Londoni éveim alatt ismerkedtem meg a vitriolos, szókimondó stílusával mindenütt feltűnő Hitchenssel. Eleinte nagyon zavart, de az a két perc hamar eltelt. Ahányszor megszólalt, annyiszor gondolkodtatott el, annyiszor indított el bennem lavinát mindaz, amit mondott.
Először is mint ateistát, mindent és mindenkit letaroló polemikust ismertem meg, csak később tudatosodott bennem, hogy egy komoly karriert befutott újságíróról van szó, aki sosem fogta magát vissza, ha valahol igazságtalansággal találkozott, elmondta azt, amit más félt kimondani és olyan tényekre hívta fel a világ figyelmét, mely dolgok mindaddig csak kevesekben tudatosodtak. Filozófiatanáraim mellett ő is gondolkodni tanított.
Az egyik dolog, amit rendre elismételt az volt, hogy a legfőbb rossz ami a világon és a világgal történhet az a szervezett vallás, mert ez a gyűlölet legfőbb forrása. Embereket nevel arra, hogy puszta létüknél fogva rosszak. Bűntudatukon és elfojtott szexualitásukon keresztül manipulálja a tömegeket, hogy e tudatuk, frusztrációjuk méginkább növekedjen és eme eltorzított emberi érzéken keresztül akármire képesek legyenek vallásuk nevében.
Nos, eme gyakran említett érvével nem értek egyet. Mert hisz nem vak követője vagyok, hanem megfogadtam tanácsát és gondolkodom. Nem mintha távol állna az igazságtól, hanem azért, mert szerintem nem ment elég mélyre. Talán, mivel nem filozófus volt, hanem újságíró, ezt el is lehet nézni neki, még ha jelenleg a Twitteren keresztények és muszlimok fenyegetik is halálnak halálával az életműve és halála előtt tisztelgő, #GodIsNotGreat hash köré gyűlő tweetelőket, ami miatt a Twitter le is vette a trendek közül eme hasht. Egyszer hasonló téma miatt említette Hitch: sosem hallotok olyanról, hogy mi, ateisták halálosan megfenyegettünk volna valakit, csak azért mert keresztény...
Vele való nézeteltérésem oka egyszerű. Én nem azt tartom, hogy a szervezett vallás minden gonosz gyökere. Két okból. Ezek közül egyik sem arra céloz, hogy ilyent kijelenteni átkos istentelenség és káromlás. Más okaim vannak.
Az első ok: a "gonoszság" erkölcsi, etikai kategória. Mint olyan, az egyén gondolkodásától, döntéseitől függ. Az egyéni döntésekre külső körülmény lehet ugyan kihatással, viszont sosem determinálja azt. Ha ezt állítanánk, egyenértékű volna azzal, mintha feloldanánk mindenkit az erkölcsi felelősség terhe alól, áttolva a hibát egy többé-kevésbé megszemélyesített jelenségre. Az csak a dolog pikantériája, hogy az említett jelenség emberekből, gondolkodásmintákból, mémekből, mozgalmakból, hagyományokból és társadalmi nyomásból tevődik össze, mely elemeknek mind meghatározható és fontos az emberi összetevője. Ezért, habár külső tényezők erősíthetik vagy gyöngíthetik, de a "gonoszság" okát az egyén rendelkezésére álló és az ő döntési hatáskörében rejlő jelenségben, tényezőben kell keresnünk.
