Pár eltüntetett kérdés a szimpátiáról

Pár nappal ezelőtt itt Budapesten óriási (egyesek szerint gigantikus) szimpátiatüntetés volt a jelenlegi magyar kormány mellett. Jöttek a pesti meg budai kerületekből, mentek a szomszédból, jöttek egészen mesziről, még Erdélyországból is. A dolog szimpátia-részét én csak megértem, hisz szimpátia miatt én is utazok akármikor egy ilyen távot, ahogy ezt meg is tettem, de nem tüntetni. 

A szimpátiával minden rendben van. Egy teljesen természetes dolog. Sokszor segít - nem mindig - de úgy nagy vonalakban valljuk be, hogy egy kellemes érzés. Viszont mint minden érzés, ez is arra tartozik, aki érzi. Még azzal sincs baj - szerintem - hogy ha valaki kifejezi kisebb-nagyobb nyilvánosság előtt, hogy ő éppen kivel és milyen mértékben szimpatizál.

Mindezek kapcsán ugyanakkor megfogalmazódott bennem egy pár kérdés. Mint például:

Miért releváns egy erdélyi (értsd: nem magyar adófizető állampolgár) szimpátiája egy magyar állampolgárokat érintő ügyben? Miért nem releváns ugyanakkor konkrét magyarországi körök (értsd: egészségügyiek, tanügyben dolgozók) véleménye az őket élő húsig érintő kérdésekben (kirakati stílusú társadalmi konzultációk, stb)? Miért fontosabb a magyar kormánynak valakinek a szimpátiája, mint konkrét érintettek észérvei és véleménye?

Miért nem láttunk mindeddig Magyarországról Bukarestbe induló buszokat, hogy szimpátiamenetben biztosítsák a - tegyük fel - kormányon lévő RMDSZ-t, vagy hogy segítsenek a jogérvényesítésben, osztani az észt (nem negatív kifejezésként) az egészségügyi meg egyéb disputákban? Talán azért volna ez, mert a magyar az magyar, de a székely az aztán igen? Nem inkább azért, mert egy ilyen gesztus meg sem fordulna a magyarországi fejekben, mert hát más állam belügye, estébé, estébé?

Szerintem azon erdélyieknek, akik ilyen szimpátiamenetekben utaznak, előbb ezeken a kérdéseken kell elgondolkozniuk.

(open for debate)

Read more »

Az idő nyila

A gyertya füstje, hője és fénye miért nem áll össze gyertyává? A kirántott tojás miért nem áll össze és mászik vissza a tyúkba? A földön heverő falevél miért nem megy vissza a fára, az ág, amelyiken van, miért nem húzódik vissza a törzsbe és az a magba, amaz meg a gyümölcs közepébe miért nem épül bele? Állítólag senki sem tudja. 

Read more »

Beígért sorozat #5: Kocsmai zen(e)

Egy fáradt és fárasztó, szeptember elejei cikk, teljes mértékben magán hordozza egy mozgalmas tanév és egy még mozgalmasabb nyár  nyomait. Amint a bevezetőben is említem, egy vallással szemben sem vagyok itt politikailag korrekt, csak azért, hogy jobban látszodjon a szolgálat és a realitással való kapcsolat szerepe. Nagyon kis visszhangja volt. Megértem, uborkaszezon volt, vagyis egyeseknek állítólag. Jó sztori, ha más találta volna ki is tetszene, mert frappáns a vége:D

Rövid időre félretéve mindenféle politikai korrektségnek még a látszatát is, egy olyan történetbe kezdek, ami leginkább a vallási science-fiction határát súrolja. Ahogy a SF-ben a fizika törvényei függesztődnek fel, hogy a főhős a múltba látogathasson kezet fogni Abe Lincolnnal, úgy itten a köznapi életben jogosan alkalmazott PC szabályok (pol.korr.) függesztődnek fel, hogy nevesincs hősünk kifejezhesse az örök igazságot és ódát zenghessen az embertársakért végzett szolgálat értékéről. Senkit a szereplők közül megsérteni nem kívánok, a jelen lévő sztereotípiák nem a történet lényegét, hanem a szükséges keretet biztosítják. Posztmodern kocsmai jelenet következik:

