Sej, haj!

Keira Knightley legújabb filmjében (The Duchess - A hercegnő) képkompozíciók sokasága kápráztat el minket. A sztori is érdekfeszítő, legfőképpen azoknak, akik érdeklődnek az angol történelem iránt, de nemcsak. Devonshire hercegnője korának "Dianá"-ja volt, történetesen éppen e jeles hölgy egyik felmenője.

Az arisztokrácia promiszkuitásáról szól a film - olvasom tucatnyi helyen, de nem jön, hogy elhiggyem. Az egyetlen ilyen karakter a Ralph Fiennes alakította Devonshire hercege, Georgiana - a főszereplőnő - férje, viszont az ő helyzete is stabilizálódik a film folyamán. Helyzetük semmiben sem különösebb egy mai átlagos konjunktúránál, talán csak annyiban, hogy ottan több politika keveredett a magánéletbe. 

Szerintem a film inkább szól arról, hogy a két anya meddig képes elmenni gyerekeiért. Ez a téma sokkal jobban körül van járva, mint az agyonemlegetett promiszkuitás, ami többé-kevésbé kimerül egy-két botlásban, amolyan mesterséges téma. Valószínüleg egy kritikus elkezdte emlegetni e témát és agyatlan majmok hada követte. Ismétlem: anyaság.

A herceg szeretője is csak a gyermekeiért teszi amit tesz, mármint hogy láthassa őket. Anyaoroszlán, akit zsarol az élet. Csak egy férje volt, aki mostohául bánt vele. Ez vajon szajhává teszi őt? Új esély, szép élet reménye? Hosszú.... 

Georgiana (Keira K.) szegény romantikus házasságba vél csöppenni, ám az egyáltalán nem annak alakul. Csak lánygyermekeket szül, ami férjének nem tetszik, finoman fogalmazva. Ezért a váltás férfirészről. Neki is kialakul egy kapcsolata, belőle is előbújik az anyaoroszlán, viszont teljesen más irányba viszi, sok bújdosás és rejtegetés között lánya születik, lassan felnő, és a sztori itt valami mellék-alagúton kibújik a 35mm alól és elvész a távolban.

Keira Knightley középszerűen meggyőző teljesítményéről a göndör haja nekem legalábbis végig elterelte a figyelmem, szubjektíve mindvégig megtartva a filmet a jótól nagyon jóig terjedő skálán. 

A kijózanító pillanat a film vége volt, amikoris egyik percben még ezerrel pörögtek az események, másik percben már a filmvégi feliratok másztak a falra, hamarosan már én is...

Hogy hogyan lehet egy ilyen frizurát egy ilyen befejezéssel elrontani, azt nem tudom. 

Read more »

Mi Chrome olekula

Amint megláttam a Google Chrome-ot a böngészőben, gondoltam, kipróbálom, mit dícsérnek annyira? Mi az, ami kissé felbőszítette a Mozilla és a Microsoft embereit?

Rákattintok (az állítólag bombabiztos Mozilla Firefox 3 alatt, mert az Internet Explorert kissé korruptnak találtam) és fél másodpercen belül egy olyan párbeszédablak ugrott fel, amit csak azt bánom, hogy nem örökítettem meg:

“Firefox.exe has encountered a problem and it needs to close. Please tell Microsoft about the problem.”

avagy

“A firefox.exe problémába ütközött és kénytelen leállni. Kérjük, értesítse a Microsoftot a problémáról.”

Nem sikerült megörökítenem, de tanúm van rá...

Egyébként állítólag ez is bombabiztos, nem sikerült lefagyasszák. Csak azt felejtették el, hogy manapság egy programnak nem kell lefagynia ahhoz, hogy leálljon. Ma például épp egy linkre kapcsolok, a Crome-ban vsz bekapcsolt egy szubrutin, megállapítja, hogy ennek bizony fagyás lesz a vége, és se szó, se beszéd leáll. Eltűnik a képernyőről, szerető bitjei megszűnnek kapcsolni.

Hát így könnyű, emberek! Problémamegoldás Google módra: inkább nem vágunk bele? Jó, hogy erre eddig még senki sem gondolt! De mégis... általánosan elterjedt a homo sapiens fajban... aha, már értem! Ezek szerint már az is tiszta, hogy miért maradt „open source”!

Legalább 2mp alatt be lehet indítani újra.

Read more »

Na ugye...

Elég lusta lehetsz.
Már rég semmi új.
Van új?
Mondtam, hogy nem én írom...

Read more »

Emlékeztető

Aki düledezik, azt csak támogatni lehet;
de aki meghal, azt fel is lehet támasztani.

