabbat is.
Csak azt állítom, hogy az a valaki, aki erről gondolkozik, Véges.
Az, aki ezt látja, Végtelen.
A Véges, ha magát nem látja annak, ami, akkor nincs meg az a látása, ami a Végtelennek megvan.
A Véges, ha magát annak látja, ami, akkor látása ugyanaz, mind a Végtelen látása.
A Véges, ha magát Végesnek látja, akkor látása ugyanaz, mind a Végtelen látása.
Ha látása ugyanaz, mind a Végtelen látása, megszűnik látása.
Ha megszűnik látása, megszűnik tudása.
Ha megszűnik tudása, ő maga lesz a Tudás.
De amint újra tudni kezd, látása születik,
A született látásnak születésben az egyik vége,
Született látásnak a végessége újra azzá teszi, ami:
Ami régebb volt, ami mindig is volt, és ami mindig is lesz:
egy darabka Véges csepp a Végtelen tengerben.
De ha kínlódok is, hogy érthető legyen, nem szokott összejönni.
Ezért van itt a nyers gondolat. Így néz ki egy. Nem érdekes?
Olyan, mint egy kifestőskönyv.
Ratatouille - kedvenc részek
vasárnap, október 14, 2007
Csiki Attila-József
Említettem, hogy a kedvenc részeknek külön bejegyzést szentelek, és most idő is került rá.Úgyhogy most leírom ezeket, és nem fűzök hozzá semmi kommentárt. Legyenek csak úgy magukban, beszéljenek önmagukról. Természetesen nem ez minden kedvenc részem, de hát nem vagyok videorekorder...
1. A film elején a kis séf azt mondja:
Újra át kell gondolnom az életemet. Patkány vagyok ... ami azt jelenti, hogy az élet nehéz.2. Gondolatai az emberekről:
Az emberek nemcsak túlélnek vagy fennmaradnak. Ők alkotnak is!3. Auguste Gousteau mesterszakács szelleme a kis séfhez:
Próbáld ki azt is, ami nem biztos, hogy sikerülni fog. [...] Csak saját lelked lehet a határ.4. Gousteau az elkeseredett kis séfhez, aki azon kesereg, hogy mit vesztett:
-Ha azon keseregsz, hogy mit vesztettél, sosem fogsz tudni előre nézni. Menj fel és nézz körül!
[...kis idő elmúltával a kis séf a tetőn:]
-Hihetetlen, mindvégig Párizs alatt voltam...!
Párbeszéd indul
csütörtök, szeptember 27, 2007
csikiati
Úgy érzem, magyarázattal tartozom az előző kérdésemért.
Őszintén szólva, nem a filozófálgatás kedvéért írtam.
Nem is viccből.
Ami igazából motivált a kérdés feltevésében (teljes tisztelettel az előző bejegyzésekre nézve), nem a bizonytalanságok keresése, mert az -egyetértek- csőd, hanem az egy biztos dolog, ami, ha minden egyéb össze is omlik, az biztosan megmarad.
Ez fontos lehet olyankor, amikor a sok bizonytalanság már erősen szorongatni kezd, és motiválni tud a továbblépésben.
Engedtessék meg, hogy megosszak egy személyes élményt.
Pár évvel ezelőtt volt egy súlyos autóbalesetem. Hogy hogyan tudtam megúszni egy karcolás nélkül, azt csak a Jóisten tudja. Én nem. Azóta sem. Körülbelül két hónapon át abban a dilemmában voltam, hogy nem tudtam biztosra, hogy túléltem-e az esetet, vagy valójában meghaltam, és ami következett, az már a túlvilág. Ilyen esetekben, tudom, az ember megszűnik azon gondolkozni, hogy elméletileg milyen túlvilág(ok)nak kellene lennie, melyik vallás mit állít róla, de mivel elég sok valószínűtlen dolog történt velem, méghozzá sorozatban, a mérleg nyelve sehogysem akart semmilyen irányba se billenni.
Teljes bizonytalanságban voltam, mert bizonyos körülmények úgy alakultak. Nem én akartam ezeken gondolkozni, az élet hozta úgy.
Végül egyszer, épp egy vonaton ültem, hazafelé tartottam, arra gondoltam, hogy: egye fene! Nem lehetek biztos bizonyos dolgokban. De valamiben biztosnak kell lennem! Mi az a biztos pont?
Ott és akkor arra jutottam, hogy immár mindegy, hogy körülöttem a világ milyen, világ vagy túlvilág, az egyetlen biztos tény, hogy ebből kell kihozzak valamit! Innen kell kiindulnom és ebben a világban (akármilyen is legyen) kell megkeresnem a boldogságomat.
És ez volt az, ami megváltoztatta az életemet. A bizonytalanság csak arra jó, hogy keresővé teszi az embert. Ezzel nem akarom azt állítani, hogy aki biztos valamiben, adja fel és legyen nihilista.
Ennek fontos szerepe volt az életemben ott és akkor.
Talán van olyan ember, akinek épp erre a kérdésre van szüksége. Nem vonhatom meg tőlük.
Az utam természetesen nem állt meg ottan, ez csak a kezdet volt. Van, akinek így indul, van, akinek máshogy. Mindenki egyedi.
Ami a fenti élményt illeti, az így megszerzett tapasztalat rengeteget segített szüleim halálának feldolgozásában. Még egy ok arra, hogy megpróbáljam, hátha van ott kint valaki, akinek segíthet.
Nekem akkor került egy válasz, egy más embernek lehet, hogy más válasz kerül.
Ezért raktam fel csak a kérdést, és elnézést, ha valakit ezzel megbántottam.