-Négyen vannak egy kocsmában. Egy amerikai csapos, egy részeges ír katolikus, egy agitáló Jehova tanúja, meg egy bölcs japán zen mester.
-Igazán idilli kép, mégis mit csinálnak azok négyen?
-Hát a csapos végzi a dolgát, az ír már épp eleget ivott, de még inni akar és főleg itatni, a jehovista szokás szerint téríteni, a zen mester meg, amint egy zen mestertől elvárnánk, idétlenkedik és összefüggéstelenül beszél.
-Itt mi a kérdés?
-Melyikük a boddhiszattva?
-A mi?
-Boddhiszattva az a bölcs, és megvilágosodást elért személy, aki a keleti hit szerint addig reinkarnálódik, amíg mindenki meg nem világosodik, és csak azután hagyja itt a világot.
-Áh, érzem, hogy ez becsapós kérdés. Ebben az esetben a részeges ír katolikusra tippelek. Addig nem nyugszik, amíg mindenkit le nem itat.
-Nem éppen. Várakozása illuzórikus, van legalább egy személy, aki soha egy korty alkoholt le nem nyel. Az ír elvárása nem kötődik a valósághoz.
-Akkor hát a jehovista. Hogy miért? Azért, mert ő addig nem nyugszik, amíg a másik kettőt meg nem térítette.
- Az sem lehet. A zen mester nem lesz meghatódva az érvektől, tehát az egész hozzaállás a valóság téves felmérésén alapul. Más tipp?
-Akkor csakis a zen mester lehet a boddhiszattva, mert addig nem nyugszik, amíg megvilágosodást nem adományoz a két ivócimborának.
-Ha tényleg ez a célja, sajnos ő sem lehet. Mivel a jehovista túl csökönyös, nem látja a valóságot a rengeteg szentírási idézettől, az ír meg a sok italtól.
-Na ne mondd! Akkor kizárásos alapon...
-Igen, a csapos.
-De miért?
-Mert addig nem tér nyugovóra, amíg azok hárman haza nem mennek. Ugyanakkor tudja, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, mert hamarosan záróra:)

Read more »

Common sense...

Valaki azt az érvet hozta fel egy gondolatsor továbbfűzése kapcsán, hogy "ezen a vonalon nem érdemes továbbmenni, mert túlmegy a józan ész határán". (angolul jobban kijön: common sense)

Hosszú idő után először gondolkodni kezdtem....

Abból, hogy egy gondolatsor nem követi a közös értelmet (azt hiszem, az érthetőség kedvéért maradnék az angol változat erőltetett tükörfordításánál) csak az következik, hogy nem egyezik meg az általánosan elfogadott értelemmel. Az nem következik, hogy ez az értelem illegitim volna. Csak más. Szokatlan. Más, mint az általánosan elfogadott nézet.

Egyébként is, mi az a "közös értelem", általános gondolkodásminta?
Részemről történő általánosítása mindannak, amit mások gondolkodásmódjából leszűrök (s talán mások hallgatólagosan elfogadják).
Viszont, amennyiben általánosítás, átlagolás, éppen annyiban fennáll a veszélye, hogy nem tükröz egyetlen konkrét felfogást sem. (ahogy a 2, 3, 5, 6 számsorozat átlaga 4, de nincs egy ilyen értékű elem sem a sorban...)
Ebből az következik, hogy a legtöbb gondolkodásmód épp egyediségénél fogva elüt a "közös"-től.
Akkor mitől lesz ez "közös"?

