Elgondolkoztam azon, hogy mi lehet a Karácsony üzenete most, és minden ember számára. A gondolatsort az a meggyőződés indította el bennem, hogy amennyiben egy szakrális eseménynek valmilyen mondandója van, az nem szorul határok közé, nem csak azokat érinti, akik értik a nyelvezetét, bennfentesek valamiféle "misztikus" közösségben, vagy elkötelezettek egy bizonyos hitrendszer, világnézet mellett.
Merész gondolat.
Viszont kétezer évvel ezelőtt, amikor hitünk szerint Jézus Krisztus megszületett, nem voltak keresztények, akik úgymond 'csettintésre' odafordultak volna, hogy csodálják, imádják, nem voltak karácsonyi hagyományok, nem volt semmi globális közmegegyezés sem, hogy aznap mindenképpen ünnepet "kell" üljenek, netalántán megértéssel, szeretettel forduljanak egymás felé.
Mindaz, ami volt, az pár szóval leírható: eléggé normális, mindennapi élet. Ebben benne van minden, ami az életet jellemzi: örömök, nehézségek, közelség, ellentétek... És a legszentebb esemény ebben a közegben történt, nem egy rózsaszín felhőben, csilingeléssel körülvéve. A trágyás istálló volt a legtávolabb a feldíszített palotáktól, a fényes kommersz-ragyogástól és... és igen, a megértéstől is. Ugyanis annak eredménye, szimbóluma, hogy valaki nem fogadtatott be otthonosabb, melegebb, kényelmesebb helyekre.
Az elmúlt év sokak számára lehet, hogy gyönyörű volt, ismét sokak számára egyre nehezebb viaskodás, hogy fenntartsák családjukat, hogy merjenek értelmet találni ebben az életben és reménykedni egy szebb jövőben - akármilyen is legyen az. Meggyőződésem, hogy a Karácsony üzenete ezen körülmények között is valós, és észrevehető mindenki számára, aki függetlenül hit és világnézettől egy kis időt mer szakítani, hogy reflektáljon mindarra, amik történtek.
Mert mi az, ami a Karácsony középpontjában van? Isten, a távoli, ijesztőnek tűnő, elérhetetlen Isten azt mondta: közeli, barátságos és elérhető akar lenni. Hol történt mindez? A legvalószínütlenebb körülmények között. Most őszintén, gondolná valaki, hogy saját városában éppen most születik meg az Isten? No jó, lehet, hogy ez nem a legjobb példa, nem elég közeli. És a szomszéd utcában? Rendben, ki ismeri manapság a szomszédokat... A saját házában? Menjünk tovább: és ha mindehhez el sem kell hagynunk az önmagunkat képező határokat? Igen, arról beszélek, hogy valami mindig jelzi azt, hogy bennünk valami/valaki születőben van.
Gondoljunk csak vissza a jelekre, amelyek az év folyamán, az utóbbi hónapokban velünk voltak. Valaki mondott valamit, ami elgondolkoztató volt, és pont jókor jött... Valaki ránk nézett, amikor senki más... Valaki mellettünk volt, amikor azt gondoltuk, hogy teljesen magányosak voltunk... Valakinek fontosak voltunk, nem azért, mert pénzünk van, eszünk, befolyásunk, szépségünk vagy tehetségünk... Vannak dolgok, amikre máshogy nézünk, mint egy évvel ezelőtt, de nem azért, mert azok a dolgok megváltoztak, hanem azért, mert bennünk változott valami, bennünk született meg valami új, ami mindent átértelmezett, ami mindennek új értelmet, új létet adott.
Mindennek tükrében szeretnék mindenkit meghívni arra, hogy igent mondjon arra, ami születőben van önmagában. Merjünk igent mondani arra ami az év folyamán nagyobb nyitottságra, megértésre és befogadásra ösztönzött. Merjünk elidőzni annál, ami mindezzel szembesített. Ha tiszta a fejünk ilyenkor, merjünk gondolkodni, kérdéseket feltenni. Ha nem annyira, az sem baj, engedjük, hogy mindaz, mi új volt és tápláló, hadd legyen ideje ránk hatni.
Pár nap múlva úgyis egy másik év lesz, új kihívásokal, örömökkel és nehézségekkel. Merjünk időt adni magunknak, most, hogy új lendületet vegyünk a holnapra.
Áldott Karácsonyt!
péntek, január 30, 2009
Csiki Attila-József