Második ok: éppen ezért arra szorulunk, hogy a probléma gyökerét mélyebben keressük. Erre ki is tértem másik blogomon, melynek legutóbbi, majd négy hónapja megírt szövege
így szól:
Egy embert addig fenyeget a valóságtól való elrugaszkodás veszélye, amíg azt tartja, hogy a szubsztanciák önmagukban létező és nem elmefüggő dolgok. “De hát ez így SZÉP”, “így HELYES”, “így JÓ”, mindaddig azt fogjuk hinni, hogy ez így van, amíg észre nem vesszük, rá nem jövünk, hogy nem létezik a “SZÉP”, a “HELYES”, a “JÓ” önmagában. Nem lebeg valahol láthatatlanul a levegőben vagy valami még láthatatlanabb halmaz kellős közepén csak arra várva, hogy valamire rácsatlakozhasson és onnantól fogva amaz “SZÉP” és “JÓ” lesz. Az egy dolog, hogy valamit szépnek, jónak, helyesnek érzékelünk, tartunk, ítélünk, de ez a mi szubjektív értékítéletünk. Amennyiben ezt elfelejtjük, a szubsztanciákat önmagukban létező, objektív lényeknek tekintjük és hajlamosak leszünk saját szubjektív látásmódunkat rákényszeríteni másokra. Mert az “így JÓ”, “így “HELYES”, “így SZÉP”. Viszont, amennyiben ráébredünk arra, hogy mindezek csupán az elménk szüleményei, szabaddá válhatunk tőlük és másokat is szabadon hagyunk.
Véleményem szerint ez áll a rombolás középpontjában. Ha az ember nem tekintené az említett dolgokat, mint "Jó", "Rossz", "Illő", "Üdvös", "Kárhozatos" önmagukban létező dolgoknak, akkor egy csöpp erőfeszítést sem tenne annak érdekében, hogy erről másokat meggyőzzön. Viszont mindaddig, amíg ebben a hitben él, feljogosítva fogja magát érezni arra, hogy a "magasabb igazság" nevében mindenfélét elkövessen, valamint az általa szubjektíven hitt dolgokat mint objektív valóság tanítsa gyerekeinek és mások gyerekeinek. Ez már a dolog természeténél fogva kognitív disszonanciát okoz, hiszen adott emberpalánta azzal fog felnőni, hogy saját szubjektív érzéseinek nincs létjogosultsága az "örök, objektíven létező irányelvek és meghatározásokkal" szemben. Ez frusztrációhoz és elfojtásokhoz vezet. Mindez azért, mert valaki, aki rá nagyobb hatással volt, elmulasztotta felismerni a különbséget saját szubjektív ízlése és az objektíven létező dolgok között.
Nagy igazságot mondott az, aki legelőször megfogalmazta, hogy a pokolra vezető út jószándékkal van kikövezve. Mert hiszen saját kritériumuk szerint sosem gonoszságból követik el e hibát és ebből kifolyólagos atrocitásaikat az emberek. A "jószándékot" önmagában-létező entitásként kezelő hominid pokolra vezető utat kövez ki leges-legelsősorban önmaga számára, másodsorban egy segítő kezet nyújt ebben a környezete irányába is. Lassan csökkenni fog, majd idővel teljesen megszűnik a kritikus gondolkozása - ez kimutatható -, brutálisan lecsökken a vallások szerint "lelkiismeretnek" nevezett képessége és ez már egyenes út arra a szintre, amit maga a vallásos szóhasználat nevez "gonosznak". Természetesen azzal a kitétellel, hogy ugyanezen emberek fogják eldönteni, mi lesz a "Jó" és mi lesz a "Gonosz", újonnan torzult ítélőképességük birtokában, vagy épp annak hiányában.
Így eshet meg például a Hitchens által is többször felemlített eset, hogy a szegényekért való jótékonykodás azzal társul, hogy megvonjuk tőlük és megtiltjuk nekik pont azt a tényezőt, amely nekik igazán segíteni tudna. Hogy pontosan kire célzott, most nem fogom megemlíteni, egy cikkben két "szent" túl sok lenne. Az ideológiai alapú jótékonykodás, vagy mások életébe való ideológiai alapú beleszólás ilyenkor jelentkezik és kúrja el rendszerint a helyzetet.
Ahogy mondád, Hitch, Rot In Peace!
Tisztellek.
szerda, február 15, 2012
Csiki Attila-József