Számomra csak egy magyarázat kézenfekvő, de nyitott vagyok más irányban is: közössé egyedül az én feltételezésem teszi. A reményem, hogy mi mind - ha nem is hajszálpontosan megegyezően, de - annyira hasonlóan gondolkodunk, hogy van alapja a kommunikációnak. Ez a feltevés biztonságot ad és megnyugtat.
Mindezzel csak egy probléma van: nem ad egyetlen objektív szempontot sem az általánosításra, ugyanis ez "csak számomra" tud létezni. Senki kivülálló nem tud belenézni abba, hogy az én felfogásom az univerzálisan egységes gondolkodásmódról megegyezik-e a sajátjával - és a többi hat és félmilliárdéval.

Ha végletekig és következetesen kritikus akarok lenni e téren, akkor ezt a relativizmust nemcsak más - fennebb említett - gondolatára kell alkalmaznom, hanem saját gondolkodásmódomra is. És ebben az esetben a mindenkori egyedi "sajátságos" gondolkodásmód fog mintául szolgálni az elismert "általános" számára, amiből az következik, hogy senki sem mondható józan gondolkozónak, aki nem ezt követi. Körben-körben járunk... Csak előjelt váltottunk...

Ezért óvva intek mindenkit, hogy akármit is elhiggyen, amit leírok, sőt, attól is, hogy elolvassa a fenti sorokat... Az a fénykép a bejegyzés bal felső sarkában szerintem sokatmondóbb.

Ismét bölcsebb a fa.

Read more »

Vigyázat, robban!

Ráakadtam az abszurd viccek királyára, pontosabban “ő” akadt rám. Szerintem übereli a Monty Pythont, a L'art pour L'artot, Salvador Dalit és minden egyebet a kategóriában és azon kívül. Amikor leesett a poén, az éjszaka közepén felébredtem és nem bírtam visszaaludni. Íme:

Étteremben. Pincér a vendéghez:
- Ön ugye nem kért narancsot?
- Úgy van, nem kértem.
- Hoztam egy narancsot akarata ellenére.
- De hisz ez kényszer!
- Nézze, kifacsarom a levét.
- De hisz ez kényszer!
- Gyanús, hogy ismételgeti önmagát. Egyébként is, már kijött belőle.
- Igaza van, most hogy mondja, nincs már benne kényszer...
- Úgy van, uram. Ez már egy kénytelen kapor.
- Puskapor!

Ha esetleg valakinek rajtam kívül leesik, hogy mi köze van a “kényszer”-nek a “kapor”-hoz, annak gratulálok és egyben engedtessék meg, hogy kifejezzem mély együttérzésemet. Mert rá fog férni.

Read more »

Szög a fejben, szögfej, fal a szögben

Szöget ütött a fejembe egy gondolat és nem tudok/akarok (nem kívánt törlendő) megszabadulni tőle.

Ígérem, rövid leszek; nemrég beleolvastam régebbi blogbejegyzéseimbe és bizonyos mondatokat többször is el kellett olvasnom, mire leesett, mit is akartam mondani vele...mindegy, szóval igyekszem érthető is lenni...

Ha nem tévedek, az embert úgy tekintjük, mint test és lélek, pontosabban testlélek, ami így jobban kifejezi a kettő szerves egységét.
Viszont, az "evilág" és a remélt/képzelt/láthatatlan/stb. (nem kívánt törlendő) "túlvilág" kérdésében teljesen más elvet követünk, szétválasztva a kettőt. Az egyik itt van, a másik ott. Az egyiket látjuk, a másikat annyira nem (?), hogy mindenféle találgatásra ad okot.

A kérdés abban áll, hogy mi alapján tesszük ezt a kivételezést (és itt nem csak a kereszténységre gondolok, mert ez a számomra fura jelenség mindenhol fellelhető) és mi az alapvető gond ezzel a felfogással, ha ne adj isten kiderülne, hogy amúgy egy teljesen inkonzisztens látásmód?

(Amire szerény véleményem szerint minden lehetőség megvan...)