Őszintén szólva, nem a filozófálgatás kedvéért írtam.
Nem is viccből.
Ami igazából motivált a kérdés feltevésében (teljes tisztelettel az előző bejegyzésekre nézve), nem a bizonytalanságok keresése, mert az -egyetértek- csőd, hanem az egy biztos dolog, ami, ha minden egyéb össze is omlik, az biztosan megmarad.
Ez fontos lehet olyankor, amikor a sok bizonytalanság már erősen szorongatni kezd, és motiválni tud a továbblépésben.
Engedtessék meg, hogy megosszak egy személyes élményt.
Pár évvel ezelőtt volt egy súlyos autóbalesetem. Hogy hogyan tudtam megúszni egy karcolás nélkül, azt csak a Jóisten tudja. Én nem. Azóta sem. Körülbelül két hónapon át abban a dilemmában voltam, hogy nem tudtam biztosra, hogy túléltem-e az esetet, vagy valójában meghaltam, és ami következett, az már a túlvilág. Ilyen esetekben, tudom, az ember megszűnik azon gondolkozni, hogy elméletileg milyen túlvilág(ok)nak kellene lennie, melyik vallás mit állít róla, de mivel elég sok valószínűtlen dolog történt velem, méghozzá sorozatban, a mérleg nyelve sehogysem akart semmilyen irányba se billenni.
Teljes bizonytalanságban voltam, mert bizonyos körülmények úgy alakultak. Nem én akartam ezeken gondolkozni, az élet hozta úgy.
Végül egyszer, épp egy vonaton ültem, hazafelé tartottam, arra gondoltam, hogy: egye fene! Nem lehetek biztos bizonyos dolgokban. De valamiben biztosnak kell lennem! Mi az a biztos pont?
Ott és akkor arra jutottam, hogy immár mindegy, hogy körülöttem a világ milyen, világ vagy túlvilág, az egyetlen biztos tény, hogy ebből kell kihozzak valamit! Innen kell kiindulnom és ebben a világban (akármilyen is legyen) kell megkeresnem a boldogságomat.
És ez volt az, ami megváltoztatta az életemet. A bizonytalanság csak arra jó, hogy keresővé teszi az embert. Ezzel nem akarom azt állítani, hogy aki biztos valamiben, adja fel és legyen nihilista.
Ennek fontos szerepe volt az életemben ott és akkor.
Talán van olyan ember, akinek épp erre a kérdésre van szüksége. Nem vonhatom meg tőlük.
Az utam természetesen nem állt meg ottan, ez csak a kezdet volt. Van, akinek így indul, van, akinek máshogy. Mindenki egyedi.
Ami a fenti élményt illeti, az így megszerzett tapasztalat rengeteget segített szüleim halálának feldolgozásában. Még egy ok arra, hogy megpróbáljam, hátha van ott kint valaki, akinek segíthet.
Nekem akkor került egy válasz, egy más embernek lehet, hogy más válasz kerül.
Ezért raktam fel csak a kérdést, és elnézést, ha valakit ezzel megbántottam.
Kérdés a beszólások közül
szerda, szeptember 26, 2007
csikiati
Sok dolog van a világon, legalábbis sok dolgot érzékelünk.
Vannak dolgok, amelyeknek létezésében kételkedünk, vannak, amiknek létezésében biztosak vagyunk.
De vajon, ami biztos, tényleg biztos?
Mi az a minimum, aminek lennie kell?
Mi az egyetlen dolog, amiben teljesen biztos lehetsz?
Vannak dolgok, amelyeknek létezésében kételkedünk, vannak, amiknek létezésében biztosak vagyunk.
De vajon, ami biztos, tényleg biztos?
Mi az a minimum, aminek lennie kell?
Mi az egyetlen dolog, amiben teljesen biztos lehetsz?
Virágot ültettem
szerda, szeptember 12, 2007
csikiati
A mai nap csúcspontja az volt, hogy az egyik konyhai dolgozótól kaptam egy virágot. Magyarul nem jut eszembe a neve (nem is biztos, hogy tudom...), angolul foxglove. Találtam is egy jó fotót róla a neten.Azt mondta, hogy árnyékos helyre kell ültetni, és hamar sok lesz belőle.
Körültekintően kiválasztottam a helyet, előszedtem az ásót és egy kis árkot ástam neki.
Szépen elplántáltam, most megvan a saját helye, s majd ha kivirágzik, kissé megkapálom körülötte a földet, hogy legyen hová a magjait elhullassa.
Nem tudom, ez mikor fog bekövetkezni, mert még zöld növény, kb. úgy néz ki, mint egy kis fej saláta, de figyelni fogom!
Együtt-Létezés
kedd, szeptember 11, 2007
csikiati
Tegnap este ráébredtem arra, hogy az én életem nemcsak Attila életéről szól. Szól még sok mindenkiről, akit közel érzek magamhoz. És még sok mindenkiről, akiről nem is tudok.És ezen személyek közül Attila csak egy.
Nem arról beszélek, hogy sok ember emléke él bennem, aki fontos volt számomra.
Nem arról beszélek, hogy sok embert magamban érzek, hogy megvan a helyük a szívemben. Nemrég még így láttam.
Inkább arról, ahogy a fa ágai együtt léteznek.
Ahogy az óceán hullámai egymásba folynak.
Ahogy a törzs érzi ágait, tudatában van ágainak.
Nem arról beszélek, hogy sok embert magamban érzek, hogy megvan a helyük a szívemben. Nemrég még így láttam.
Inkább arról, ahogy a fa ágai együtt léteznek.
Ahogy az óceán hullámai egymásba folynak.
Ahogy a törzs érzi ágait, tudatában van ágainak.