Read more »

Ami itt ritka

London nem arról híres, hogy a Nap egyfolytában süt, főz, vagy éppen tojást ránt.
Gyakori a köd, eső, ami a szigetország sajátossága, néha nagy adag szmog, ami a hétmilliós várossal jár.
Az említettek fényében érthető, hogy szombat kora reggel miért siettem kutyafuttában a tetőre a fényképezőgépemmel. Az ég majdnem teljes egészében tiszta volt és a Nap épp felkelőben volt.
Örömmel osztom meg mindenkivel a látványt, akkor is, ha a világ más részein szerencsésebb embereknek mindennap részük van benne:)
Itt ritka.

Read more »

Utazzunk időt!

Nem feltétlenül ragaszkodom a helyesíráshoz a címben, valamikor helyes volt vagy valamikor helyes lesz.

Két hónap sem kell hozzá és beindul az LHC (Large Hadron Collider). Egyesek szerint a kísérleti feltételek valószínüleg tér-idő kaput nyitnak majd meg, tehát 2008 az időutazás kezdeti éve lehet (katt ide). Nos, a vitákba nem mennék bele, meg hogy mennyire valószínű az egész, mindenesetre egy hozzászólásom azért lenne nekem is. Elkéstek.

A Malév ugyanis már jó ideje foglalkozik ilyen utazásokkal, egyetlen gond az, hogy a visszautat nem tudják garantálni.

Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.
(részlet, József Attila: Ars Poetica )

Read more »

A virágok évszakon tanulnak

Nem is tudom, hogy mikor volt itt tél, volt-e egyáltalán, lesz-e, vagy az ősz végétől egy folytonos tavaszban vagyunk.
Már a virágok sem a régiek.
Novemberben elültettem néhány tulipánt és nárciszt, hogy aztán március közepe felé kivirágozzanak. Egy sorozatot direkt földbe, két másikat óriási műanyag-tartókba, a negyediket egy nagy, nehéz fenyőfa tákolmányba ültettem.
Hamarosan le kellett fedjem az utóbbit, mert a rókák rájártak éjszakánként szerencsét (és idegeket) próbálni, a két műanyag tartót meg fel kellett rakni jó magasra. A földdel nem bajlódtak. Valami lehetett a komposzttal.
Ma reggel észrevettem, hogy azok, amiket földbe ültettem, már kidugták a fejüket a földből, a méretükből ítélve még január végén! Gyorsan leszedtem a rögtönzött fedélt a fenyőfa tákolmányról, hogy kapjanak valami fényt, mire - nagy meglepetés - kissé nagyobbak voltak már, mint a többi.
Szóval: mondhatni, megjött a tavasz.
Viszont a kertben a sárga rózsák egész "télen" folyamatosan virágoztak...

Read more »

Common sense...

Valaki azt az érvet hozta fel egy gondolatsor továbbfűzése kapcsán, hogy "ezen a vonalon nem érdemes továbbmenni, mert túlmegy a józan ész határán". (angolul jobban kijön: common sense)

Hosszú idő után először gondolkodni kezdtem....

Abból, hogy egy gondolatsor nem követi a közös értelmet (azt hiszem, az érthetőség kedvéért maradnék az angol változat erőltetett tükörfordításánál) csak az következik, hogy nem egyezik meg az általánosan elfogadott értelemmel. Az nem következik, hogy ez az értelem illegitim volna. Csak más. Szokatlan. Más, mint az általánosan elfogadott nézet.

Egyébként is, mi az a "közös értelem", általános gondolkodásminta?
Részemről történő általánosítása mindannak, amit mások gondolkodásmódjából leszűrök (s talán mások hallgatólagosan elfogadják).
Viszont, amennyiben általánosítás, átlagolás, éppen annyiban fennáll a veszélye, hogy nem tükröz egyetlen konkrét felfogást sem. (ahogy a 2, 3, 5, 6 számsorozat átlaga 4, de nincs egy ilyen értékű elem sem a sorban...)
Ebből az következik, hogy a legtöbb gondolkodásmód épp egyediségénél fogva elüt a "közös"-től.
Akkor mitől lesz ez "közös"?

Számomra csak egy magyarázat kézenfekvő, de nyitott vagyok más irányban is: közössé egyedül az én feltételezésem teszi. A reményem, hogy mi mind - ha nem is hajszálpontosan megegyezően, de - annyira hasonlóan gondolkodunk, hogy van alapja a kommunikációnak. Ez a feltevés biztonságot ad és megnyugtat.
Mindezzel csak egy probléma van: nem ad egyetlen objektív szempontot sem az általánosításra, ugyanis ez "csak számomra" tud létezni. Senki kivülálló nem tud belenézni abba, hogy az én felfogásom az univerzálisan egységes gondolkodásmódról megegyezik-e a sajátjával - és a többi hat és félmilliárdéval.