Read more »

7 egyszerű dolog, avagy egyszer legalább legyünk már patrióták is

A napokban egy szokatlan kéréssel találtam szembe magam. Zsolt kérdezte, hogy mi az a hét dolog, ami tetszik Romániában. Hát, kerestem a Google-n, semmi. Kerestem a Wikipédiában, semmi. Na, mondom, kénytelen leszek magamtól ideírni valamit. (Nem biztos, hogy mind a hét összejön egy szuszra)

"Kedvenc városok" kategória
– Marosvásárhely. Dimbes-dombos, otthonos, mindenhez közel van, kivéve amitől távol, egyre csak szépül és: keresztülmegy rajta egy folyó.
– Nagyszeben. Tiszta város, szép építészete van és rohamosan szépül. Sőt, ebben az évben még Európa kulturális fővárosa is. Érdemes megnézni.

"Kedvenc természeti helyek" kategória:
– Békás-szoros és környéke: a Székelyföld (és Románia) Grand Canyon-ja!

"Egyéb jó helyek" kategória
– Az utolsó vendéglő jobbra Maros megyéből Beszterce felé: olyan ízletes paszulylevest életemben nem ettem, mint ott. Minden házi termesztésű és tenyésztésű benne, még a kenyeret is ott sütik saját búzából (ha azóta is úgy mennek a dolgok)
– Vármező, halászcsárda: a hely, ahol megszerettem a pisztrángot. Frissen fogott halból dolgoznak, ha kell akár te is nekiállhatsz pecázni, s elviheted vagy megsüttetheted. És mindemellé fejedelmi muzsdé.
– Királyhágó: egy fárasztó út közben tökéletes hely, hogy az ember megegyen egy miccset.
– Az új Parajd-Gyergyószentmiklós autópálya: habár nem az, de azért örülni lehet neki, mert sok-sok évig volt gödrös.

"Futottak még" kategória
– és végül, de nem utolsósorban a közlekedés: a söfőrök őrülten vezetnek, de legalább az út jobb oldalán

Read more »

Probléma

-A probléma az, hogy ti emberek minden dologra azt mondjátok, hogy vagy igaz, vagy hamis.
-Mi, emberek???
-Elnézést, mi, emberek...
-Ez teljesen téves, kérem!
-De hát éppen erről beszélek.
-Nem teljesen, ha szabad megjegyeznem...
-Na ugye megmondtam.

Read more »

Párbeszéd indul

Úgy érzem, magyarázattal tartozom az előző kérdésemért.

Őszintén szólva, nem a filozófálgatás kedvéért írtam.
Nem is viccből.
Ami igazából motivált a kérdés feltevésében (teljes tisztelettel az előző bejegyzésekre nézve), nem a bizonytalanságok keresése, mert az -egyetértek- csőd, hanem az egy biztos dolog, ami, ha minden egyéb össze is omlik, az biztosan megmarad.
Ez fontos lehet olyankor, amikor a sok bizonytalanság már erősen szorongatni kezd, és motiválni tud a továbblépésben.

Engedtessék meg, hogy megosszak egy személyes élményt.

Pár évvel ezelőtt volt egy súlyos autóbalesetem. Hogy hogyan tudtam megúszni egy karcolás nélkül, azt csak a Jóisten tudja. Én nem. Azóta sem. Körülbelül két hónapon át abban a dilemmában voltam, hogy nem tudtam biztosra, hogy túléltem-e az esetet, vagy valójában meghaltam, és ami következett, az már a túlvilág. Ilyen esetekben, tudom, az ember megszűnik azon gondolkozni, hogy elméletileg milyen túlvilág(ok)nak kellene lennie, melyik vallás mit állít róla, de mivel elég sok valószínűtlen dolog történt velem, méghozzá sorozatban, a mérleg nyelve sehogysem akart semmilyen irányba se billenni.

Teljes bizonytalanságban voltam, mert bizonyos körülmények úgy alakultak. Nem én akartam ezeken gondolkozni, az élet hozta úgy.

Végül egyszer, épp egy vonaton ültem, hazafelé tartottam, arra gondoltam, hogy: egye fene! Nem lehetek biztos bizonyos dolgokban. De valamiben biztosnak kell lennem! Mi az a biztos pont?

