Ígéretemnek híven most írni fogok egy keveset, szerelemről, férfiszemmel. Inkább füllel... Oszthanám az észt, sok köze nem lenne a valósághoz. Inkább jól kiosztom magam. Ezért jó előre szólok, hogy nem lesz egyáltalán rózsaszínű. A szerelem kapcsolódás. És egy kapcsolódás sem szükségszerűen tündérmese. Küzdenem kell azzal a nyitottsággal, ami a kapcsolódást lehetővé teszi. Két vers lesz, mindkettő ekörül forog. Az első, a "Szavaid" című kommunikációs nehézségekről szól és a reményről, amely minden látszat ellenére az utolsó pillanat utánig tart. A második meg a fájdalomról és szégyenről, tehetetlenségről és a felismerés okozta döbbenetről, és arról a vágyról, hogy minden újra tiszta, átlátható és egyszerű legyen...
Az első "rólam és szavaidról", a második "rólad és szavaimról".
1.
Szavaid
Szavaid
a rideg űrön át
riadtan félve remegve
zuhantak
távoli világomra
késve jöttek s messziről
hallottam ahogy leestek
Igéid
mint sivatagi vándorok
tikkadtan félig őrülten
kúsztak
kopár sziklacsúcsomra
kiszáradtak a szegények
levegő után kapkodtak
Poharam
mérgem utolsó cseppjével
nagy zajjal tört szét egy kövön
égő torkom
nem bírt szólni már
de Szóltál Te értem... helyettem
és megédesült a halál.
2.
Te néma!
A hallgatást
erénynek hitted és
mindenképp szent akartál lenni
meséltem
hogy bőrömet mentsem
némaságod lassan óriási
kiáltásként vádolja süket
fülem
Távolabb
lenni jó később
ér el minden szó
látni is
könnyebb innen mint
ha ottan volnék ahol
minden kristálytisztán
fájó
Palotának
fala van ugyanaz
mi a tömlöcöt védi
attól
a szellőtől amely
szabadon átjárhat
düledező kunyhót
sátrat...


hétfő, április 05, 2010
Csiki Attila-József