Ha végletekig és következetesen kritikus akarok lenni e téren, akkor ezt a relativizmust nemcsak más - fennebb említett - gondolatára kell alkalmaznom, hanem saját gondolkodásmódomra is. És ebben az esetben a mindenkori egyedi "sajátságos" gondolkodásmód fog mintául szolgálni az elismert "általános" számára, amiből az következik, hogy senki sem mondható józan gondolkozónak, aki nem ezt követi. Körben-körben járunk... Csak előjelt váltottunk...

Ezért óvva intek mindenkit, hogy akármit is elhiggyen, amit leírok, sőt, attól is, hogy elolvassa a fenti sorokat... Az a fénykép a bejegyzés bal felső sarkában szerintem sokatmondóbb.

Ismét bölcsebb a fa.

Read more »

A film címe: “Genesis”. Főszerepben: az Ember

fotó: Matt Houston/AP

Szenzációként járta körül a világot az a hír, miszerint tudósoknak (Craig Venter és a J. Craig Venter Institute) sikerült mesterségesen létrehozniuk genetikai állományt (Mycoplasma Genitalium). Végső céljuk mesterséges élet előállítása. Pontosabban: ez a következő lépés. Behelyezni a génálományt egy fehérje-labdába és beindítani az egészet mintegy gombnyomásra. Ez az eredmény pár hónapon belül várható (ha már eddig nem tették meg, tegyük hozzá). Felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet majd megkülönböztetni az általuk létrehozott mesterséges génállományt egy akármilyen természetestől. Nem mondták meg, de hamar kiderült (innen), hogy a következő szöveg szerves részét képezi a DNS-nek és így garantáltan bekerül a történelemkönyvekbe:

VENTERINSTITVTE
CRAIGVENTER
HAMSMITH
CINDIANDCLYDE
GLASSANDCLYDE

Az alkotó, hogy stílusos legyen, kézjegyével (pontosabban: "vízjegyével") látta el művét.

Mindez, hogy milyen etikai következményekkel jár, elég vitatott, hagyjuk a szakemberekre. Bennem csak az fogalmazódott meg, hogy tudományos fejlődés ide, tudományos fejlődés oda, de az ember akármennyire próbál istent (akárkit vagy akármit is értsen valaki e szó alatt) játszani, valami mindig hibádzni fog a képben.

Szigorúan materiális fogalmakban gondolkozva ez körülbelül ahhoz hasonlítható, mint amikor azt mondom valakinek: "Építs egy olyan autót, amely 1 liter benzint fogyaszt 100 km-en!". Namármost, más a helyzet annak az embernek az esetében, akinek rendelkezésére áll többszáz ilyen kész autó és csak rá kell jönnie, hogyan működnek (s ezeknek alapján megépít egy újat); és megint más annak az esetében, akit kiteszek egy kopár bolygóra, semmiféle műszer, laboratórium, alapanyag, tervek, stb. nélkül, és elvárom ugyanezt.

Ennyi erővel akár azt is el tudnám képzelni (+/- pármillió éves távlatban gondolkozva), ahogy két egysejtű egymás közt beszélget egy - azóta klasszikussá vált - helyszínen:

-Figyelj, én nagyon büszke vagyok!

-Mire?

-Nézz körül, mire képes a mi fajtánk. Csak idő kérdése volt, és mi mindent létrehoztunk! Növények, állatok, emberek, épületek, repülőgépek... Egyikőtök sem hitte el nekem annak idején, hogy fajtánkban ilyen óriási potenciál létezik. Istenek vagyunk, mondom én! A mi kezünkben van élet, halál, fejlődés, végnélküli evolúció! A teremtésnek nemcsak koronái vagyunk, hanem koronázói is! És gondolj csak bele, va....

A beszélgetésnek pillanat alatt vége szakadt. Az ablakon egy kis porszem szállt be, és kettejük közé leereszkedett. Ők hirtelen olvadni kezdtek és eszméletüket vesztették. Pedig a porszem nem volt több, mint egy közönséges penészgomba spórája...

Szóval: elismerésem e nagy eredmény előtt, de hajlongani nem fogok.

A Csoda már így is, és anélkül is körülvesz.

Read more »

Köd...?

Reggel, amikor kinéztem az ablakon, láttam, hogy nagy köd van. Mivel metrón utaztam az egyetemig, többet nem is láttam belőle. Aztán este, amikor hazafele mentem - szintén a metrón - olvasom az egyik ingyenes újságban (szép kép is volt mellékelve, melyen csak a British Telecom adótornyának teteje látszott csak tisztán), hogy ma reggel és a délelőtti órákban nagyon sűrű szmog volt Londonban. Tehát nem is annyira köd... Csak ködös.
Íme egy fotó, hogy hogyan nézhetett ki.Igaz, ez a fotó a tavaly június végén készült, és én csak egy hónapra rá érkeztem meg, de a lényeget tisztán mutatja.

Illetve takarja...

Read more »