Ott és akkor arra jutottam, hogy immár mindegy, hogy körülöttem a világ milyen, világ vagy túlvilág, az egyetlen biztos tény, hogy ebből kell kihozzak valamit! Innen kell kiindulnom és ebben a világban (akármilyen is legyen) kell megkeresnem a boldogságomat.

És ez volt az, ami megváltoztatta az életemet. A bizonytalanság csak arra jó, hogy keresővé teszi az embert. Ezzel nem akarom azt állítani, hogy aki biztos valamiben, adja fel és legyen nihilista.

Ennek fontos szerepe volt az életemben ott és akkor.
Talán van olyan ember, akinek épp erre a kérdésre van szüksége. Nem vonhatom meg tőlük.

Az utam természetesen nem állt meg ottan, ez csak a kezdet volt. Van, akinek így indul, van, akinek máshogy. Mindenki egyedi.

Ami a fenti élményt illeti, az így megszerzett tapasztalat rengeteget segített szüleim halálának feldolgozásában. Még egy ok arra, hogy megpróbáljam, hátha van ott kint valaki, akinek segíthet.

Nekem akkor került egy válasz, egy más embernek lehet, hogy más válasz kerül.

Ezért raktam fel csak a kérdést, és elnézést, ha valakit ezzel megbántottam.

Read more »

Kérdés a beszólások közül

Sok dolog van a világon, legalábbis sok dolgot érzékelünk.
Vannak dolgok, amelyeknek létezésében kételkedünk, vannak, amiknek létezésében biztosak vagyunk.

De vajon, ami biztos, tényleg biztos?
Mi az a minimum, aminek lennie kell?

Mi az egyetlen dolog, amiben teljesen biztos lehetsz?

Read more »

Feladvány 2.

Ha volna egy lehetőséged, hogy garantáltan választ kapj egy kérdésre, milyen kérdést tennél fel?

Read more »

Feladvány

Tekintve az előző bejegyzést, van egy érdekes feladványom.

Kíváncsi vagyok a hozzászólásokra.

Tehát:
Egy vállalkozó kedvű fiatalember úgy dönt, hogy visszautazik az időben.
Kiválasztja az időpontot: harminc évvel megy vissza.
Megtörténik az utazás, ideiglenesen letelepedik egy kis városkában, nehezen tudja megállni, hogy ne tegyen sportfogadásokat, merthát minden eredmény a kisújjában van. Ok?
De nem ez a lényeg. Ugyanis egy bizonyos idő után megismerkedik egy szimpatikus lánnyal.
A dolgok itt kezdenek érdekessé válni. Hamarosan gyerekük születik, aki örökli a nevét, ám itt a dolgok kezdenek komplikálódni. Lassan gyanús lesz az egész helyzet és felveszi a kapcsolatot a jövővel, vissza akar térni, mielőtt több bonyodalmat okoz.
Mi volt ez a bonyodalom?
Rájött, hogy ő saját magának az apja.

Namármost, mielőtt a kérdést néznénk, lássuk, milyen szempontból lehetne elemezni a témát.
A fizika szempontjából: lehetséges-e ez az utazás? Nem erre vagyunk kíváncsiak, elvégre semmi ismert fizikai törvény nem tiltja. Csak még nem tudni, hogyan. Mondjuk, abban az időben, ők tudják.
Erkölcsi szempontból: kissé bonyolult, ne menjünk bele.
Filozófiai szempontból: vajon lehet-e ugyanaz a lélek egyszerre két helyen? Mondjuk, ez is érdekes, de most nem ez érdekel.

A fő kérdés genetikai eredetű:
Ha egy gyermek génjei mindkét szülő génjeinek a keveréke, akkor hogyan lehet, hogy a gyermeke csak az apja génjeit örökölte? Milyen megoldást fogadhatunk el erre a helyzetre és ennek a megoldásnak (mert van iyen, csak a következő bejegyzésben írom le) milyen következményei vannak a fent említett szempontokra?

Addig nem ujítom az oldalt, amíg legalább öt hozzászólás nem lesz:)

Read more »